LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

InStat: MTK – DVSC

instatboritoml

Ezúttal is jelentkezünk az aktuális bajnoki mérkőzés statisztikáival, és rövid elemzésével. Górcső alatt ezúttal az MTK elleni ütközet, és megvizsgáljuk, hogy valóban érdemtelen volt-e a tegnapi vereség, illetve hogy mely játékosok teljesítettek egyáltalán elfogadhatóan a részünkről.

mtklokistat

Jól látszik a mérkőzés statisztikáin, amit már az összefoglalóban is jeleztünk: az MTK kapura tartó lövés nélkül nyert mérkőzést, hiszen az egyetlen kaput talált lövésük a Radosevic által Nikacsba bombázott labda volt, amiből a gól született. Ezt leszámítva is nagyon kevésszer veszélyeztették a hazaiak a kapunkat, beszédes az is, hogy szögletet sem végezhettek el az összecsapáson. Nem mondjuk, hogy ezzel szemben mi bezzeg brillíroztunk, mert a két kaput talált lövés sem sok, de abban egyetértünk, hogy a nullánál több, és ez a kettő tényleg komoly ziccer után alakult ki. A statisztikák alapján tehát a tegnapi minimum egy ikszes összecsapás volt, de ha valamelyik csapat megérdemelte volna az egygólos győzelmet, akkor azok inkább voltunk mi, mint az MTK. Ilyen a futball, néha nagyon igazságtalan. Persze a szerencséért tenni is kell.

instatmtkloki

Az összes játékosunk alacsonynak mondható pontszámot kapott, a legjobb értékelésnek számító 170 körüli index is erős közepesnek nevezhető még magyar szinten is. Meglepő módon Szatmári végzett az élen nálunk, jó százalékban passzolt pontosan, és jó százalékban nyerte a párharcait is. Rajta kívül Takács, Jovanovics, Korhut, és talán még Szakály pontszáma nevezhető közepesnek, a többieké már egyértelműen gyengének számít. Külön kiemelném Varga rendkívül alacsony százalékban megnyert párharcait (sajnos nem az első eset), illetve Tisza rendkívül pontatlan passzjátékát. Utóbbi nevéhez hiába fűződik a legtöbb lövés a részünkről Takáccsal együtt, a sok rossz passz mellett párharcait is alacsony százalékban nyerte, ezért az alacsony pontszám is. Talán nem véletlen nyilatkozta Kondás Elemér a meccs után, hogyha nem kell kényszerűségből cserélni a szünetben, akkor szinte biztos, hogy nem azokat hozta volna be, akiket behozott. Essen néhány szó az ellenfélről is: Vass Ádám végzett a legmagasabb pontszámmal, aki nagyon hatékonyan passzolt és szűrt – ez hiányzik Varga Józsi játékából. Rajta kívül volt még 2-3 kiemelkedő teljesítmény, de a többi játékos épp olyan középszerű semmit nyújtott, mint a mieink.