LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Berúgjuk, vagy berúgunk?

Pontra, pontokra van szükségünk, hangoztatjuk ezt hetek óta. Múlt héten az MTK, és most a Haladás otthonában is remek lehetőségünk nyílt a győzelemre, hiszen két gyengélkedő ellenfél otthonába utaztunk, ráadásul mindkettő komoly gondokkal küzdött, már ami a sérüléseket/eltiltásokat illeti. Ehhez képest már a múlt héten is csak a szerencse, no meg egy jól eltalált lövés mentett meg attól, hogy ne vereséggel távozzunk, most viszont még ennyi mázlink sem volt: kikaptunk a Haladás otthonában.

hlb

Az egy héttel ezelőtti kezdőnkhöz képest annyi változás történt, hogy Mészáros Karol helyett ezúttal Szakály kezdett. Mészáros Norbert idén már aligha játszik, így ezúttal is Szatmári kezdett. Rajta kívül Szilvási és Chuka hiányzott, előbbit megműtötték, így hiába Mészáros sérülése, ezúttal sem tudja magát beverekedni a csapatba (szerintem nem is fogja tudni sohasem), utóbbiról pedig hiába mondták azt, hogy jó esetben novemberben már pályára léphez, szerintem addig sem volt igaz, míg kimondták ezt, legfeljebb majd a tavasszal láthatjuk őt is. A hazaiaknál rögtön kapusposzton nagy gond volt, ugyanis a hetek óta sérült Király helyettesének számító Rózsa a pénteki edzésen megsérült, így a 20 éves Gyurján Márton élete első NB I-es meccsén lépett pályára. A kapusokon kívül még számtalan alapembert volt kénytelen nélkülözni Mészöly Géza, hogy csak a jelentősebb neveket említsem: Németh Máriót, Kovács Lórántot és David Williamset. Így hát a Hali meglehetősen tartalékosan, több fiatallal a kezdőben volt kénytelen kiállni ellenünk.

halilokif

A kedvező előjeleknek megfelelően rögtön magunkhoz is ragadtuk a kezdeményezést, és szépen adogatunk az ellenfél térfelén. Ez eleinte még nem mutatkozott helyzetekben, azonban az idő előrehaladtával egyre többször jutottunk el a hazaiak kapujáig. Feltűnő volt, hogy többnyire kontrákból tudtuk operálni, nagyon szépen hoztuk ki a labdát, különösen Holman jeleskedett ezen akciók során. Hiába kerültünk azonban többször is ígéretes helyzetbe a széleken, vagy Szakály, vagy épp a túl oldalon Bobko választott rendre rossz megoldást, vagy egyszerűen nem tudtak mit csinálni, ugyanis középen rendszeresen lemaradt Vittek és Holman, így nem volt érkezőnk a kapu előtt. Viszont tényleg annyi lehetőségünk akadt, hogy az volt az ember érzése, hogy előbb utóbb csak begyötrünk egy gólt. Vagy pedig majd az ellenfél talál megint egy gólt a semmiből, és futhatunk az eredmény után… Az első félidőben egyik forgatókönyv sem valósult meg, 0-0-val vonulhattak a csapatok a szünetre, de egyértelműen mi lehettünk elégedettebbek, hiszen biztató volt a játékunk, és a helyzeteink is megvoltak, míg a hazaiaknak komoly lehetősége nem volt, csupán Völgyi bizonytalansága miatt kellett 1-2-szer felszisszennünk.

A második játékrész elején a már szokásosnak mondható megtorpanást jeleit vélhettük felfedezni, alábbhagyott a lendület, nem tudtunk helyzetbe kerülni. Hanem ahogy az előző bekezdésben vizionáltam, már az első félidő során az volt az érzésünk, hogy egy kósza helyzetből majd gólt talál a Hali, és onnantól jöhet a már jól megszokott bunkerfoci, amit mostanság előszeretettel játszanak ellenünk előnyben, vagy akár még döntetlen állásnál is. Egy szöglet után Ars maradt teljesen üresen, és a gólvágónak beharangozott holland támadó megszerezte első Halis gólját… Ismét futhattunk az eredmény után, jöhettek az elkeseredett próbálkozások. Pontes először Horváth Zsoltot cserélte be, az egészen pocsék napot kifogó Völgyi ment le, így pedig Bobko húzódott egy sorral hátrébb. Frissen beállt játékosunk lábában pedig ott volt, de benne is maradt az egyenlítő találatunk, ugyanis hiába ugratták ki mesterien a társak, hiába vezethette egyedül a kapusra a labdát, ziccerben a kapufát találta el, igaz, a hazaiak portása még beleért a labdába, így pont az a pici geller kellett, amit a labda kapott, hogy ne legyen gól. Innentől viszont hiába birtokoltuk a labdát, hiába helyzetünk nagy nyomást a hazaiakra, az volt az ember érzése, hogy ha reggelig játszunk sem rúgunk gólt. Azért akadt még így is lehetőségünk, egy Brkovic fejest például védenie kellett Gyurjánnak, de egyébként nem tudtunk már ziccerbe kerülni. Átkozhatjuk ezúttal is a sorsot, és bosszankodhatunk, mert tényleg nem szolgáltunk rá a vereségre. Amint az a meccs végi statisztikán is látható volt, a hazaiak egyetlen kaput talált lehetőségből szerezték meg a három pontot. Bosszantó ez, pláne annak tükrében, hogy rettentő foghíjas, és gyengén játszó Haladás vert meg minket. De az a helyzet, hogy amíg nem rúgjuk be a helyzeteinket, addig mi szurkolók is csak bosszankodhatunk, vagy épp bánatunkban berúghatunk.

És hogy mi volt a tegnapi vereség, és úgy általánosságban a rossz szereplésünknek az oka? Egyértelmű: egy személyben kizárólag Leonel Pontes. Itt dolgozik már több, mint három hónapja, és képtelen volt felépíteni egy ütős gárdát a rendelkezésére álló kiváló alapanyagból. Pedig Szima Gábor még a rendelkezésére bocsájtott az átigazolási időszak végén egy magyar válogatott középpályást, aki a liga legjobb játékosa, egy rutinos támadót, aki több külföldi ligában is bizonyított már, valamint elhozta az NB I legjobb balhátvédjét, és Romániából is hoztunk egy remek labdaszerző középpályást. A listavezető Vasas kulcsemberének számító Könyvest, valamint az ukrán liga élcsapatában alapembernek számító Bobkot már nem is említem. Még azzal is könnyítették a dolgát, hogy a kutyaütőnek számító Korhut-Varga párost elküldték augusztus végén. És mégis képtelen látványos, de főképp eredményes játékot kovácsolni. Sokszor az az ember érzése, hogy ennél még Kondás Elemér idejében is jobban játszott a csapat, és erre képesek lennénk vele is, sőt, a játék vélhetően még jobb is lenne. Ráadásul ígéretével ellentétben nem játszatja a fiatalokat, pedig azok hétről-hétre kimagasló játékkal és eredményességgel hívják fel magukra a figyelmet a DVSC-DEAC-ban. Egy szó, mint száz: Pontes, takarodj! (ezen bekezdést támogatta: Irónia önkormányzata)

Osztályzatok:

Branislav Danilovic – 0
k_danilovicsA világon semmi dolga nem volt, az egyetlen kapura tartó labda a hálójában kötött ki, de nem ő hibázott a szögletnél, hanem a védelmünk.

Aleksandar Jovanovic – 4
jovanovic_kTovábbra is hiányoljuk tőle azt a dinamikusságot, ami 1-2 éve még jellemezte. Kicsit bele van fásulva a jelenlegi helyzetbe, továbbra is tartom, hogy felpörgethetné őt, ha egy sorral feljebb szerepelhetne.

Szatmári Csaba – 5
szatmari_kEzúttal sem rajta múltak a dolgok, hiszen alig tették őt próbára. Egy alkalommal fejjel veszélyeztetett egy szöglet után.

Dusan Brkovic – 5
brkovics_kUgyanazt tudom írni, mint Szatmárinál, alig volt dolga, alig kellett közbeavatkoznia. A végén kis híján egyenlíteni is tudott.

Völgyi Dániel – 3 
volgyi_kTöbbnyire jó volt a csapat, ő lógott ki azonban a legjobban, méghozzá lefelé. Pocsék beadások, gyenge megoldások a kapunk előtt (két eset is volt, amikor szerencsétlenkedett), és továbbra is szemmel látható erőnléti problémák.

Tőzsér Dániel – 4
tozser_kKevés, kevés, kevés, továbbra is iszonyatosan kevés. Amikor felmerült az ideigazolása, és óva intettünk mindenkit attól, hogy hasra essünk tőle, már akkor ettől féltünk, hogy ez lesz. Nagyon hamar beleolvadt a magyar posványba, és képtelen kimagaslót nyújtani, pedig a képességei alapján bőven képes lenne rá. Hatalmas csalódás sajnos.

Ioan Filip – 4
filip_kAlig volt játékban, de nyilván ez főként abból adódott, hogy mi domináltunk. Ettől függetlenül akadtak rossz megoldásai.

Szakály Péter – 4
szakaly_kUgyanaz, mint Tőzsér: többet tudna, de nem tud/nem akar. Amikor ígéretes akciót vezettünk, de láttuk, hogy nála a labda, csak legyintettünk, mert tudtuk, hogy úgysem lesz az akcióból semmi. Általában nem is lett. Cseréje jogos volt.

Holman Dávid – 5 
holman_kEzúttal is őt éreztük a legjobbnak, szinte minden akciónk rajta futott keresztül, és bár néhányszor „túltolta” a cseleket ezúttal is, illetve akadtak rossz passzai, mégis tőle függ a támadójátékunk. Kár azért a nagy lehetőségért, amikor bután mellbe lőtte a kapust.

Ivan Bobko – 5
bobko_kŐ is azok közé tartozik, akiben látszik a szikra, van tudatosság a játékában. Az első játékrészben ő is sokat ficánkolt, aztán Völgyi cseréje után visszább kellett jönnie egy sorral, onnantól kevésbé volt aktív.

Róbert Vittek – 4
vittek_kAbszolút eltűnt a mezőnyben, túlságosan mélyen játszott, sokszor nem ért oda a kapu elé, így amikor ígéretes helyzetben beadhattuk volna középre a labdát, nem volt érkezőnk.

∼•∼

Horváth Zsolt – 4
horvath_zsolt_kkA lábában maradt az egy pontunk (bár ha belövi, ki tudja mi lett volna az utolsó 15 percben), kár azért az óriási ziccerért…

Mészáros Karol – 0
meszaroskarol_kEzúttal nem kezdett, csereként pedig sajnos nem tudott hozzátenni a csapat játékához.

Takács Tamás – 0
takacst_kÚgy látszik, hogy annyit elért, hogy Castilliont kipöckölje, és őt állítsa be Pontes, ha ég a ház. Ezúttal ő sem volt a csapat segítségére.

∼•∼

Leonel Pontes
leonel_pontes_kHétről hétre egyre látványosabban látszik, hogy a csapat kezdi elsajátítani, amit szeretne megvalósítani. Az is látszik viszont, hogy továbbra is vannak kakukktojások a csapatban, akik miatt nem tudjuk maximálisan játszani ezt a stílust. Vegyük már észre, hogy nem ő a fő ludas azért, hogy jelenleg így áll a csapat.


A mérkőzés összefoglalója

halier


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Közepes színvonalú mérkőzés, viszonylag sok helyzettel, egyetlen góllal. A csapat a mérkőzés jelentősebb részében elfogadhatóan játszott, 45 percig pedig kimondottan jól is. Szabó Zsolt ténykedésére ezúttal nem lehetett panaszunk, nem emlékszem, hogy lett volna jelentősebb tévedése.

Zárszóként még néhány gondolat: egyértelműen látható a fejlődés a játékunkon, ezen a meccsen nem csak birtokoltuk a labdát, hanem ténylegesen is domináltunk a mérkőzés jelentős szakaszában. Most már megvannak a helyzeteink, „csak” be ként rúgni őket. Akik Leonel Pontes fejét követelik, azoktól kérdezném: mi változna egy hét alatt, ha Pontest elküldenénk? Hirtelen berugdalnánk a helyzeteket? Megtanulna focizni Völgyi, nem alibizne Szakály és Tőzsér? Vagy kinőne egy klasszis fiatal a pallagi kukoricásban? A lehető legnagyobb hiba lenne, ha most, az építkezés azon szakaszában, amikor már látható jelei vannak a fejlődésnek, elküldenénk Pontest. Mert akárki jönne, biztos, hogy nem lenne jobb a helyzet. Ismét egy új játékfelfogást, új stratégiát kellene a játékosoknak elsajátítani, ráadásul mint említettem, nem tanulna meg mindenki hirtelen focizni. Úgyhogy továbbra is kérjük, TÜRELEM a vezetőedző felé! Ezt kérjük Szima Gábortól is: várja meg a tavaszi szezont, és ne kövessen el hibát felelőtlenségből. Tegye félre a személyes sérelmeit, és a csapat érdekeit tartsa a szeme előtt. A türelemnek pedig előbb utóbb meglesz a gyümölcse. Ha pedig tavasszal is gyenge lesz a csapat, nem jönnek majd az eredmények, dacára annak, hogy a télen minőségi játékosokkal erősítettük meg a keretet, akkor majd mi is belátjuk, hogy Pontesnek mennie kell. Addig viszont éppen ő tehet legkevésbé a jelenlegi helyzetért.

(Kép forrása: haon.hu)