LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Bajnokságra koncentrálva

dvtk_dvscA hatodik fordulóig kellett várnunk, hogy a nemzetközi kupákból való kiesés után a bajnokságra tudjon koncentrálni a Loki. Szívesen elodáztuk volna ezt a dátumot, ráadásul kérdéses, hogy a csütörtöki kiesés milyen nyomokat hagy a csapatban, kesergésre azonban nincs idő, hiszen vasárnap a Diósgyőrhöz látogatunk, a három pont pedig újfent nagyon fontos lenne.

 

Nem kezdtük jól a szezont, és akkor még finoman fogalmaztam. A két hazai meccsünket nagy nehezen sikerült megnyernünk, idegenben viszont három mérkőzésen mindössze egy pontot gyűjtöttek a srácok. Akadozik a játékunk is, ez nem vitás, a legnagyobb problémánk azonban a hazai színtéren is ugyanaz, mint a nemzetközi ligákban: nincs aki gólt, gólokat lőjön. A forduló előtt mindössze három csapat (Dunaújváros, Szpari, Haladás) szerzett nálunk kevesebb gólt, ami elég gyér statisztikai mutató. Ezzel szemben a DVTK szárnyal, és a Vidi mögött a második helyen várhatták a hatodik fordulót. Mindössze egy meccset nem nyertek meg, még a második fordulóban, Újpesten hagytak ott két pontot. Ráadásul több, mint kétszer annyi gólt lőttek, mint mi. Legutóbbi összecsapásunkon a bajnokságban egy-egyes döntetlen született, holott a teljes második félidőben emberelőnyben játszhattunk. Nehéz szívvel bár, de a körülményekre való tekintettel mégis azt kell írnom, hogy nem mi vagyunk a találkozó esélyesei…

dvtk-dvsc

Kondás mesternek újfent nincs könnyű dolga, bár az EL-nek már vége, ezúttal a sérülések miatt nem küldheti pályára azt a tizenegyet, amelyiket szeretné. A védelemből valószínűleg Mészi esik ki, akit csütörtökön is le kellett cserélni, a helyére viszont én ezúttal nem Morozovot tenném be, hanem a nála jóval mozgékonyabb Brkovicsot. A hátsó alakzat többi tagja adja magát, Polekszics eladása után Novakovics helye megkérdőjelezhetetlen, ahogy Korhut és Máté szereplése is. A jobb hátvéd pozíciójában valószínűleg Jovanovics szerepel majd Lázár kárára. A középpályán ha lehet, még kevesebb a változtatási lehetőség. Mihelic, Selim és Szakály kidőlésével gyakorlatilag adja magát a kezdő négyes, talán csak a Vadnai-Ferenczi kettősnél vacillálhat a mester, de kétlem, hogy fiatal középpályásunk mellett döntene. Elől a Sidibe-Kulcsár-Seydi hármasból kerül ki a két szerencsés győztes, én előbbi kettőre szavaztam, meglátjuk, hogy Kondás Elemér hogy dönt majd. Mindenesetre a gyér választék miatt (Tisza sérült, Volas kegyvesztett) őszintén remélem, hogy az ifjú Balogh Norbert ismét nevezve lesz, és alkalomadtán játszik is. A szombati DEAC meccsen ő nem jutott szóhoz, ezt mindenképpen jó jelnek tekintem ebből a szempontból.

Tomiszlav Szivics csapata nagyjából állandónak tekinthető. A védelem és a támadósor adja magát, jó eséllyel a fent vázolt játékosok alkothatják majd ezt a két sort. A középpálya ellenben nagyban variálható, és a miskolciak mestere nem is feltétlenül a sérülések, vagy a gyengébb forma miatt változtathat, egyszerűen rengeteg a (jó) variációs lehetősége. Nálam olyan játékosok maradtak ki, mint Nikházi, vagy Németh Milán, de ha mindketten kezdenének, az sem lenne különösebb meglepetés. Őszintén szólva irigylem őket kicsit, nem lenne rossz, ha nekünk is ennyi lehetőségünk lenne, és mellesleg merne is variálni az edzőnk, és valóban nem lennének bérelt helyek a kezdőben. Hazai pályán a Diósgyőr aligha fog óvatoskodni, a védekezésünket vélhetően alaposan próbára teszik majd, támadóinknak pedig nagyon kevés lehetősége lesz ezúttal, ezekkel kéne sokkal jobban sáfárkodni, mint tették azt a szezon eddigi részében.

A mérkőzés vasárnap 20:30-kor kezdődik, a Sport2 élőben közvetíti.

Hajrá Loki!!!

(a kép forrása: nso.hu)