Legújabb interjúsorozatunkban azokat a fiatalokat szólaltattuk meg, akik most kerültek fel a DVSC felnőttcsapatába, vagy kölcsönjáték után tértek vissza a felnőtt kerethez. A Loki kerete jelenleg meglehetősen szűkös, Leonel Pontes pedig többször is hangoztatta, hogy az arra érdemes fiatalokat gond nélkül beteszi a csapatba. Így tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy ezek a srácok most tényleg tűzközelben vannak, kérdés, hogy élnek-e a lehetőséggel. A második részben egy debreceni gólgyáros közönségkedvenc, Kerekes Zsombor fiával, Kerekes Krisztiánnal beszélgettünk, aki eddig korosztályában meglehetősen szép számmal termelte a gólokat és ennek eredményeképpen nem régen U19-es válogatott meghívót postáztak számára.
Először is mesélj nekünk kicsit pályafutásod eddigi szakaszáról. A DVSC utánpótlásában nevelkedtél, hogy jutottál el a felnőtt keretig?
Az Olasz Focisuliban kezdtem a pályafutásom, ezután apukám miatt Hollandiában fociztam két évet 8-10 éves koromig. Utána a Lokihoz kerültem, azóta itt vagyok és többnyire az idősebb korosztályban játszottam.
Édesapád legendás játékosa a DVSC-nek, így magasra van téve a léc a számodra. Érzel-e emiatt magadon nagyobb nyomást, hogy adott esetben apukádhoz hasonlítanak, és hasonló pályafutást remélnek tőled is?
Igen apukám miatt többet varnak el tőlem, de ez nem nyomás számomra, hanem inkább motivál és én minél többet szeretnék elérni a pályafutásomban!
Van egyébként hasonlóság közted és apukád között? Vagy teljesen más stílusú labdarúgónak tartod magad?
Szerintem nincs köztünk sok hasonlóság. Ő inkább erősebb volt, én pedig inkább a gyorsaságommal tűnök ki! De a góllövésben próbálok hozzá hasonlítani.
Jelenleg csatárgondokkal küzd a DVSC, az ősszel rengeteg probléma adódott a gólszerzéssel. Érzed, hogy esélyed lehet bizonyítani az első csapatban tétmérkőzésen is?
Igen, és remélem, hogy minél hamarabb tudok majd bizonyítani az első csapatban és gólokkal tudom segíteni a csapatomat!
Milyen a kapcsolatod Leonel Pontessel, beszéltetek már? A portugál tréner többször is hangoztatta, hogy szeretne helyi kötődésű fiatalokat beépíteni.
Igen beszéltünk már korábban. Bíztatott, hogy edzek keményen és mindennek eljön az ideje, annak is hogy be tudjak mutatkozni minél előbb es gólokat tudjak szerezni az NB I-ben.
Van példaképed a világ futballjából? Ha igen, ki?
Zlatan Ibrahimovic a példaképem.
Van valami hobbid, amivel a futballon kívüli szabadidődet töltöd ki?
Igen ezt az időt próbalom barátokkal tölteni valamint jó kikapcsolódás számomra a horgászat!
Mik a rövid, illetve a hosszú távú céljaid?
Rövidtávú célom, hogy bemutatkozzak az első csapatban. Hosszabb távú célom, hogy meghatározó játékos legyek a DVSC-ben és a későbbiekben akár külföldre igazolni.
Fiatalon a holland Zand csapatában (felső sor, középen)