LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ezt jó volt nézni

A Ferencváros – DVSC találkozó mindkét fél számára komoly téttel bírt. Az egyik a dobogóért, a másik a bennmaradásért küzdött. Mindkét csapat odatette magát rendesen, már az első fél óra után kijelenthettük, ezt a meccset jó nézni: két egyenrangú csapat csapott össze és bízott a gólokban, pontokban…

Hafd2

A találkozó elején nekünk Filip pótlásával kellett foglalkoznunk. Az eltiltott játékosunk helyére Jovanovic vagy Sekulic pályázott. A másik komoly kérdés az volt, felvállaljuk-e a nyílt játékot az elmúlt hetekben megszokott 4-2-3-1-es formációval, vagy inkább a tavasz elején alkalmazott három védekező középpályásos taktikát vesszük elő, bízva az egy pontban. Hiszen egy kis számolgatás után könnyen kiderülhetett a forduló elején, hogy a hátralévő 3 mérkőzésen 3 szerzett ponttal biztos a bennmaradásunk, de akár két pont megszerzése esetén is csak óriási pech esetén eshetünk ki.

Pontes a győztes csapaton ne változtass elvhez ragaszkodva nem variált sokat, Jovanovic jött be Filip helyére, és maradtunk a támadóbb szellemiségnél, miközben Mészáros helyén ezúttal is Szatmári kezdett.

A meccsre készülve a Fradinál volt egy kialakult koncepció, amivel gyorsan lerendeznek minket, de már a kezdő sípszó előtt közbeszólt számukra a balszerencse: Leandro sérülése miatt teljesen át kellett rendezniük a védelmi sorukat. Amint az később kiderült ez a mi malmunkra hajtotta a vizet, de ne szaladjunk ennyire előre.

LINEUP111494755164353

A mérkőzés első perceiben máris magunkhoz ragadtuk az irányítást, hogy az első félidőben ne is nagyon adjuk vissza. Amit ebben a 45 percben leműveltünk, az alapján nem lett volna ember a Földön, aki megmondja, melyik csapat küzd éppen a dobogóért és melyik a bennmaradásért. Természetesen ehhez kellett a Fradi gyengébb játéka is, de ezen nem lepődtünk meg, tavasszal olyan produkciót nyújtottak, amit talán jobb szeretnének örökre elfelejteni (a nyári nemzetközi kupa fiaskóval együtt). Ez főleg annak tükrében nagyon különös, hogy tavaly milyen simán vitték a bajnokságot.

A kezdeményezés magunkhoz ragadásában három kulcsszereplőnk volt és egy jómadarunk: Tőzsér hozta a tőle elvárt szintet, jó labdákat adott, jól helyezkedett, a középpálya ura volt sokszor; Handzic a rá felpasszolt labdákat elképesztően jó arányban játszotta tovább a társakhoz, helyzetbe hozva őket; Osváth pedig a védekezést olyan magabiztosan oldotta meg, hogy ha a másik oldalon nincs Ferenczi csetlése-botlása, helyzetet sem tudott volna kialakítani a Fradi. Ki volt a jómadár? Könyves Norbert, aki nagyon sokszor vállalkozott, nagyon jól helyezkedett, önzőségére pedig csak egy bocsánat lehetett volna: ha képes gólt lőni. Ehelyett a kaput sem találta el, így jogosan bosszankodtak a szintén jó helyzetben lévő, passzt váró csapattársak, no meg a vendég szurkolók is, akik nem csak jelen voltak a mérkőzésen, de olykor le is szurkolták a hazaiakat.

Az első félidőben egyébként Feltscher járt legközelebb a gólhoz, de megpattanó lövését Lovrencsics a gólvonalról valahogy ki tudta piszkálni, így maradt a 0-0, aminek a Ferencváros örülhetett jobban. De nem csak emiatt örülhettek, a bírónak is hálásak lehettek, aki számos helyzetben javukra ítélt – hibásan. De szerencsére a második félidőben már nem csak a mi kárunkra tévedett, no meg számottevően nem befolyásolta a mérkőzést.

A második félidőben magára talált a Fradi, mi pedig egyre jobban visszaálltunk és az eredmény őrzésére koncentráltunk. A 70. perces Könyves-Sekulic csere is éreztette, ami nem megy elől, azt nem kell erőltetni (előtte volt pár Holman által elrontott kontránk, illetve pár veszélyesnek tűnő, de kaput nem találó lövésünk). Jött is a Ferencváros, az utolsó 10 perc izgalmát és Fradi rohamait pedig tetézte, hogy a velünk párhuzamosan zajló találkozók nem nekünk kedveztek, hiszen vezetett a Mezőkövesd és döntetlennel állt az MTK. A kedélyállapotunk regenerálódásáért aztán sokat köszönhettünk nem csak annak, hogy a Honvéd és a DVTK is gólt szerzett, ezzel számunkra kellemesebbé téve a tabellát, hanem az is, hogy kivédekeztük a zöld-fehérek támadásait, így a teljesen megérdemelt 1 ponttal a markunkban távozhattunk az arénájukból.

A meccset összességében jó volt nézni, a megszerzett pontnak nagyon örülünk, de maradt bennünk hiányérzet, mert a mai Fradi verhető volt és a DVSC játéka is vállalható volt, egy kicsit több spiritusszal, pontosabb megoldásokkal nem csak megverhettük volna a Fradit, de feltörölhettük volna velük saját gyepüket. De ez még mindig nem az a Loki, amely ilyenre képes. Talán majd a következő szezonban – mert bennmaradásunk esélyei bizony nagyot nőttek. Eddig sem tudtuk igazán elképzelni, hogy kiesnénk, de a 3 pontos differencia a jelenlegi kieső MTK-val szemben bőven elégnek kell legyen: ha a kék-fehérek bármelyik hátralévő meccsükön kikapnak, vagy mi bármelyiket nyerjük, akkor minden további kimeneteltől függetlenül, NB I-esek maradunk.

Hafd

Lássuk a pontokat!

Elöljáróban, a meccs során ismét pontoztam játékosainkat a jó, rossz megoldásaikat, helyezkedéseiket, védekezésben és támadásban nyújtott teljesítményüket. Az erről készített táblázat lentebb látható. A sárgával jelzett megmozdulás kimagaslóan jó vagy gyenge volt, az kettőnek számított a számolás során. A végső, LokiBlog pontozásban ez csak egy szegmens, de érdemes rá vetni egy pillantást.

csapat

A játékosok értékelése:

Branislav Danilovic – 5
k_danilovics
Egyszer hibázott, három középre tartó erősebb lövést kellett védenie, nem dolgoztatták meg különösebben.

Osváth Attila – 7
Osvath_Attila_k
Az elmúlt meccsekhez képest némiképp meglepő módon, de ismét kimagaslót nyújtott. Nagyon rendben volt a védőjátéka, számos alkalommal mentett kulcshelyzetben és összességében kevés hibával hozta le a meccset.

Dusan Brkovic – 6
brkovics_k
Sallangmentes játék. Ritkán avatkozott közbe, de akkor nagyon hatékonyan. Nem kaptunk gólt, ez az ő érdeme is.

Szatmári Csaba – 7
szatmari_kMindig a helyén volt, a második félidőben pedig láttunk tőle bravúros szereléseket. Két szögletnél az ellenfél kapujára is veszélyes tudott lenni, ez most megint, nagyon rendben volt.

Ferenczi János – 3
ferenczi_kA támadások többsége az ő oldalán futott végig, a második félidőben a helyezkedései és a labdakergetései után számos lehetőség alakult ki a Fradi előtt. Bár volt néhány jó beívelése, és megint látszott rajta a küzdés és akarat, továbbra is kell egy balhátvéd, mert ő oda nem megoldás. Volt viszont egy elképesztően jó labdája Handzic felé, úgyhogy eggyel feljebb tolva továbbra is szívesen látnám, a rúgótechnikájával nincs gond.

Aleksandar Jovanovic – 5
jovanovic_k
Amit csinált, az rendben volt, de többet vártam volna tőle akár védekezésben, akár támadásban. Filipet jól pótolta, azt hozta, amit általában megszoktunk tőle.

Tőzsér Dániel – 6
tozser_k
Az első félidőben vezéregyéniség volt, a második félidőben eltűnt. Láttunk tőle nagyszerű kulcspasszokat de sok rossz lövést, amik a blokkoló, vagy a sorfalban lévő játékosokban akadtak el. Az első félidőben láttunk tőle labdaszerzéseket, a második félidőben viszont sok behátrálást. Erre a játékra lehet alapozni, bárcsak mindig legalább így játszana. És még mindig kár azokért a jó szabadrúgási lehetőségekért.

Könyves Norbert – 4
konyves_k
Önzőzés, de sok lövés. Mellé vágott labdák, de jó helyezkedés. Próbálta hátán vinni a csapatot, ehelyett csak elpuskázott lehetőségeket hagyott a háta mögött. Cseréje már a félidőben érett, mert amit védekezés címszó alatt leművelt a második játékrészben, az botrányos volt. Csak kergetőzött, így nehezítve meg Ferenczi dolgát is. Ahogy a Player Rankingsban írtam, továbbra is csak „egyfélidős” játékosnak érzem.

Holman Dávid – 4
holman_k
Könyveshez képest jóval kevesebb próbálkozás, tehát kevesebb rontott lövés, de kevesebb helyzet is. Volt pár jó passza, és számos megindulással is megzavarta volna ellenfelét, de nehezen tudott átjutni a védőkön, így kijelenthetem, ma nem ment neki. De ő is küzdött, hajtott becsülettel.

Frank Feltscher – 4
Frank_Feltscher_k
Szaladgált egy picit, küzdött egy picit és háromszor adódott is előtte lehetőség. Kétszer ellőtte keresztbe a labdát, a hosszú sarok felé – mindkétszer nem sokkal, de mellé. A harmadik alkalommal megpattant a lövése, így lett majdnem gól, de helyette a meccs mentését láttuk Lovrencsicstől. Közel járt a gólhoz, ami számára a kánaánt, számunkra az örömöt, a csapat számára pedig a 3 pontot (és ezzel a biztos bennmaradást) is jelenthette volna. Érdekesség, hogy Dibusznak az egész meccs során nem kellett nagyot védenie…

Haris Handzic – 6
Haris_Handzic_kÉn megtapsoltam a meccs végén, még ha csak jelképesen is. Odatette magát, főleg az első félidőben voltak remek labdamegtartásai és passzai. Persze egy csatárt a góljai, előkészítései minősítenek, de alázatos, kemény munkája dicséretet érdemel.

∼•∼

 Justin Mengolo – 6
justin_mengolo_k2Becserélését követően felélénkült a játékunk, a védők nehezen tudták tartani, veszélyes szabadrúgásokat, sárga lapot harcolt ki. Bár volt néhány rossz labdalevétele, rosszul eltalált lövése-beadása, alapvetően tetszett a stílusa és a játéka. Jövőre alapember lehet belőle.

Danilo Sekulic – 0
szekulics_kA középpálya megszilárdítása volt a dolga, de „ütközetben eltűnt”, nem sok sót evett meg abban a 20 percben, amíg pályán volt.

Hyun-jun Suk – 0
Szuk_k
Talán labdába sem ért, bár egy szabadrúgást kiahrcolt az utolsó percekben, ami jó lehetőség volt egy kis időhúzásra. Már-már időhúzó cserévé fajult a játéka. Szomorú. Már csak két meccse maradt, hogy letegye névjegyét a magyar bajnokságban. Szerintetek sikerül neki?

∼•∼

Leonel Pontes
leonel_pontes_kÖrültem neki, hogy nem 3 védekező középpályással álltunk fel; illetve, hogy Szatmári kezdett Mészáros helyén. Könyvest már a második félidő elején lehoztam volna, Mengolo kaphatott volna több időt. A mérkőzés alakulására volt befolyása, kellően erőszakos és tettre kész vehemenciával játszottuk le a Fradit a pályáról az első félidőben, és a második félidő Fradi támadásainál is még épp időben szilárdította meg Sekuliccsal a középpályát – bár azt sajnáltam, hogy így a támadásokról lemondunk, de én is úgy véltem: fontosabb megőrizni az egy pontot, mint a végén kikapni, hisz az nem csak kevesebb pontot, hanem mentális elgyengülést is hozhatott volna. Márpedig az utolsó két mérkőzésen a szívnek és az agynak is 100%-os rendben kell lennie, ha a mai meccshez hasonlóan, mi akarjuk irányítani a saját sorsunkat.


Összefoglaló

ftcdvsc

meccs (3)  csapat (4)
—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Nem volt egy túlságosan színvonalas mérkőzés, de nézhető volt, helyzetekkel, küzdéssel. Idegenben jó az iksz, pláne a Fradi ellen, én összességében elégedett vagyok, persze elől kezdeni kellene már valamit, hogy még hatékonyabbakká váljunk. A bíró is rendben volt, 6 olyan ítéletet írtam fel, melynél egyértelműen rosszul döntött, ezek többség szabadrúgás megítélése volt, általában a játéktér középső részében, valamint egy meg nem adott szöglet Handzic lövése után. Bár a hatból négyszer minket sújtott a rossz döntéssel, a játékot nem befolyásolta, jó szellemiségben vezette a bírói szempontból nézve nagyon egyszerűnek tűnő mérkőzést.

Így állunk tehát, begyűjtöttük az oly fontos egy pontot, melyet a találkozó elején hezitálás nélkül aláírtunk volna. Látva a meccset, egyeseknek lehet, hogy rossz a szája íze, de bátorítok mindenkit, hogy ne tegyen így, nézzük a dolgok jó oldalát és jövőhéten a Honvéd ellen, a szezon utolsó hazai találkozóján szurkoljuk ki együtt a bennmaradást érő pontokat és Loki gólokat!

Csibu

(Képek forrása: haon.hu)