LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A debreceni futballélet vészterhes időszaka

rivf2A jelenkor labdarúgását mindannyian jól ismerjük. Benne élünk az aktuális futballközegben, mely sokszor földöntúli eredményeket vár, melyben az MLSZ és az UEFA/FIFA követelményeinek állandó megfeleltetésével szembesülünk, melyben a stadionok építését fontosabbnak tartják a szurkolók bevonzásánál, a fiatal és magyar labdarúgók szerepeltetésének elősegítésétől.

A nyugat leszakadt tőlünk, a magyar társadalom pedig kezd egyre inkább eltávolodni a klubcsapatoktól és azok szurkolóitól. A negatív tendencia ellenére bármilyen hihetetlen, mégis be kell látni: nem most éljük a legnehezebb napokat…

Amikor Szegedi Péter megkeresett frissen publikált könyvével, a Riválisokkal, vegyes érzelmekkel fogadtam. Egyrészt érdekelt a történelem, érdekelt, hogy honnan érkezett a Loki, milyen előfutárai is voltak csapatunknak. Másrészt az 1900-as évek eleje homályba vész, és rendkívül zavaros, ezért eddig könnyebbnek éreztem a témát inkább elfojtani magamban. Ezt az űrt azonban tökéletesen tölti be a Riválisok. A lehető legtöbb forrást; újságcikkeket, hagyatéki dokumentumokat összegyűjtve írta meg az 1902-1944 közötti debreceni futballélet jellegzetességeit, nehézségeit, botrányait, konfliktusait.
A Riválisok pont attól az egyik legértékesebb DVSC-hez kötödő kötet, mert, ahogyan a szerző is megjegyzi előszavában: „Könyvem nem hagyományos futballtörténeti munka. Nem egy klubról, vagy játékosról szól, s csak elvétve szerepelnek benne leírások mérkőzésekről, gólokról, eredményekről. Kutatásaim során ugyanis a sportágban megjelenő konfliktusokra, azok társadalmi eredetére koncentráltam.” Ez utóbbi pedig talán sokkal meszebbre mutat, mint bármilyen mérkőzés utáni jegyzőkönyv, vagy végeredmény.
A doktori disszertációnak megírt, majd publikálásához kissé átfogalmazott Riválisok több mint 300 oldala igazi kincs azoknak, akiket érdekel, hogy honnan, milyen társadalmi közegből érkezett a DVSC, akiknek számít a múlt és akik szeretnék nagyobb távlatokkal vizsgálni nagyapáink, dédnagyapáink korszakát. A könyv kis példányszámban jelent meg, karácsonyi akcióban ráadásul most féláron szerezhető be, a mű színvonalához képest is rendkívül alacsony áron.
Debrecenben és Budapesten előre egyeztetett időpontban és helyszínen; vagy akár postai úton (+1000 forint) is kérhető a most csak 1745 forintért kapható könyv. Ajánljuk figyelmetekbe, hiszen karácsonyi ajándéknak is kiváló választás!
„Ebből a kiváló kötetből nem csupán a futballt, hanem a huszadik század első felének magyar társadalmát is szokatlan és eredeti nézőpontból ismerhetjük meg.” (Hadas Miklós, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora)
További információk: http://www.szegedi.in/konyv.html
A Riválisok Facebook oldala: https://www.facebook.com/rivalisok.debrecen
Csibu
Megjegyzés: e rövid ajánló megszületése nem hirdetés volt, csupán a Loki Blog szerkesztőinek őszinte ajánlása és a sokak által eddig nem ismert alkotásra, a Riválisokra való figyelemfelhívás.

Amikor Szegedi Péter megkeresett frissen publikált könyvével, a Riválisokkal, vegyes érzelmekkel fogadtam. Egyrészt érdekelt a történelem, érdekelt, hogy honnan érkezett a Loki, milyen előfutárai is voltak csapatunknak. Másrészt az 1900-as évek eleje homályba vész, és rendkívül zavaros, ezért eddig könnyebbnek éreztem a témát inkább elfojtani magamban. Ezt az űrt azonban tökéletesen tölti be a Riválisok. A lehető legtöbb forrást; újságcikkeket, hagyatéki dokumentumokat összegyűjtve írta meg az 1902-1944 közötti debreceni futballélet jellegzetességeit, nehézségeit, botrányait, konfliktusait.

A Riválisok pont attól az egyik legértékesebb DVSC-hez kötődő kötet, mert, ahogyan a szerző is megjegyzi előszavában: „Könyvem nem hagyományos futballtörténeti munka. Nem egy klubról, vagy játékosról szól, s csak elvétve szerepelnek benne leírások mérkőzésekről, gólokról, eredményekről. Kutatásaim során ugyanis a sportágban megjelenő konfliktusokra, azok társadalmi eredetére koncentráltam.” Ez utóbbi pedig talán sokkal messzebbre mutat, mint bármilyen mérkőzés utáni jegyzőkönyv, vagy végeredmény.

A doktori disszertációnak megírt, majd publikálásához kissé átfogalmazott Riválisok több mint 300 oldala igazi kincs azoknak, akiket érdekel, hogy honnan, milyen társadalmi közegből érkezett a DVSC, akiknek számít a múlt és akik szeretnék nagyobb távlatokkal vizsgálni nagyapáink, dédnagyapáink korszakát. A könyv kis példányszámban jelent meg, karácsonyi akcióban ráadásul most féláron szerezhető be, a mű színvonalához képest is rendkívül alacsony áron.

rivn