„A szöglet fél gól.” Sokszor hallhattuk már ezt a szakértői bölcsességet, azonban aki csak egy kicsit is figyelemmel követi az elmúlt években a Loki szereplését, világosan láthatja, hogy ezt az ominózus megállapítást nem a Kondás-csapat ihlette. Mi, debreceni szurkolók hajlamosak vagyunk már előre dühöngeni, amikor sarokrúgáshoz jutunk, tudván, hogy milyen borzalmak várnak ránk, és őszintén megdöbbenünk, amikor valami néhanapján mégis kisül ezekből a helyzetekből. Van azonban egy másik szituáció, ami a csapatunk életében valamelyest betölti ezt a „fél gól” szerepet, és ez a szabadrúgások esete. Magyar szinten ugyanis évek óta ki tudunk emelkedni a mezőnyből a szabadrúgásból szerzett gólok terén, mindig akad ugyanis legalább egy olyan játékosunk, akiben ott van ez a fajta gólveszély. A következő időszakban elindítunk egy olyan múltidéző sorozatot, amely mindig valamilyen aktuális történés alapján tekint a múltba. Fogadjátok sok szeretettel az első részt, amelyet Korhut Mihály hétvégi egyenlítő gólja ihletett.
Kapacitásbeli és egyéb okokból természetesen nem tudom a klubtörténet kezdetétől végigvezetni azt, hogy mikor mennyire rúgtuk jól a szabadrúgásokat, sőt, még a sikertörténet időszaka (1. bajnoki cím óta eltelt évek) is túl nagy időintervallumot ölelne fel. Azt sem akartam azonban, hogy csak a Kondás Elemér irányítása alatt eltelt éveket vegyük alapul, mert mindig érdemes valamihez viszonyítani. Végül úgy döntöttem, hogy a 2009-2010-es bajnoki szezon lesz a kiindulópont, mivel az még jócskán Herczeg András irányítása alatt történt, ráadásul ebben az évben szerepeltünk a BL-főtáblán is, azaz egyfajta aranykorszaknak nevezhető mindez a klub történetében. (Még akkor is, ha szerintem a legjobb Loki a Hajduk Splitet 8-0-val kiütő csapat volt. Annyiban egyébként érdemes visszautalni a régebbi időszakokra, hogy Sándor Tamásnak, majd később Leandrónak hála mindig volt olyan játékosunk, aki mesterien rúgta a szabadokat.)
Induljunk el tehát a 2009-es év nyarától, és nézzük, hogyan alakult a szabadrúgás góljainknak a száma az elmúlt években. Elsősorban a bajnokságot fogom alapul venni, a hazai és nemzetközi kupákra legfeljebb említés szintjén tervezek kitérni.
Évről évre:
2009-2010:
Ebben a csapatban több jó szabadrúgáslövőnk is volt egyszerre, külön kiemelkedett közülük Czvitkovics Péter és Leandro, de Rudolf Gergelyben és a fiatalok között a szárnyait bontogató Bódi Ádámban is volt fantázia. Czvitkovics azonban soha nem a klasszikus, csavart szabadrúgásaival hívta fel magára a figyelmet, hanem a kellemetlenül, szitálósan, erősen meglőtt labdáival. Ennek ellenére a szabadrúgások terén nem volt – önmagához képest – kiemelkedően eredményes szezonja a bajnokságban játékosunknak, ugyanis csak kétszer talált a hálóba ilyen jellegű rögzített szituáció után, ráadásul mind a kétszer a Kaposvár ellen és jókora szerencsével: először megpattant a sorfalon a labda (9. forduló, Kaposvár-DVSC 4-4), utána pedig alászaladt a kapus (24. forduló, DVSC-Kaposvár 5-1). Ez utóbbi meccsen egyébként Rudolf Gergely is betalált szabadrúgásból, és őszintén szólva az sem volt védhetetlen lövés. Aki nem hiszi, járjon utána az alábbi videón keresztül:
Valójában ebben a szezonban csak egy klasszikus szabadrúgásgólt szereztünk, a már emlegetett Leo révén, aki a Vasas elleni idegenbeli 4-2 alkalmával 24 méterről tekert a felső sarokba. Összességében azt láthatjuk, hogy viszonylag gyengébb csapatok elleni, gólgazdag meccseken tudtunk betalálni az ellenfél hálójába szabadból, ráadásul a 4 ilyen jellegű gólunkból 3-at is a Kaposvárnak lőttünk, így tehát kijelenthető, hogy főleg ők itták meg a levét a rúgótechnikánknak. Egyébként ez volt az a szezon, ahol érdemes visszanézni, hogy mennyire sok gólt szereztünk szögletekből vagy beívelt szabadrúgásokból, ekkoriban még tényleges veszélyt hordozott egy-egy pontrúgásunk az ellenfélre nézve.
2010-2011:
Újabb sikeres, bár már jóval hányatottabb szezon következett: a BL után az EL főtáblájára is bekerültünk, azonban a gyengébb bajnoki teljesítmény rányomta a bélyegét a csapatra, így a téli szünetben távozott Herczeg András, majd pár gyengén sikerült meccs után a helyére kinevezett Zdenek Scasny is, így érkezhetett Kondás Elemér. Ebben az évben Leo és Rudolf távozása miatt már csak Cicó szabadrúgásaiban bízhattunk, aki viszont nem is hagyta cserben a szurkolókat, mivel összesen 3-szor is betalált rögzített szituációból, ráadásul ezek pontot vagy pontokat jelentettek a csapatnak: ki nem találja senki, hogy a Kaposvár ellen vállalt a 3-ból 2 gólt, a hazai 3-1-es siker alkalmával, ráadásul 1-1-es állást követően, itt tehát egyértelműen elmondhatjuk, hogy ezzel szállította a győzelmet.
A videón jól látszik egyébként, hogy a kettőből minimum az első gól a kapus számlájára írható itt is. Ezt követően, már Scasny irányítása alatt, a Honvéd elleni hazai 2-2 első gólja is egy Czvitkovics szabadrúgásból született, a felvételek alapján sem teljesen egyértelmű egyébként, hogyan is szitált be pontosan a labda a kapuba.
Ebben az évben több gólunk már nem született szabadrúgásból, bár a Fradi elleni idegenbeli 1-1 alkalmával Bódi rúgott egy ritkán látható nagy kapufát.
2011-2012:
A hazai szinten etalonnak tekinthető veretlen bajnoki szezonunk egyik legérdekesebb tendenciája véleményem szerint pont a szabadrúgások terén jelentkezett. Ebben az évben ugyanis több játékosunk is rendszeresen lehetőséghez jutott rögzített szituációkban, és ketten, Bódi és Bouadla ezekkel rendszerint élni is tudott, míg Rezes és Korhut kevésbé. A szezon első felében Bódi volt az ügyeletes szabadrúgáslövő, amiben szerepe volt annak is, hogy Bouadla ezeken a meccseken kezdett el többet játszani, így még az ő lövéseire kevésbé számíthattunk. Nem is volt azonban rá szükség, mivel Bódi egymást követően két meccset is eldöntött egy-egy remek csavarással: először a 3. fordulóban a Fradit vertük 1-0-ra hazai pályán, majd a 4. fordulóban a Kecskemétet idegenben szintén 1-0-ra az ő góljával.
Ezt követően viszont sokat kellett várni a következő szabadrúgásgólra, egészen a 25. fordulóig, amikor is – ki másnak, mint – a Kaposvárnak sikerült betalálni Bouadla révén. Francia légiósunk ezt követően viszont nagyon elkapta a fonalat, és szinte minden fordulóban betalált szabadrúgásból az ellenfél hálójába: a Győr elleni 2-1, a Pécs elleni 4-0 és a Honvéd elleni 3-0 sem volt ez alól kivétel.
A veretlen szezon során tehát összesen 6-szor (!) tudtunk szabadrúgásból gólt elérni, ami kimagasló szám, különösen annak a tükrében, hogy ezek közül csak a Győr elleni gólunk volt szerencsésnek nevezhető.
Különösen pozitív tendenciának bizonyult az is, hogy a két legjobb szabadrúgás-lövőnk közül az egyik jobb, míg a másik ballábas volt.
2012-2013:
Mint ahogyan a mutatott játék és az eredményesség, úgy a szabadrúgások terén is óriási volt a visszalépés a korábbi szezonokhoz képest ebben az évben. Azok a negatív tendenciák, amelyek mind a mai napig tartanak, már sok mindenben itt is megmutatkoztak, mert bár voltak nagyon jó meccseink, de legalább annyi botrányos is. Bódi és Bouadla vagy nem játszottak, vagy nagyon gyengén, mások pedig nem tudtak a helyükbe lépni, hiába tért vissza rövid időre Czvitkovics, már ő sem tudta megváltani a világot. Egyetlen szabadrúgásgólt mégis begyötörtünk ebben az évben, Bouadla a totális csődhelyzetben lévő Eger elleni hazai 3-0 alkalmával utánozta le az egy évvel korábban, a Kaposvár elleni szintén 3-0-ra végződött meccsen lőtt gólját. Ugyanaz a kapu, pozíció, végeredmény és majdnem ugyanaz a forduló (23. vs. 25. forduló).
Emlékezetem szerint még Cicó lőtt a kupában, a Vasas elleni idegenbeli meccsen vagy jó 30 méterről egy hatalmas kapufát, ami ha bemegy, biztosan sokáig mutogatták volna, de ez a szezon nem a jól sikerült szabadrúgásainkról szólt. (És ha nem lett volna Coulibaly a Győr elleni kupadöntőben, akkor jó eséllyel a legbotrányosabb szezonunkat futottuk volna Kondás Elemérrel.)
2013-2014:
Némileg váratlanul újra bajnoki címet szereztünk ebben az évben, és ehhez kellett René Mihelic is, aki a tavaszi szezonban előbb a 23. fordulóban a Győr ellen, majd a 25. fordulóban a Kecskemét ellen is remekül tekert a kapuba. Főleg ez előbbi gólnak volt nagyon nagy jelentősége, ugyanis ezzel mentettük 2-2-re a meccset, ami később sorsdöntőnek bizonyult, hiszen a jobb gólarányunkkal, pontegyenlőséggel lettünk bajnokok; éppen a Győr előtt.
Mihelic további érdeme az, hogy neki ezt követően a nemzetközi kupában is sikerült szabadrúgásból betalálnia, a Cliftonville elleni hazai 2-0 során ő szerezte az első gólunkat. (Érdekesség, hogy ebben a fájó emlékezetű selejtezősorozatban rajta kívül csak Sidibe tudott betalálni, igaz, hogy ő 4-szer is.) Bódi szinte teljesen eltűnt mellette, bár a Győr elleni idegenbeli Ligakupa meccsen lőtt egy hatalmas szabadrúgásgólt.
2014-2015:
A tavalyi szezon megint eléggé meddő volt a szabadrúgások terén, viszont az az egy gól, amit sikerült elérni, sokáig emlékezetes maradhat: Bódi Ádám szinte az utolsó percben egyenlített idegenben a Fradi ellen egy eléggé lehetetlen szögből.
Ez a lövés a régi Bódit idézte, az ő formája különösen érdekes az utóbbi időben, amire kicsit lentebb kitérek majd. Érdekesség továbbá, hogy ez a Dibusz Dénesnek lőtt gól nagyon hasonlít ahhoz is, amit korábbi kiváló játékosunk, Dzsudzsák Balázs a PSV színeiben az Ajax ellen lőtt.
2015-2016:
Az idei szezonban eddig azt láthatjuk, hogy Bódi jól lövi a szabadokat, de szinte mindig a kapufát sikerül eltalálnia (lásd Újpest elleni hazai 1-1, ahol kétszer is megesett vele mindez). Van azonban egy meglepő tendencia, feltűnt ugyanis a színen egy újabb potenciális szabadrúgás lövő: Korhut Mihály. A meglepetés oka az, hogy a korábbi szezonokban is lőtt párszor Misi szabadrúgásokat, de már az is meglepő volt, ha a labdái ernyedten a kapus kezébe hullottak, általában inkább a nézőket riogatták a lövései.
Ehhez képest az 1. fordulóban a Békéscsaba ellen az utolsó percben – igaz, hogy némi védői rásegítéssel, de – az ő gyönyörű csavarásával szereztük meg a győzelmet, most hétvégén a Puskás Akadémia ellen pedig döntetlenre mentette a meccset, ezúttal mindenfajta segítség nélkül.
Kissé nehéz megérteni, hogy pontosan mi is történhetett, ami ekkora minőségbeli javulást okozott Korhutnál, de ha tippelnem kellene, én Kondás Elemérnél keresném a pozitív változás gyökereit.
Érdekes statisztikák:
Aki végigolvasta eddig, hogy mely meccseken és kik ellen szereztünk szabadrúgásból gólt, felfigyelhetett rá, hogy egy érdekes tendencia rajzolódik ki:
|
Csapat neve |
Ellenük szerzett szabadrúgásgólok száma 2009 óta |
|
Kaposvár |
6 |
|
Győr |
2 (+1) |
|
FTC |
2 |
|
Kecskemét |
2 |
|
Honvéd |
2 |
|
Puskás Akadémia |
1 (+1) |
|
Eger |
1 |
|
Vasas |
1 |
|
Pécs |
1 |
|
Békéscsaba |
0,5 |
A Békéscsaba 0,5 gólja Korhut idén szerzett gólját jelenti, mivel az a kapufáról kipattanva a védő hátára hullott, onnan pedig a kapuba, de szerintem kár lenne elvenni tőle azt a gólt. Érdekesség még, hogy pl. a Győr és a Puskás Akadémia ellen kupameccsen is betaláltunk szabadrúgásból, így őket zárójelben +1-gyel jelöltem.
Ha alaposabban megnézzük a csapatok neveit, azt láthatjuk, hogy a 10 csapatból 5 azóta már nem első – sőt, nem is másod – osztályú. Ilyen szempontból is sajnálhatjuk tehát ezeknek a csapatoknak a hanyatlását. Különösen a Kaposvárét, amelynek egészen döbbenetes mennyiségű szabadrúgásgólt rúgtunk. Adózzunk hát tisztelettel az emlékük előtt.
„Elfekvő” szabadrúgáslövőink:
Amellett, hogy szinte minden meccsen aggódhat az ellenfél, ha jó pozícióból szabadrúgáshoz jutunk, azért látni kell azt, hogy volt vagy akár van is még pár olyan játékosunk, aki képes lenne gólt szerezni rögzített szituációból. Egy Puskás Akadémia elleni korábbi kupameccsen Szakály Péter (!) is szerzett már szabadrúgásgólt, így szükség esetén akár ő is vállalkozhatna többször. Külön érthetetlen továbbá az, hogy Tisza Tibor a Lokiban miért nem tud olyan veszélyes és eredményes szabadrúgásokat lőni, mint tette azt pl. a Diósgyőrben, valamint Soós Bencét is szívesen megnézném egy ilyen szituációban. Eddig Korhut is a futottak még kategóriába számított, neki most sikerült valamelyest kitörnie ebből.
És mi a helyzet a kapott gólokkal?
Erre nem akarok nagyon részleteiben kitérni, de elegendő az elmúlt évek meccseit visszanézni ahhoz, hogy megállapítsuk: Verpeczet nagyon könnyű szabadrúgásból mattolni (ahogyan azt legutóbb a Rosenborg vagy a Honvéd ellen is láthattuk), ezzel szemben Novakovicot szinte lehetetlen (egyedül Kabát Péter rúgott neki egy Magyar Kupa meccsen szabadrúgásgólt). Radosevic már kapott egy gólt a Fradi elleni 0-2-es nyári edzőmeccsen szabadból, de úgy vélem, ő inkább a Novakovic irányvonalat képviseli ebből a szempontból (is).
Összegzés:
Akkor „fél gól” a szabadrúgás vagy sem? Erre talán az a helyes válasz, hogy ha egy jó formában lévő Bódi lövi, akkor igen, Mihelic is kb. minden második szabadrúgását belőtte, míg Bouadla még ennél is jobb statisztikákat produkált. Idén egyébként Korhut is egészen meggyőző, Tisza viszont teljesen impotensnek tűnik ilyen szempontból. A probléma nem is feltétlen azzal van az utóbbi időben, hogy rosszabb szabadrúgásokat lövünk, mint korábban, inkább az tűnik gondnak, hogy sokszor el sem jutunk odáig, hogy kiharcoljunk veszélyes lövőhelyzetet. Ettől függetlenül fontos fegyver a szabadrúgás a kezünkben, hiszen képesek vagyunk pontot vagy pontokat menteni vele, sőt, közvetett módon már bajnoki címet is nyertünk ez által. (Gondolok itt Mihelic Győr elleni egyenlítő találatára.)
Debrecenben szögletből veszélyeztetni tehát nem trendi, szabadrúgásból viszont úgy tűnik, hogy viszonylag az.
