LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Egy új élet kezdete – Köszöntünk a megújult LokiBlogon!

222222

Félig-meddig a kényszer szülte, de nem bánjuk, hogy így alakult: a LokiBlog kinőtte régi otthonát, és itt az ideje, hogy önálló utakon folytassa pályafutását.

2015. december 31-én kaptuk a levelet, hogy január végén megszűnik a Népsport, és vele együtt minden eddigi tartalom. A felhasználóknak lehetősége van lementeni az oldaluk tartalmát, és egy új, általuk választott szolgáltatónál folytatni a blogolást. Mi a nyárra terveztük a leválást, azonban ez a bejelentés új helyzet elé állított minket: azonnal el kellett kezdenünk költözni. Rögtön munkába is láttunk, és már gyakorlatilag január 1-jén lefixáltunk minden fontos dolgot az új LokiBloggal kapcsolatban: kerestünk tárhelyet, domain nevet és blogmotort. Utóbbi esetében a WordPressre esett a választásunk, mely nem véletlenül örvend nagy népszerűségnek a bloggerek táborában, megbízható blogmotorról beszélünk esetében. A domain név választással kapcsolatban voltunk a legnehezebb helyzetben: amint azt már tudjátok, korábban a Népsportot, és a Nemzeti Sport Onlinet is üzemeltető Ringier Kft. még 2013-ban lefoglalta több hazai sportblog domain nevét, így a lokiblog.hu-t is. Emiatt azt a nevet nem tudjuk használni, és bár jeleztük nekik a domain névre vonatkozó vételi szándékunkat, választ a mai napig nem kaptunk a cégtől. Ezek után kézenfekvő lett volna a lokiblog.com nevet használni. Ez volt a tervünk, csakhogy későn kapcsoltunk: mire be akartuk jegyezni a lokiblog.com domain nevet, egy nappal korábban valaki már lefoglalta. Ilyen tekintetben tehát nem kicsit ránk járt a rúd… Harmadik opciónk a lokiblog.eu volt, és nem is tétlenkedtünk, azonnal lefoglaltuk. Így a LokiBlog új elérhetősége innentől a lokiblog.eu lett!

A költözéssel kapcsolatban sem volt könnyebb a dolgunk: a Népsport által használt elavult blogmotor nem tette lehetővé az oldal tartalmának egy-az-egyben történő átmentését más blogmotor alá, így fel volt adva a lecke: ha nem akarjuk veszni hagyni több, mint öt év tartalmát, akkor egyesével kell átmásolnunk a közel 900 (!!!) cikkünket. Nem kis dologra vállalkoztunk, de a szerkesztőcsapat közös munkájának hála alig két hét alatt sikerült az összes cikkünket átmenteni az új helyre.

Na de egyelőre ennyit a költözés részleteiről, a lényegi dolgokat egy podcast különkiadásban szeretnénk nektek elmesélni, mert leírni borzasztóan hosszadalmas lenne. Nézzük inkább, hogy milyen is lett az új oldal!

1ujoldal

Először nézzük, mi az, ami nem változott a régi oldalhoz képest. Megmaradt a jobboldali oldalsávunk, melyben továbbra is megtaláltok minden fontos információt, így többek közt a menetrendet is. Néhány fölösleges dolgot eltávolítottunk onnan, talán a legszembetűnőbb a kategória ikonok eltűnése, de erről majd a változások között. Ugyanígy megtalálható az oldalsávban az osztályzási szempontunk, valamint az impresszum, mely annyiban módosult, hogy a névre kattintva innentől az adott szerkesztő cikkeit listázza ki az oldal. Szintén ott láthatjátok még az aktuális tabellát, és az archívumot is, és ezzel gyakorlatilag a végére is értünk a változatlan dolgok felsorolásának. Ami újdonság az oldalsávunkban, az a fent látható kereső doboz, mellyel nagyon könnyedén rátalálhattok kulcsszavak alapján egy régebbi cikkünkre, valamint ide került a Nézőszámok rovatunk is, mely egy gombnyomással előhívható.

És akkor lássuk, hogy mi változott! Mondhatnánk, hogy szinte minden. 🙂 Talán a legszembetűnőbb az oldal fejléce. Szerettünk volna egy letisztult, kényelmes menüsort létrehozni, úgy érezzük, hogy ezt sikerült is megtennünk. A logónk mellett öt gombot találtok. Az első három lényegében a kiemelt tartalmainkat takarja: a YouTube csatornánkat, az összefoglalóinkat, és a podcast adásainkat. Azaz három kattintás, és nézhettek, olvashattok, és hallgathattok minket! 🙂 Jobb oldalt két lenyíló menüsor kapott helyet, melyek egy-egy fantázianevet kaptak, amik viszont erősen utalnak a bennük található tartalomra. A Ziccer menüpontban olyan cikkeket találhattok, melyeket nem érdemes kihagynotok, ha valami komoly, vagy épp szórakoztató írást szeretnétek olvasni. A Lelátóban azok a cikksorozatok kaptak helyet, melyeket az igazán fanatikusoknak ajánlunk, akik tényleg érdeklődnek a DVSC iránt. Itt a szakmaiság helyett a könnyedebb írások olvashatóak.

1fejlec

A fejléc fölött helyett kapott még egy picinyke sáv, a „Neked ajánljuk” rész. Itt mindig négy olyan cikkünk lesz, amit fontosnak érzünk ilyen szempontból külön is feltüntetni. A fejlécünkön látható logóra kattintva egyébként bármikor a főoldalra navigálhattok.

Mi az ami még szembetűnően más a régi oldalhoz képest? Hát a főoldalon látható négy kiemelt cikk! A négy legfrissebb cikkünk itt mindig külön helyet kap majd nagyobb képekkel, mint a többi cikk. Így ha feljöttök az oldalunkra, rögtön látni fogjátok, hogy van-e újabb bejegyzésünk.

A négy kiemelt cikk alatt találhatók időrendi sorrendben a cikkeink, csakúgy, mint a régi oldalon, azonban az elrendezés jócskán különbözik. Bal oldalt a cikkhez tartozó kiemelt képet, rajta pedig a bejegyzés kategóriáját láthatjátok, míg jobb oldalt a cikk címét, a szerzőjét, a dátumot, a hozzászólások számát, és a bejegyzés bevezető részét. A Facebook like és megosztás gomb nem kapott helyet a főoldalon, azonban a cikkre kattintva ugyanúgy megtalálható ez az opció a bejegyzés aljára görgetve.

Szintén újdonság, hogy a lap aljára görgetve három menüpontot láthattok az oldal láblécében. Ezek sorban az Állásfoglalás, az Impresszum, és a Moderálási elveink. Ez nagyon fontos, szeretnénk, ha kezdésnek mindenki áttanulmányozná ezt a három rövidke bejegyzést. Hasznos opciónak számít a lábléc közepén látható kis nyilacska, mellyel az oldal tetejére lehet navigálni egy kattintással.

1lablec

Ezek változtak a főoldal kinézetében, lássuk, hogy milyen újdonság vár rátok, ha egy cikkre kattintotok. Lényegi különbség nincs az előző oldalhoz képest, hiszen ugyanúgy a cím, a szerző, a dátum és a kategória látható fent, majd maga a bejegyzés. A bejegyzés alján láthatóak a címkék, valamint a már említett like és megosztás gomb. Viszont ami újdonság, hogy innentől felkínál majd minden esetben négy, az adott cikkhez hasonló másik bejegyzést az oldal. Ezek az adott cikk kategóriájába tartozó véletlenszerűen kiválasztott régebbi bejegyzéseink. Legalul pedig egy régi jó ismerőst láthattok: bizony, megmaradt a kommentrendszerünk, a Disqus. Nem kell újra regisztrálni, használhatjátok a népsportos oldalunkon is használt profilotokat.

lokibloglogo300x300Végezetül egy változás, ami csak közvetve érinti az új oldalt: a szemfülesebbek már észrevehették, hogy picikét módosult a logónk is. Más lett a háttere – élénkebb piros színt kapott -, emellett az ívek lekerekítései a szemnek kellemesebb hatást keltenek. A logók cseréjét már tegnap este megejtettük, így a Facebook, a Twitter, és a YouTube profilunkon is az új logó díszeleg már. Reméljük ez az újításunk is elnyeri a tetszéseteket.

Dióhéjban ennyit az új oldalról, ismerkedjetek vele, és remélhetőleg néhány nap alatt megszokjátok a szerintünk sokkal jobb, és kényelmesebb elrendezést.

A Népsporton működő oldalunk a mai naptól már nem aktív, a hónap végéig még elérhető, de új cikket oda már nem fogunk kitenni. Az utókor számára álljék itt néhány kép a régi oldalunkról, nosztalgiázásként.

1nepsport 2nepsport