LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Mintha edzőmeccs lett volna

20151118_132354

A mai nap nem túl barátságos időpontban, munkaidőben, rendezték meg a Magyar Kupa 4. fordulójában a DVSC – Szeged labdarúgó mérkőzést 13:00-tól. A kilátogató mintegy 400-500 szurkoló egy gólokban ugyan gazdag, de rendkívül unalmas meccset láthatott. Ezt próbáljuk meg röviden összefoglalni.

Kezdjük is az elején, a meccset megelőzően bíztunk még egy jobb játékban, mivel a válogatott szünetek mindig meghozzák azt a kellemes meglepetést, ami már-már gyakorinak is mondható, hogy jobban játszunk a kettő, jelen esettben három hét szünet után. Ez a trend most változott, mivel nem hogy jobban játszanánk, maradtunk ugyanazon a szinten ahol abbahagytuk. Első ránézésre érthetetlen volt számomra a kezdő, abból a szempontból, hogy miért játszik Horváth Zsolt, akiről ma is bebizonyosodott, hogy nem a legjobb játékosunk, hiába szerzett a találkozón gólt.

lokiszegedfelallas
Az első tíz perc eseménytelenül telt, mind a két csapat a középpályán passzolgatott, és néha egy-egy támadásig futotta, amik rendre elhaltak vagy a kapus kezében, vagy az alapvonalon kívül. Ezt a csendet törte meg a 10. percben Castillion fejese, ami 20 centivel a kapufa mellett hagyta el a játékteret. Öt-hat perc után ismét egy Castillion-fejes borzolta a vendégek kedélyét, de ez is elkerülte a kaput. Ezt követően ismét visszatért a játék az unalmas passzolgatós sémához, annyi változással, hogy a mi dominanciánk tükröződött inkább. Ezt a csendet törte meg a 29. percben a Bódi jobboldali beadását menteni igyekvő szegedi játékos, Farkas Márk ugyanis a saját kapujába térdelte a labdát, 1-0. A gólt követően erősödött ugyan a debreceni nyomás, de rendre elhaltak a támadásaink a 16-os vonalánál vagy a kapu mellé lőttük akár az ötösről is a labdákat. Ezeket az unalmas perceket először a 40. percben szakította meg Bódi beívelt szöglete, amit Brkovic a jobb kapufa mellé csúsztatott. Nem kellett sokat a követező nagy helyzetre várni, a 44. percben Bereczki a baloldalon megverte a védőket, középre adása Molnár kapus keze alatt elment, így lett jó Szécsinek, aki három méterről a hálóba helyezte a játékszert, ezzel megszerezte a csapat második, saját maga első gólját, 2-0. A csapatok elmentek pihenni, mi meg vártuk a jobb folytatást, remélve, hogy több gólt is szerzünk még.

A szünetben a Szeged kettőt cserélt, ez meg is hozta az eredményét. Először az 55. percben veszélyeztettek a vendégek Geiger Norbert révén, aki egy középre ívelt labdát a felső lécre fejelt. Mintha elaludtunk volna a 2. félidő első felében, a 64. percben Brkovicot játszotta át Szabó Péter, majd Radosevicet is elfektette a szegedi támadó, de a visszafutó Brkovic mentett az utolsó pillanatban és nem lett belőle vendég gól. Ebben az időszakban jelentősen feljavult a vendégek játéka, mi pedig mintha az öltözőben maradtunk volna. Ezt a feljavulást törte meg egy pillanatra a 69. percben Ferenczi 22 méteres szabadrúgása, amely a kapu mellett ment el nem sokkal. Megint ínséges percek következtek ismét visszatértünk a semmitmondó ‘odaadom az ellenfélnek’ passzolgató játékunkhoz. A 84. percben azonban eldőlt a meccs, a csereként beálló Adamo Coulibaly a félpályán labdát szerzett, és indította Horváth Zsoltot, aki egy az egyben rávezethette a labdát Molnár Tamásra, és nem is hibázta el a ziccert, a kapu közepébe lőtte a labdát, 3-0. De a végén, a 93. percben még visszaadhatta volna az asszisztot Coulibalynak aki viszont a felső lécre lőtte kapából a labdát.

Összegezve az egészet: a mérkőzés a három góltól eltekintve inkább edzőmeccsre hasonlított, sem mint egy Magyar Kupa mérkőzésre. Ha ilyen marad a játékunk, és nem lesz formajavulásunk, nem számíthatunk nagy vagy kicsi sikerre sem a következő mérkőzésen vagy mérkőzéseken.

20151118_144032
Játékosok értékelése:

Radosevic – 0 – Nem volt semmi dolga az egész meccsen.

Lázár – 5 – Látszik rajta a meccshiány, de már ebben a formájában is sokkal többet segítette a csapatot, mint Mészáros, várom minél hamarabb a bajnoki kezdőbe is.

Szatmári – 5 – Több jó mentése is volt a mérkőzés alatt, amely kulcsfontosságúnak bizonyult.

Brkovic – 5 – Egyszer hibázott egy nagyot, amit javított is még abban a szituációban és nem kaptunk belőle gólt. Azt leszámítva ma is, mint mindig, rendkívül stabilan játszott.

Ferenczi – 5 – Helyettesítette Korhutot a mérkőzésen, de nem ez az ő posztja, ennek megoldotta és tudta segíteni a csapatot.

Bereczki – 5 – Többet nézném bajnoki mérkőzéseken, de mint a többi fiatal játékosunknak, neki is erősödnie kellene, mert nagyon súlytalan volt, a sok jó megoldása mellett.

Bódi – 5 – Hiába volt több eladott labdája, de sokat küzdött és vállalkozott.

Jovanovic – 5 – Ismét egy újabb szerepkörben ismerhettük meg. A mai összecsapáson védekező középpályásként számított rá a szakmai stáb. Ezt a feladatot is megoldotta szépen, nem volt probléma vele.

Szécsi – 5 – Gólja ellenére nagyon súlytalan volt, ezt említettem már Bereczkinél is.

Horváth – 4 – Semmit nem csinált egész meccsen, amit kapott labdát eladta vagy nem tudta levenni. A góljánál vissza kellett volna passzolnia Coulibalynak, és akkor fair play díjat is kaphatott volna.

Castillion – 3 – Nem sok labdát kapott, de amit kapott azt is mellé fejelte vagy eladta.

Cserék:

Szakály – 5 – Nem lógott ki lefele a csapatból, de sokat se tett hozzá.

Coulibaly – 6 – Még nem a régi, de a meccshiány leküzdése után újra vezéregyéniség lehet.

Berdó – 0 – Nem játszott eleget.

A mérkőzés összefoglalója

20151118_124716

20151118_125757

20151118_135729

20151118_142047