LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ismét csak a győzelemnek örülhetünk

vasasloki3A Vasas ellen léptünk pályára az OTP Bank Liga 9. fordulójának fantommeccsén, hiszen a találkozót nem közvetítette a televízió. Jelentem, senki ne bánja, hogy nem látta az összecsapást, mert nem volt jó meccs. Nagyjából ugyanolyan szenvedős meccs volt, mint a múlt heti, MTK elleni meccs volt, de ma sokkal kevesebb helyzetet és jó megoldást láthattunk a kilencven perc alatt. Viszont győztünk ismét 1-0-ra, ma Kulcsár volt a megmentőnk, aki hosszú idő után lépett ismét pályára a Lokiban, csereként beállva gyönyörű góllal döntötte el a mérkőzést.

A kezdőcsapatunk egy az egyben megegyezett az egy héttel ezelőtti tizeneggyel, de még a kispadon is ugyanazok a játékosok ültek, leszámítva az eltiltott Balogh Norbit, aki helyett Szécsi foglalt helyet a cserék közt. A felállásunk ezúttal is 4-4-2 volt, Horváth Zsolt és Sidibe volt a két támadó elöl. Jovanovic ismét jobb oldali középpályás volt, Mészáros pedig jobbhátvéd. A Vasas három támadóval kezdett, bár Remili helyett Vida Máté kapott helyet a kezdőcsapatban. Könyves és Novák dolga volt első sorban a védelmünk mögé kerülés, míg a középpályán két labdaszerző játékosa is volt a hazaiaknak.

vasaslokikezdok

A mérkőzés elején rögtön előttünk adódott óriási gólszerzési lehetőség: egy szögletet követően Mészáros fejesét ütötte kapufára a hazaiak kapusa, majd a megismételt sarokrúgást követően Varga Józsi fejelt épphogy mellé. A 11. percben Bódi Ádám előtt adódott lehetőség, kapáslövését azonban könnyedén védte Nagy Gergely. A hazaiak kevésszer veszélyeztettek, egyik ilyen volt a 13. percben Könyves lehetősége, a Paksról szerződtetett támadót indították mélységből, azonban Radosevic hamarabb ért oda a labdára, így nem lett végül sem lövés, sem helyzet a dologból. A 25. percben ismét mi veszélyeztettünk, egy oldalról beívelt szabadrúgás után Máté fejelt kapu mellé. A 27. percben először lőtt kapura a hazai csapat, Radosevic szépen tolta szögletre a távoli kísérletet. Egy perccel később nagy lehetőség adódhatott volna előttünk, ha Horváth Zsolt lapos keresztpassza után Bódi le tudja kezelni a labdát a tizenhatoson belül, ugyanis rögtön lövőhelyzetbe kerülhetett volna, így viszont oda lett a lehetőség.  A 30. percben Sidibe tört be a tizenhatoson belülre, azonban kissé kisodródva, éles szögből megeresztett közeli lövését bravúrral védte Nagy. Ezzel nagyjából össze is foglaltam az első félidő eseményeit, ugyanis több helyzet nem adódott egyik csapat előtt sem, többnyire a Vasas térfelén folyt a játék, próbáltunk támadást építeni, de 3-4 passz után rendre rossz megoldást választottunk, és labdát vesztettünk. Nagyon gyenge színvonalú első félidő után vonulhattak szünetre a csapatok.

vasasloki1

A szünetben az értékelhetetlen teljesítményt nyújtó Horváth Zsoltot Kulcsár Tamás váltotta, aki idén eddig egyedül Diósgyőrben lépett pályára a Loki színeiben, akkor 70 percet játszott. Azóta sérülés, és egyéb okok miatt mellőzve volt, most benne bízhattunk, hogy egy megugrással majd eldönti a meccset. A második félidőt is helyzettel kezdtük, bár ez kevésbé volt kecsegtető, mint az első félidei kapufánk. Egy Bódi-Sidibe-Ferenczi összjáték után utóbbi került lövőhelyzetbe, azonban éles szögből erőtlenül lőtt a kapus kezébe. Az 51. percben szögletet végezhettünk el, a beadást követően Varga fejese a háló tetején landolt, ez is veszélyes volt. Ha az olvasó figyelmesen olvassa soraimat, feljegyezheti, hogy ez már a harmadik veszélyes szögletünk volt a meccsen! Nem akármilyen dolog ez, hiszen máskor öt meccsre jut ennyi jó szöglet. Az 58. percben megint szépen játszottunk ki egy helyzetet, Sidibe került hasonló helyzetbe, mint pár perccel korábban Ferenczi, viszont ahelyett, hogy középre tette volna a labdát az érkező Kulcsárnak vagy Bódinak, kiszorított helyzetből lőtt meglehetősen sután kapura, a végeredmény bedobás lett a hazaiaknak… A 64. percben egy hosszan előrevágott labdára Ferenczi startolt rá, a védőjét le is tudta rázni, azonban a lepattantó labdát nem tudta lekezelni, így a kapus megkaparintotta előle, pedig ha megszelídíti, akkor ziccerbe kerülhetett volna. A 69. percben már pályán volt Castillion is, éppen Ferenczit váltotta, és ő cselezte be magát szépen oldalról a tizenhatoson belülre, középre centerezését viszont Bódi vágta kapu fölé, ebben a helyzetben sokkal több volt. A 72. percben tulajdonképp másodszor jutott el érdemben a kapunkig a hazai csapat, ekkor egy oldalról érkező beadás megpattant a védőnkön, Radosevic eldőlt, így a hazaiak támadója üres kapuira lőhetett, de a gólvonalról talán Brkovic kifejelte a labdát. A 77. percben aztán jött a csattanó: Bódi indította a védője mellől kilépő Kulcsárt, ő kicsit kisodródva fordult kapura, és éles szögből leadott lövésébe csak beleérni tudott Nagy Gergely, szinte a kapufát súrolva vágódott a kapuba a hosszú oldalon, szép góllal vezetett tehát a Loki! A folytatásban az eredmény tartására törekedtünk, így inkább a hazaiak támadtak, komoly lehetőségük azonban nem nagyon adódott. Egy alkalommal egy oldal szabadrúgást követően a megszerzett labdából fölé-mellé lőtt az egyik hazai játékos, majd egy megpattanó lövést hárított magabiztosan Radosevic. A mérkőzés utolsó említésre méltó helyzete Bódi előtt adódott a 86. percben, Kulcsár góljához hasonló szögből tüzelt, azonban ezúttal hárítani tudott a kapus.

Nyertünk tehát ismét soványka egy góllal, és összességében nem játszottunk jól, sőt, talán gyengébben is játszottunk, mint egy hete az MTK ellen, és ugyebár ott sem parádéztunk. Ahogy azt délutáni beharangozómban megjósoltam, egygólos találkozó lett, és az a csapat győzött, amelyik vezetést tudott szerezni. A hazai csapat meglehetősen passzívan játszott, alig volt kapura lövésük, kapura tartóból pedig elvétve akadt 1-2, azok közül is csak egy távoli löket okozott kisebb problémát. Ezt leszámítva többnyire a széleken történő elfutásokkal, és beadásokkal próbált érvényesülni a hazai csapat, de a középre ívelések rendre pontatlanok voltak, és könnyedén felszabadítottak a védőink. Ami minket illet, sajnos nem játszottunk jól a győzelem ellenére sem. Rengeteg technikai hibát vétettek a játékosaink, különösképp Ferenczi és Horváth járt ebben az élen, de ezúttal Bódi is sokszor választott rossz megoldást. Mivel azonban a védelmünk ma is szinte hibátlanul tette a dolgát, így az egyetlen talált gólocska ezúttal is elég volt a három ponthoz. Ennek örülhetünk, másnak nem nagyon.

vasasloki4

Játékos osztályzatok

Bozidar Radosevic – 6

Bozidar_Radosevic_kVégig magabiztos volt, igaz sokszor nem kellett játékba avatkoznia, viszont amikor dolga akadt, akkor hiba nélkül végezte a feladatát. Volt egy távoli lövés, amit szépen védett, néhány indítást szépen lehúzott, illetve megpattanó lövéseknél kellett résen lennie. Ami még pozitívum, hogy kevés labda jön ki róla.

Mészáros Norbert – 5

meszaros-norbert_2Nem tették őt igazán próbára, most sokkal kevesebb dolga volt, mint múlt héten az MTK ellen. Támadásban ma sem volt hasznos, de legalább védőfeladatait hibátlanul ellátta, ez pozitívum.

Máté Péter – 6

mate_peter_1Állta a sarat, a levegőben ma sem tudták megverni, pedig Novák Csanád személyében emberére talált magasságot és erőszakosságot tekintve. Kevésszer kellett játékba avatkoznia.

Dusan Brkovic – 6

brkovics_dusan_1Mátéhoz hasonlóan nem sok dolga volt, szintén jól játszott, és talán épp ő mentett egy alkalommal a gólvonalunkról egy Vasas játékos lövése után.

Korhut Mihály – 6

korhut_mihaly_3Még mindig nem az a Korhut Misi, aki pár éve válogatott formában futballozott, de alakulgat a dolog. Hátul magabiztos volt, nem tudtak mellette elmenni, elöl viszont kevesebb jó megoldást láttunk tőle.

Aleksandar Jovanovic – 5

Jovanovic_kNem játszott ma jól, sok technikai hibát vétett, ezek a dolgok épp ilyenkor jönnek ki, mikor nem védőként játszik, hanem egy sorral feljebb, amikor már nem csak védekezésben, hanem támadásban is alakítania kéne valamit. Egy erős átlagot azért így is hozott.

Varga József – 6

Varga_Jozsef3_kRengeteg labdát szerzett, harcolt a középpályán, viszont nem egyszer keményen oda is pakoltak neki. Nem volt látványos annyira a játéka, de nagyon hasznos volt.

Bódi Ádám – 6

bodi_adam_2Ma is jól játszott, bár kevésbé emelkedett ki a mezőnyből, mint egy hete. Néha egy-egy rossz átadással komoly gólszerzési lehetőségünk esett kútba, viszont 1-2 alkalommal ma is próbálkozott lövésekkel, melyek veszélyesek voltak.

Ferenczi János – 4

ferenczi_janos_2Nem játszott jól sajnos, rengeteg technikai hibát vétett, nem egyszer akadt el rajta veszélyes lehetőségünk. Nagyon messze van attól a formától, amivel pár éve berobbant a csapatba.

Horváth Zsolt – 3 – A mérkőzés citromdíjasa 

Horvath_Zsolt_kNem nagyon emlékszem jó megoldására… Katasztrófa volt ma is. Lassan érik a citromdíj, ha így folytatja.

Ibrahima Sidibe – 5

sidibe_ibrahima_2Őrlődött elöl, helyzetbe viszont csak egyszer tudott kerülni, akkor éles szögből leadott lövését védte szépen a kapus. A második félidőben már inkább középpályást játszott, értelemszerűen még kevesebbszer ért oda a kapu elé.

~o~

Kulcsár Tamás – 6 – A mérkőzés legjobbja 

kulcsar_tamas_3Furcsán hangozhat, de ez a típusú Kulcsár hiányzott a Lokiból: rengetegszer indult meg veszélyesen a szélen, vagy középen, csak épp az indítás volt hosszú sok esetben. Amikor viszont egy alkalommal jó indítást kapott, akkor gyönyörű gólt szerzett. A 16-oson belülre érve éles szögből megeresztett bombájába csak beleérni tudott Nagy Gergely, ez a szépségdíjas találat három pontot ért most.

Geoffrey Castillion – 6

Castillion_kNagyon jól szállt be a meccsre, rengetegszer tartotta meg a labdát elöl, illetve bolondította meg a hazai védőket. Egy alkalommal szépen vitte be a labdát a szélen, középre centerezését Bódi viszont nem tudta gólra váltani.

Szécsi Márk – 0

szecsi_mark_1Időhúzó csere volt.

~o~

Kondás Elemér

kondas_elemer_3Nekem személy szerint nem tetszett a kezdője, Ferenczit és Horváthot kár erőltetni, Castilliont pedig a padon jegelni. A cseréi viszont nyerőnek bizonyultak, Kulcsár győztes gólt szerzett, Castillion hasznosan játszott, egyedül azt sajnálom, hogy Tiszát nem cserélte be.

A mérkőzés során készített felvételek


A mérkőzés összefoglalója

 

—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –      A bírói ítéletek   —

Gyenge színvonalú meccset láthattunk kevés helyzettel, de legalább esett egy gólt. Mivel ezt az egy gólt mi lőttük, és ismét lehoztunk kapott gól nélkül a találkozót, így a csapat teljesítményét közepesre értékelem, de messze volt ez a jó teljesítménytől. A bíró nem volt főszereplő ma, bár sokszor villant a sárga, talán néha még a zsebében is maradt, viszont nem nagyon volt olyan szituáció, amikor rossz döntést hozott.