LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Tizenkettes – szoros végeredmény

Idén is megrendeztük 2016-ban indított tippjáték sorozatunkat, a Tizenkettest. A dolgotok az volt ezúttal is, hogy fordulóról fordulóra megtippeljétek az NB I mérkőzéseinek kimeneteleit. A bajnokság végeztével a mi játékunk is befejeződött, és nagyon szoros, izgalmas végeredmény született!

A formátum a megszokott volt, ezúttal is a mérkőzések végkimenetelét (1, X, 2) kellett megtippelni, így egy fordulóban maximum 6 pontot lehetett szerezni. Ez azt jelenti, hogy a 33 forduló során összesen 198 pontot lehetett szerezni. Idén is elég volt viszont a maximális pontszámnál kicsivel kevesebbet begyűjteni a sikerhez, a tavalyi 92 után idén 93 pont szükségeltetett a győzelemhez. Lássuk a végeredményt!

Amint látható, elképesztő végjáték után hármas holtverseny alakult ki az élen. Az admin csapat becsületét megmentő JuveFan1897 mellett huni120 és otvenot végeztek még 93 ponttal az első helyen. A szabályok értelmében ebben az esetben a DVSC meccseire leadott több helyes tipp rangsorolna, de úgy döntöttünk, hogy idén inkább több győztest hirdetünk, így jár a nyeremény a két élen végzőnek (én a magam részéről lemondok a nyereményről).

Gratulálunk tehát a győzteseknek, akiktől kérjük, hogy az info@lokiblog.eu címen vegyék fel velünk a kapcsolatot a nyereményükkel kapcsolatban. Köszönjük mindenkinek a részvételt, viszont ne menjetek sehova, ugyanis a VB idejére is szervezünk majd tippjátékot, emellett pedig természetesen a 2018-2019-es NB I-es szezonban is lesz majd Tizenkettes!