LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Szezonnyitó rangadó

dvscszpari-600x400Ma rajtol az OTP Bank Liga 2014/2015-ös új szezonja, a nyitómeccsen pedig rögtön keleti rangadóra kerül sor, a címvédő Loki az újonc Nyíregyházához látogat. Az esélyek mindenképpen jónak mutatkoznak számunkra, egy esetleges szép siker pedig lökést is adhatna az őszi szezon elejére. Pontosan ezért fájó annyira, hogy a Nagyerdei Stadion környékén jelenleg is tartó Campus Fesztivál miatt idegenbe kényszerülünk, de remélhetőleg sem ez, sem a közelgő BL-selejtező nem fogja megzavarni a srácokat, és este örömet fognak okozni nekünk.

 

Bár az élvonalban legutóbb több mint négy éve találkoztunk a Szparival, ez nem jelenti azt, hogy ne lennének friss élményeink a piros-kékek játékerejét illetően, hiszen az elmúlt években több Magyar Kupa-, illetve Ligakupa mérkőzést játszottunk ellenük. Tavaly a kupában kilenc-kettes összesítéssel búcsúztattuk őket, a kisebbik kupasorozatban pedig mindkét csoportmeccset kapott gól nélkül hoztuk le, az ő hálójukat viszont ötször is sikerült bevenni. Két éve szintén összeakadtunk velük a Magyar Kupában, akkor sokkal szorosabb meccseket játszva, végül öt-négyes összesítéssel mentünk tovább.

A nyári átigazolási piacon a két csapat közül nem meglepő módon az újonc volt sokkal aktívabb, ráadásul ősi riválisunk meglehetősen jól csengő neveket tudott megszerezni – legalábbis magyar szinten. Az Abdouraman, Koller, Spitzmüller, Szécsi négyes komoly segítség lehet a bent maradásért vívott harcban, még ha utóbbi ellenünk nem is játszhat valószínűleg, hisz a mi kölcsönjátékosunkként szerepel Nyíregyen. Nálunk inkább a csapat magjának egyben tartása volt a cél idén, neves távozónk ennek megfelelően nincs is, érkező oldalon is mindössze Jovanovicsot találjuk, valamint kölcsönből visszatért játékosokat.

szpari-loki

A keddi BATE elleni meccs tükrében várható, hogy a játékosok legnagyobb részét pihentetni fogja Kondás Elemér, az alap csapatból mindössze egy-két játékos kezdőbe állítását tartom valószínűnek, ők az én tippem szerint Korhut és Mihelic lehetnek. A kapuban ezúttal nem Novát kezdetném, tartva a sérülés veszélytől, ráadásul Polekszics tavasszal Kecskeméten megmutatta, hogy nem felejtett el védeni, így a szezonnyitót tőlem megkapná. A védelemben Jovanovicsot a kedden mutatott játéka miatt cserélném Lázár Pálra, Mészáros és Máté pedig már rendesen benne vannak a korban, aligha bírják hosszú távon a szerda-szombat ritmust, a cserepadon pedig olyanok ülnek, mint Brkovics és Morozov, így nincs is értelme kockáztatni Mésziék játékát. A középpályán Selim elméletileg még mindig sérült, Szakály pedig sérüléséből visszatérve nem valószínű, hogy újra a kezdőbe kerülne, így viszont újfent összeállhat a Zsidai-Vadnai középső páros, a bal szélen pedig ez esetben Ferenczi kapna lehetőséget. A csatársorban a Seydi-Tisza kettős rohamozhat valószínűleg. A taktikánk aligha fog módosulni az új játékosok miatt, a kérdés csupán az, hogy az alapemberek nélkül mennyire tudjuk majd ráerőltetni akaratunkat a Szparira.

A hazaiaknál rengeteg ex-Lokistát vélhetünk majd felfedezni, kezdve a kapus Balogh Jánostól, Spitzmülleren és Huszákon át egészen Bajzátig. Személy szerint nagyon kíváncsi leszek az ő teljesítményükre is, főleg Spitzmüllerére, mire lehet képes egy szerényebb célokért küzdő együttesben. Remélhetőleg rá és a védőkre is nagy nyomás fog nehezedni általunk, és sikerül őket bedarálni. A támadásokért alighanem négy emberük felel majd, a Pekár-Koller-Huszák hármas helye biztosnak tűnik, eléjük érkezhet Lázár Bence, vagy a már említett Bajzát. Kettejüket viszont nem tartom akkora kalibernek, hogy bármelyik védőpárosunk ne tudná megoldani a semlegesítésüket.

A rangadó pénteken 19:00-kor kezdődik Nyíregyházán, és a Sport1 közvetíti élőben.

Hajrá Loki!

(a kép forrása: haon.hu)