LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Gólt lőni már tudunk, nyerni még nem

20150628_185557

A hét utolsó napjának délutánján, aki esetleg nem tudta, hogy mit csináljon és szereti a Lokit, annak remek lehetőséget nyújtott volna a Pallagon, a Debreceni Labdarúgó Akadémián megrendezett Mezőkövesd elleni edzőmeccs megtekintése. Erre az úgymond invitálásra körülbelül 20-30 ember mondott igent és megtekintette élőben a mérkőzést. Ezen a találkozón azonban a hétközi Ferencváros elleni edzőmeccsen nem sok szerepet kapó játékosok kaptak bizonyítási lehetőséget, így aki Szakály vagy éppen Varga játékára volt kíváncsi annak csalódnia kellett.

Miképp a találkozó első félidejében is, hiszen dacára annak, hogy meglehetősen Loki „B” szaga volt a kezdőnek (Verpecz – Nagy Z., Szatmári, Morozov, Barna – Szécsi, Berdó, Zsidai, Sós – Bereczki, Tisza) nem nagyon forogtak veszélyben a kapuk, habár mindkét oldalon be kellett azért néha avatkozni a játékba a kapusoknak. Összességében elmondható, hogy a védekezésünk akkor még remekül működött az utánpótlás válogatott Barna vezetésével, és középpályánk is stabilabb volt köszönhetően Zsidai és Berdó hatalmas mezőnymunkájának, de a csatársorunk és a támadásaink is eléggé esetlegesek voltak, így nem volt meglepő, hogy 0-0-val ért véget az első félidő.

A második félidőt megelőző szünetben, ahogy az lenni szokott cseréltek mindkét oldalon az edzők, így a Lokinál beállt Kuti, Króner és Sidibe Nagy, Morozov és Sós helyére. Fordulás után egy jó 10 perc kellett, hogy a „lötyögős” tempó megszűnjön, hiszen ekkor Tóth lőtt gólt miután a bal szélen megbontották a Loki védekezését a matyók, 0-1. Ezek után magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak a fiúk és jó 15 perc kellett, hogy Tisza Tibor megfordítsa a mérkőzését állását a 72. és a 75. percben. Az előző szezon házi mesterlövésze mintha „indigóval” másolta volna le mozdulatait, hiszen mindkét alkalommal elhúzta a Herceg kapus mellett a bőrt, így értékesítve lehetőségeit. A gólpasszokat egyébként Barna Szabolcs és Szécsi Márk jegyezték. A 80. percben ritkán látható jelenet volt tapasztalható, mivel edzőmeccsen villant a piros Berdónak, aki Rácznak „osztott ki egy taslit”, amolyan törlesztés gyanánt. Helyére Sós Bence állt vissza az utolsó szűk 10 percre. A 82. percben aztán Bajzát egy kontra után nagyon üresen maradt és a léc alá vágta a lasztit egalizálva a meccset. A végére maradt a slusszpoén, ami nekünk hazai szurkolóknak nem igazán volt vicces, habár a hajrára beállt fiatal cerberus, Slakta mozdulata szilveszteri összeállításban is megállta volna a helyét, hiszen egy könnyen megszerezhető labdánál próbált volna egy esernyőt adni Bajzátnak, aki nem hagyta magát és az üres kapuba passzolt.

Ezzel eldőlt, hogy némileg van fejlődés, ugyanis a DVSC idei második felkészülési meccsén, gólt már lőtt, de nyerni még nem tudott. Reméljük ez is csak azt fogja jelenteni, hogy csütörtökön a Sutjeska ellen „parádézni” fogunk.

 

A mérkőzés góljai


Játékosok értékelése

A játékosoknál ezen a mérkőzésen a 2 gólos Tiszán kívül Sóst, Zsidait, Barnát és a piros lapjáig hasznos mezőny munkát végző Berdót lehet kiemelni.

A kapuban Verpecz ellátta feladatát és a gólokról nem tehetett, míg a helyettese Slakta valószínűleg túlzottan lámpalázas volt, amikor ajándékba adott egy gólt a Kövesdnek.

Védőink közül, a már említett Barna Szabolcs játéka volt az, amire csettinthettünk és őt mondanám a meccs legjobbjának, de Morozov és Szatmári is biztatóan mozgott és jól helyezkedtek, ezáltal megakadályozták a vendégeket gólszerzésben. Nagy viszont kissé bizonytalan volt és többször zavarba hozták.

Középpályánkon Zsidai nagy munkabírása és mezőnymunkája volt a feltűnő és lassan úgy tűnik kezdd formába lendülni, amire nagy szüksége lenne a csapatnak. Szécsi sajnos néha el-el tűnt a mezőnyben és második félidőben egy ziccernél rossz megoldást választott még ő is messze van a csúcsformájától. Sós hozta a kötelezőt és egy jó átlagot nyújtott a pályán.

Csatáraink közül a duplázó Tisza két gólján kívül még lőhetett volna legalább kettőt alsó hangon, míg Bereczkit sajnos sokszor pontatlan passzokkal találták meg a társak, de egy két jó elfutása és beadása akadt azért.

A cserék közül Kuti és Króner is odatette magát, habár a helyezkedéssel még volt gondjuk. Sidibe és Varga Kevin nem igazán voltak számomra meggyőzőek.

 

Néhány fotó a mérkőzésről

20150628_18544920150628_185748120150628_19371920150628_19000420150628_18255120150628_18002720150628_190016
(A videóért köszönet a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft.-nek)