Nem áll meg az élet az OTP Bank Ligában, szombat délután máris itt az újabb fellépés, ezúttal a Pécsi MFC látogat a Nagyerdei Stadionba. Hazai pályán újfent kötelező lenne győzni, az idén mutatott játékunk miatt azonban mégsem lehetünk biztosak a sikerben. Egyszer azonban el kell indulnunk a hullámvölgyből kifelé, és miért ne lehetne erre jó alkalom a mai meccs?
Szerencsére a vendég piros-feketék még nálunk is rosszabb formában várják a találkozót, Véber nagyúr tanítványai idén még nem nyertek mérkőzést a bajnokságban, mindössze három pontot tudtak begyűjteni, ezzel pedig a tizennegyedik helyen tanyáznak. Ennek ellenére a két csapat összevetésében is kijön újra a legnagyobb hibánk, nevezetesen a Pécs ezzel a gyászos szerepléssel is több gólt lőtt, mint a tabella hetedik helyén álló Loki… Hét közben egyébként mindkét csapat jól hangolt a hétvégi bajnokira, a Kupában mi ugyebár hat góllal intéztük el a Mórahalom együttesét, a pécsiek pedig 4-1re győztek a SZEOL SC otthonában. Az előző szezonban mindkét mérkőzésen a hazai csapat győzött, ősszel idegenben Voals korai góljára Koller válaszolt egy duplával, tavasszal pedig Tisza Tibor hosszabbításban értékesített büntetőjével vertük meg a PMFC-t.
A kezdőnkben nagyobb meglepetés nem várható, Mészáros és Szakály elvileg felépültek sérüléseikből, amennyiben mégsem tudják vállalni a játékot, újfent előkerülhet Brkovics, Vadnai pedig kihúzódhat a bal szélre. Ebben az esetben Varga társa középen alighanem Ludánszki lenne, hála Zsidai eltiltásának. A csatársorban ezúttal Sidibe és Kulcsár kezdhet, a cserepadon pedig vélhetően ismét fel fog tűnni Tisza és Balogh Norbert is. A Pécs eddig tizenkét gólt kapott (csak a Dunaújváros szedett be náluk többet), ez alapján a védelmük lesz a gyenge pontjuk, jó lenne végre, ha a támadóink bele lendülnének a gólszerzésbe.
Éppen a hátsó alakzat megerősítése miatt szerződtette Véber György a Loki kapusát, Vukasin Polekszicset, aki ellenünk vélhetően be is mutatkozik új együttesében. Hogy erősítés lesz nekik, az nem kérdés, de, hogy milyen hatással lesz rá, hogy ezúttal vendégként kell szerepelnie Debrecenben, egykori csapattársai ellen, arra nagyon kíváncsi leszek. Rajta kívül is vannak ismerős arcok a pécsi keretben, Mohl Dávid vélhetően Bódi Ádámmal találkozik majd, Pölöskey Péter pedig Máté mellett kell, hogy megéljen. Ismerve Pölő képességeit, olyan nagyon nem aggódok ezzel kapcsolatban, akár Brkovics, akár Mészi kezd Máté mellett, illene megoldani a feladatot. A nagyobb gondot újfent a támadó középpályások okozhatják majd nekünk, Márkvárt, Szatmári, Kővári és Heffler is jó formában van, így az ő játékuk lehet a nagyobb veszélyforrás.
A találkozó szombaton 14:30-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban, a Sport1 élőben közvetíti.
Hajrá Loki!
(a kép forrása: haon.hu)