LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Feltámadunk-e a Széktóiban?

DI_Dvsc-teva-Kecskemeti_TE-46

Annak ellenére, hogy a DVSC húsvét szombatján játszott Pécsett egy minden szempontból felejthető és lapokban gazdag 0-0-s találkozót, ezen a héten ismét idegenben lépnek pályára a vasutasok. Ezúttal a tavasszal bombaformában futballozó Kecskemét ellen próbálhatják meg a Mecsekalján maradt két pontot kompenzálni a mieink. Habár ez cseppet sem ígérkezik sétagaloppnak, de azért nem tűnik megoldhatatlan feladatnak.

Előrebocsájtom, hogy az utóbb leírt mondatomnak csak akkor lesz realitása, ha a piros-fehérek játéka gyökeresen, de inkább 180 fokos fordulatot venne, hiszen a pécsi játékunk kísértetiesen hasonlított a Haladás elleni borzalomra, és nekem úgy tűnt, látva a szombati kínlódásukat a pályán, mintha csak indigóval másolták volna át azt a szombathelyi betlit a Stadion utcába. Noha eltelt már több mint három nap a Pécs elleni találkozó után, de mégis abban bízunk, hogy talán egy másik mumus, a Kecskeméti TE ellenében talán feltámad a debreceniek statikus támadójátéka a poraiból és megszerzi második idegenbeli sikerét tavasszal.

Ehhez azonban vélhetően a 2015-ös évben mondhatni kiváló formában lévő Kecskemétnek is lesz egy-két szava. A lila-fehér dresszes egylet ugyanis 3-2-es hazai sikerrel indított a Pápa ellen, majd 2-1-re megverték a Diósgyőrt is, ami után könnyed ujjgyakorlatnak tűnt az újonc Dunaújváros 2-0-s legyőzése, és lefékezték a Loki múlt heti ellenfelét, a Pécset is, szintén a Széktói Stadionban és végül a krízisbe került Győri ETO otthonából is elemeltek egy pontot. Ezért aztán nem mondok újat azzal, hogy méltó ellenfele lesz a DVSC-nek a KTE pénteken. Ezeknek a sikereknek az egyik fő letéteményese a házi gólkirály, a 23 éves szenegáli Bebeto, aki 9 gólos eddig, de érdemes megemlíteni két fiatal titán, Novák Csanád és Kitl Miklós nevét is. Bekő Balázs által edzett csapatnál egyébként télen három komolyabb távozó volt: Balázs Zsolt Paksra, Varga Róbert Gyirmótra, míg az első keretből száműzött Darko Paviceviccsel szerződést bontottak. A helyükre érkezett a brazil Fluminense utánpótláscsapatát megjáró Kovács Dánielt kapusposztra, míg Nebojsa Skopljakot a védelembe, Stefan Radoját pedig a középpályára szerződtették valamint feltöltötték a keretüket tehetséges fiatalokkal. Annyi jó hír lehet a lokistáknak, hogy a házi gólvadász Bebeto sárga lapjai miatt egészen biztosan nem lesz a pályán.

ktedvsc

A Lokinál ezzel szemben a tavasz eddig meglehetősen gólszegény, mivel ha azt a gól gazdag Dinamo Bukarest elleni edzőmeccset nem számítjuk ide, akkor eddig csak két gólt sikerült szerezni.
És hiába mutatja azt az MLSZ statisztikája, hogy négy meccsen sem kaptak gólt a mieink, ezt a dicséretes mutatót teljesen elhomályosítja a cívisek már-már bántó gólínsége és kapu előtti impotenciája, miután tavasszal csak Tisza szerzett két gólt a hajdúságiaknál. Ez pedig nagyon kevés egy dobogóra és nemzetközi szereplésre hajtó csapattól. Nehezíti a Lokomotív dolgát az a tény, hogy a Mecsekalján kipontozódott Mihelic és Sidibe párosa kénytelen lesz kihagyni az összecsapást, valamint a műtét után lábadozó Zsidai Lászlóra és a bokasérülést szenvedő Máté Péterre sem számíthat a szakmai stáb. Bevethető lesz ugyanakkor a Felcsúton agyrázkódást szenvedő Lázár Pál, aki minden bizonnyal a kezdőben találhatja magát.

A Lokinál ezzel szemben a tavasz eddig meglehetősen gólszegény, mivel ha azt a gól gazdag Dinamo Bukarest elleni edzőmeccset nem számítjuk ide, akkor eddig csak két gólt sikerült szerezni.És hiába mutatja azt az MLSZ statisztikája, hogy négy meccsen sem kaptak gólt a mieink, ezt a dicséretes mutatót teljesen elhomályosítja a cívisek már-már bántó gólínsége és kapu előtti impotenciája, miután tavasszal csak Tisza szerzett két gólt a hajdúságiaknál. Ez pedig nagyon kevés egy dobogóra és nemzetközi szereplésre hajtó csapattól. Nehezíti a Lokomotív dolgát az a tény, hogy a Mecsekalján kipontozódott Mihelic és Sidibe párosa kénytelen lesz kihagyni az összecsapást, valamint a műtét után lábadozó Zsidai Lászlóra és a bokasérülést szenvedő Máté Péterre sem számíthat a szakmai stáb. Bevethető lesz ugyanakkor a Felcsúton agyrázkódást szenvedő Lázár Pál, aki minden bizonnyal a kezdőben találhatja magát.

A Bekő-Kondás párharc tavaly őszi első felvonásán csak egy sótlan 0-0-ra voltak képesek a felek. Ez lesz egyébként a két csapat 14. élvonalbeli összecsapása, az eddigi mérleg: 8 debreceni győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség, a gólarány 23-12 a hétszeres bajnok javára. Továbbá érdemes még azt is tudni, hogy az említett vereségeket Kecskeméten szenvedték el a cívisvárosiak. Legutóbb azonban a Lokomotív volt ellenállhatatlan, miután 2013. október 19-én Kulcsár, Bouadla és Korhut góljaival sima 3-0 lett a meccs, miként a 2014. április 26-i Oláh Gábor utcai Stadion búcsúmeccsén sem fukarkodtak a gólokkal a fiúk, mert akkor 5-0 arányban lemosták a kecskemétieket. Azt hiszem, ez utóbbi eredmény lehet a legvalószínűtlenebb pénteken este annak dacára, hogy a fociban szokták mondani, hogy a labda gömbölyű, így bármi megtörténhet. A 19 órától kezdődő találkozó játékvezetője Erdős József lesz, munkáját Buzás Balázs és Medovarszki János fogja segíteni.