LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Gyenge főpróba, príma előadás?

lokifradiborito

Szokás mondani színházi körökben, hogy ha a főpróba rosszul sikerül, akkor az előadás biztosan jó lesz. Ha ez a mondás focira átültetve is megállja a helyét, akkor bizony a jövő heti Sutjeska elleni meccsen parádézni fogunk, mert a főpróbának kikiáltott Ferencváros elleni felkészülési mérkőzés finoman szólva sem volt meggyőző…

Kondás Elemér elmondta, hogy úgy tekint erre az összecsapásra, mint a jövő heti EL odavágó főpróbájára, és azt a csapatot szeretné pályára küldeni, akikkel egy hét múlva is számol majd, és cserélni sem nagyon akar majd a meccsen. Ennek megfelelően valóban erős kezdővel álltunk fel, míg az ellenfelünk egy elég vegyes csapattal kezdett, néhány rutinos alapember mellett többnyire perememberek, és fiatalok kaptak szerepet a Fradinál, a kispadon azonban olyan nagyágyúk ültek mint Gera, Varga, vagy épp Lamah.

lokifradilu1

A mérkőzés első félidejében egy merőben új hadrendet próbáltunk ki, ugyanis az alig pár perc után észrevehető volt, hogy ezúttal egy 4-3-3-as felállással próbálkoztunk. A négy védő előtt a Szakály-Varga-Bódi tengely feladata volt a szervezés és a védekezés, a két szélen Kulcsár, valamint a friss igazolás Horváth Zsolt, középen pedig a fiatal Balogh Norbi kapott szerepet. Meglehetősen lötyögős tempóban indult a meccs, az első 15-20 percben szinte veszélyes lehetőség sem alakult ki egyik kapunál sem, nemhogy helyzet. Ebben az időszakban jobbára lassú támadásépítgetés folyt a Loki részéről, a Fradi pedig visszahúzódott saját térfelére. Hiába volt egy-egy támadásunk tetszetősen megtervezve és felépítve, mire lövőhelyzetbe kerültünk volna, elfogyott a tudomány. Megint azt láthattuk, ami a tavalyi szezonban jellemző volt a csapatra: senki nem mer vállalkozni, mindenki tovább teszi a labdát, nem vállalja fel a felelősséget, és a jobbnál is jobb helyzetet akarjuk megteremteni, az volt az ember érzése, hogy be akarunk gyalogolni a kapuba, mert lövésre senki nem vállalkozott. Pedig ott volt a lehetőség többször Horváth, Szakály, Bódi, Korhut és Balogh előtt is, de ha valamikor véletlenül lövésig jutottunk, az is gyenge, erőtlen, vagy pontatlan volt. A találkozó első komolyabb helyzetére a 32. percig kellett várni, ekkor Mateos éles szögből leadott lövésénél védett szépen a szintén most debütáló Radosevic. A 41. percben nagy kavarodás alakult ki a Fradi tizenhatosán belül, valakit lerántottak a mieink közül, ám érthetetlen módon a játékvezető kifelé ítélt szabadrúgást. A 43. percben viszont mondhatni a semmiből vezetést szerzett a vendégcsapat: Böde kiváló indításával Busai ugrott ki teljesen egyedül, majd kissé kisodródott helyzetből bevezette a labdát a büntetőterületen belülre, és éles szögből az eldőlő Radosevic felett bevágta a labdát a rövidre.

lokifradilu2

A szünetben a Fradi kihasználta mind a hét cserelehetőségét, és bejöttek a pályára az alapcsapatot alkotók közül Nalepa, Lamah, Varga és Gera. A mi esetünkben két változtatás történt, Baloghot Tisza váltotta, Horváth helyett pedig Mihelic folytatta. Ezzel gyakorlatilag a tavasszal látott 4-1-4-1-es formációra váltottunk át, Varga maradt a szűrő, előtte a Mihelic, Bódi, Szakály, Kulcsár négyes, elöl pedig Tisza. A második félidő gyakorlatilag úgy indult, ahogy az első is: lassú támadás szövögetés, labdajáratás, de nulla helyzet. Az 56. percben aztán gyakorlatilag eldöntötte a meccset a Fradi, egy 25 méterről megítélt szabadrúgást vágott be szépen Varga Roland, Radosevicnek esélye sem volt. Ezt követően ismét nem történt jóformán semmi említésre méltó esemény, a mezőnyben folyt a játék, és ekkorra már inkább a Fradi támadott többet. A 67. percben ötöt cseréltünk, lement a pályáról Jovanovic, Mészáros, Bódi, Szakály és Kulcsár, érkezett Nagy, Morozov, Zsidai, Sós, Sidibe. Ezzel pedig átálltunk a jól megszokott 4-4-2-es felállásra, Sós és Mihelic voltak a szélen, Varga és Zsidai középen, elöl pedig Sidibe és Tisza. A 77. percben Varga Józsi kapott egy remek indítást, betört a tizenhatoson belülre, majd az egyik védő hátulról akasztotta őt, a játékvezető pedig kifelé ítélt szabadrúgást (!), ami elég érthetetlen, hiszen ha műesést vélt felfedezni, akkor sárgát kellett volna kapnia Vargának, de ez elmaradt, így végül is senki nem tudja, hogy mit látott a bíró. Az eset után benne maradt a tüske Vargában, aki ezt követően bekapcsolta a berserker üzemmódot, és előbb egy ütközésnél odacsapott Gerának, majd lerántotta az egyik megiramodó Fradi játékost.

lokifradilu3

A mérkőzés krónikájához tartozik egyébként, hogy a Fradisták ezúttal sem válogattak az eszközök között, ha meg kellett állítani az ellenfelet, a hentesmunkában ezúttal is Csukics vitte a prímet, akinek megint legalább három sárgás szabálytalansága volt (ezek közül egyszer kapott figyelmeztetést), illetve Mateosnak is volt legalább két olyan megmozdulása, amiért tétmeccsen nem a sárga, hanem a piros villan. Az első valamire való helyzetünkre a 80. percig kellett várni, ekkor egy szélről begurított labdát Tisza vehetett át üresen a tizenhatos vonalánál, ám lövése erőtlenre sikeredett. A 83. percben nagy riadalom történt, ugyanis Radosevic egy védést követően ütközött a támadóval, és a fejéhez kapott, majd a földön fekve láthatóan nagy kínokat élt át, ekkor felrejlett bennünk, hogy a negyedik kapusunk is megsérül… Szerencsére azonban nem volt olyan komoly a baj, így folytatni tudta a játékot. A 90. percben adódott előttünk az egyetlen komoly lehetőség, Sós Bence középről eleresztett lövésénél védett nagyot Jova. A végeredmény tehát 0-2, erre mondhatnánk, hogy egy ilyen meccsen nem ez számít, azonban a mutatott játék ennél is sokkal fájóbb. Ez annak fényében még bosszantóbb, hogy a Fradi sem játszott jól, ez a produkció tőlük is kevés lesz a jövő heti tétmérkőzésen. A legégetőbb problémára világított rá ez a meccs: kell egy jó csatár!

lokifradivc3a9geredmc3a9ny

Rövid értékelés a játékosokról

Radosevic személyében újoncot avattunk a kapuban, és elsőre nem tűnik rossz fogásnak a hálóőr. Igazi bravúrkapus, ezt már az újvárosi időszakából is tudtuk róla. Lábbal egész jól bánik a labdával, kirúgásai többnyire pontosak voltak. Mivel nem egy nagy termetű kapus, ezért meglehetősen mozgékony, bátran kijön ha kell, és mindenre el tud vetődni. Talán épp emiatt hibázott kicsit az első gólnál, amikor nagyon felkínálta a rövidet Busainak.

Jovanovic ezúttal jobbhátvédet játszott, a tőle megszokott sok futást láthattuk. Mészáros és Brkovic alkották a védelem tengelyét, utóbbi meglehetősen magabiztosan játszott, Mészáros esetében viszont nem vagyunk nyugodtak, ha rávezetik a labdát. Korhut ma nem  fogott ki jó napot, több csúnya eladott labdája is volt, az első félidőben többször is lövőhelyzetbe került, de nem merte elvállalni.

Bódi ma is elemében volt, az első játékrészben minden támadás rajta ment keresztül, egész jól mozgott, viszont lövésre ezúttal ő sem nagyon vállalkozott. Varga odatette magát keményen, néha talán túl vehemensen is játszott. Szakály ma a rosszabbik arcát mutatta, csak lassította a játékot.

Horváth Zsolt is először játszott meccset a Loki színeiben, ha ez alapján a félidő alapján kéne őt megítélni, akkor nem lettünk lenyűgözve. Balogh Norbi ma nem játszott olyan jól, sokat dédelgette a labdát, mikor pedig már tovább akarta passzolni, rég leszerelték. Kulcsár azt hozta, amit egész tavasszal: sok futás, de semmi érdemleges megmozdulás.

Tisza egyedül őrlődött elöl, egy lövésen kívül néhány rosszul elvégzett szöglet fűződött a nevéhez. Mihelic szintén a szünetben állt be, de ő is nagyon messze van egy évvel ezelőtti formájától. Nagy Zoli semmi extrát nem nyújtott, egy esetben egy ígéretes támadás akadt meg rajta, mert rosszul tette tovább a labdát. Morozov valamivel stabilabb volt Mészárosnál, de azért ő sem az igazi. Eljutottunk arra a pontra, hogy visszasírjuk Mátét a kezdőbe… Zsidain sajnos látszik a hosszú kihagyás, meglehetősen pontatlan volt. A cserék közül egyedül Sós Bence szállt be jól, fiatal szélsőnk ezúttal is megcsillogtatta képességeit, néhány szép csel, és egy jó lövés fűződött a nevéhez. Neki idén mindenképp több lehetőséget kell adni! Sidibe beállt csatárnak, de szerintem többet szabálytalankodott, mint ahányszor labdába ért.

Ígértünk videós összefoglalót is a mérkőzésről, ezt alább láthatjátok.

Néhány fotó a találkozóról

 lokifradi1

lokifradi2

lokifradi3

lokifradi4

lokifradi5

lokifradi6