LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

#21. Kör – Indul a véghajrá

Az NB I 9. fordulójától kezdődött tippjátékunk, melyben a találkozók végkimenetelét kell helyesen megjósolni. A játékra már több mint 75-en(!) gyűltünk össze szerkesztők és kommentelők egyaránt. A fordulók csak úgy záporoznak a fejünk felett, most itt a 21. kör, amire érkezhetnek is a tippek, de előtte megvizsgáljuk, milyen eredményt hozott az előző kör. Irány a kommentzóna: nektek is itt kell megtippelni a 21. kör, azaz a 27. forduló végkimeneteleit! 😉 (Ne feledd, minden részvevő között, aki legalább 12 körön keresztül játszik velünk, egy ajándékot sorsolunk ki!)

Az előző cikkünk óta két forduló is eltelt, így legutóbb két kör eredményeire kellett tippelni. Elképesztően ellentétes fordulók voltak, hiszen míg a 28. körben meglepőbbnél meglepőbb eredmények születtek, addig a 29. fordulóban jött a papírforma. Ez a pontszámokon is jól tükröződik, hiszen a hétvégi fordulóra tippelők átlagosan 1-2 (!) helyes találatot jegyezhettek, de gyakori volt a 0 (!) találatos tippsor is. A legtöbb találatot tiberius jegyezhette, neki is „csak” négy mérkőzés kimenetelét sikerült helyesen megtippelni, akik pedig 3 találatot értek el, szintén az átlag felett teljesítettek. Ezt a fordulót a Fórum csapat nyerte az Admin csapat ellenében, méghozzá meggyőző fölénnyel, 14-5-ös arányban (a mieink 48 leadott tippjéből mindössze 5 volt helyes, alighanem negatív csúcs).

Ezzel szemben a hétközi fordulóra rengeteg jó tipp érkezett. Az átlag 4-5 pont között mozog, és ezúttal három személy is hibátlan tippsort adott le, ami bizony nagyon ritka. Ők név szerint lorious, Kovács Sz., és Újpest FC-t szerető személy. Ebből adódóan a két csapat közötti versengés is jóval szorosabb, és nagyobb találati arányt hozott. Azonban ezúttal is a fórumozók örülhettek, 36-35 arányban bezsebelve ezt a kört is, így kettős győzelmükkel felzárkóztak az adminokra, és ne feledjük, az MTK-Paks mérkőzés miatt az egyik fordulóban még vár ránk egy plusz párharc.

tippsablon-mini20

A pontos eredménysor és az aktuális ranglista itt megtekinthető:
Ranglista

1. helyezett: Norton, JuveFan 64 pont*
2. helyezett: Jamen 62 pont
3. helyezett: LokiBlog 61 pont

*döntetlen esetén a bajnokság végén a több 6-pontos hétvége rangsorol. Ha ez is döntetlen, akkor az számít, ki tippelt jól több Loki-meccsre. ha ez is döntetlen, akkor pedig az számít, ki tippelt kevesebbszer.

A játékunk szabályait itt találod:
LokiBlog Tippverseny Szabályok

A tippek táblázatba szerkesztésétől ezúttal is eltekintünk, legfőképp az idő szűke, és a hiányzó tippek miatt. A már leadott tippek megtekinthetőek lesznek a fentebb linkelt Google táblázatunkban.

27. forduló

1. Újpest–Puskás Akadémia
2. Videoton–Vasas
3. Ferencváros–Honvéd
4. Paks–DVSC
5. Haladás–Békéscsaba
6. MTK–DVTK

Na és akkor most irány a kommentzóna! Te mit tippelsz?

down-arrows