LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Pancholni vagy úszni: az itt a kérdés

 

puskc3a1s-dvsc1Szombaton délután a 10. helyen szerénykedő Puskás Akadémia otthonában vendégeskedik csapatunk. Az előjelek látszólag pozitívak, egy héttel ezelőtt a Békéscsaba ellen igencsak kiszakadt a gólzsák, amihez persze kellett a viharsarkiak asszisztálása is, akik egy sokáig emlékezetes 7-et tölthettek el Debrecenben. Ennek ellenére naivitás lenne azt gondolni, hogy ezen a meccsen is hasonló fesztivál várható, sőt, még a 3 pont megszerzése sem evidens. A hazaiak ugyanis – a minden magyar futballszurkoló számára nagyon „értékes” – első osztályú tagságuk megőrzéséért küzdenek, azaz csak akkor távozhatunk ismét győztesen a Pancho(lo) Arénából, ha tényleg odatesszük magunkat: lubickolással, pancholással ugyanis nehéz úszóversenyt nyerni.

Pedig a statisztikák alapján akár könnyed győzelmet is várhatnánk, a túlkoros akadémistákból álló felcsúti csapat ugyanis „veretes múlttal” rendelkezik ellenünk, csak éppen nem a kifejezés hagyományos értelmében; gyakorlatilag csak akkor nem vertük meg őket, ha épp nagyon nem volt kedvünk. Ez az egy alkalom viszont pont az utolsó ellenük játszott mérkőzésünkre esett, idén júliusban hazai pályán csak 1-1-es döntetlenre futotta. Ezt megelőzően viszont 4 mérkőzésen is győztesen hagytuk el a pályát az „Akadémia” ellen, idegenben mindkét ellenük lejátszott mérkőzésünkön egyetlen gól esett, és azt mi szereztük, a 2013/2014-es szezonban Bódi Ádám, míg a tavalyiban Tisza Tibor jegyezte a találatunkat. Előbbi mérkőzés különösen fontos volt a számunkra, hiszen azzal a győzelemmel biztosítottuk be a legutolsó bajnoki címünket. Érdekesség még, hogy az idei szezonban minden 2. meccsünket megnyertük eddig idegenben (sorrendben: győzelem, döntetlen, győzelem, vereség, győzelem, döntetlen), ami újabb statisztikai érv a sikeres szereplés mellett, mivel ebben a sorozatban a győzelem következne. A hazaiak eddigi hat pályaválasztóként lejátszott meccsükön 2 győzelmet, 2 döntetlent és 2 vereséget értek el.

puskc3a1s-dvsc-felc3a1llc3a1s

A Puskás Akadémia várhatóan hasonló kezdőcsapattal fut majd ki a pályára, mint a múlt heti MTK elleni meccsen, visszatér azonban eltiltását követően a magyar válogatott alapembere, Fiola Attila. Különösen fontos lesz, hogy mit tudunk majd kezdeni a nyáron a Lokival is hírbe hozott Pekár Lászlóval, aki 6 góljával a hazaiak házi gólkirálya, és a júliusi meccsen mi sem nagyon tudtunk mit kezdeni vele. Egyébként a korábbi fordulók felcsúti kezdőcsapatait tanulmányozva eléggé egyértelmű anomáliákkal szembesül az egyszeri néző, amit az alábbi kép próbál meg érzékeltetni.

t0imf

A mi kezdőcsapatunk vélhetően nem lesz annyira offenzív, mint volt a Békéscsaba ellen, mivel a Puskás Akadémia egy jól kontrázó csapat, köszönhetően a gyors és mozgékony játékosaiknak. Ezúttal valószínűbbnek tűnik a klasszikus debreceni 4-4-2-es felállás. A kapuban Radosevic hetek óta megbízható, sőt egyre javuló teljesítményt nyújt, felüdülés ez a sok, Verpecz által bekapott potyagól után. A védelem jobb szélén valószínűleg ezúttal is Mészáros Norbert kezd, bár én szívesebben megnézném Lázár Palit, aki visszatért a sérüléséből. Középen szokás szerint Brkovic és Máté próbálják majd hatástalanítani a felcsúti támadásokat, és azzal sem kockáztatok sokat, hogy a balhátvéd Korhut Mihály lesz. A középpálya jobb szélére visszatérhet a múlt héten csereként sokáig emlékezetes gólt szerző Jovanovic (aki esetleg nem látta, mindenképpen pótolja, ha jót akar nevetni), középen ezúttal is Varga és Zsidai kaphatnak szerepet, előbbi támadóbb feladatkörben, míg a baloldal Tiszának juthat, aki hetek óta megbízhatóan termeli a gólokat. Arra is van esély, hogy a hosszú sérüléséből felépült Szakállyal kezdőként számol Kondás Elemér, ez az erőnlétén is múlhat. Elől Balogh Norbi helye megkérdőjelezhetetlen, míg a másik csatár valószínűleg Sidibe és Kulcsár közül kerül majd ki, én inkább utóbbira tippelnék, mert mozgékonyabb, és ezen a meccsen hasznosabb lehet, mint a magas, de statikus Sidibe. Castillion szemmel láthatólag háttérbe szorult, félő, hogy ő lesz a következő olyan idegenlégiósunk, aki érthetetlen módon leépül a kezdeti biztató játék után.

Ha már a kezdőcsapat szóba került, érdemes tudni róla, hogy Robert Jarni, a Puskás Akadémia edzője szerint „a DVSC a mezőny egyik, ha nem a legjobb csapata, mind a keret összetétele, mind a játéktudás tekintetében”. Minderről a felcsúti klub honlapján nyilatkozott, ahol az is kiderült, hogy Kondás Elemér szerint „a futballban bármi előfordulhat, egy meccsen bárki legyőzhet bárkit.” Remélem, hogy minden kedves olvasónk bölcsebbé vált ettől a gondolattól.

A mérkőzés az eddigiekkel ellentétes módon 15:30-kor kezdődik szombaton (ez a kezdési időpont már a téli időszámítást jelenti), és csodával határos módon még a közszolgálati TV is méltóztatik közvetíteni.

Végezetül álljon itt az eddigi ÖSSZES, Puskás Akadémia ellen bajnoki mérkőzésünk összefoglalója, egy kis „kedvcsinálóként”, már amennyire a korábbi mérkőzések színvonala alkalmas erre. Szeretném viszont felhívni rá a figyelmet, hogy ilyen előnyökkel járhat az, ha egy klub olyan gazdag és összetett, messzire visszanyúló múlttal rendelkezik, mint a Puskás Akadémia; sokkal kevesebb időt vesz igénybe a nosztalgiázás, mint mondjuk egy Fradi ellen.

Hajrá Loki!

Enderson