LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A 2017-2018-as szezon álomcsapatai

Hagyományunkhoz híven minden félszezont követően ismertetjük a különféle statisztikai adatokat, átlagpontszámokat. Az idei szezonban az InStat segítségével külön etapokra lebontva vizsgáltuk a szezont, így ezen statisztikákkal nem foglalkoznánk újfent, ellenben van két adat, ami mindenképp szeretnénk veletek megosztani, ez az InStat pontszámokból felálló teljes szezonra vonatkozó átlagpontszám, illetve a LokiBlog osztályzatokból felálló sorrend a csapaton belül. Magyarán lássuk, hogy kik voltak idén a legjobbak a csapaton belül, jöjjenek a szezon álomcsapatai!

Lássuk tehát első körben a sorrendet, nevezetesen hogy az InStat pontszámai, valamint az általunk kiosztott osztályzatok alapján ki hogy teljesített.

Most pedig jöjjenek a szezon álomcsapatai a fenti számadatok alapján. Mindkét rangsorban a korrigált táblázatot vettük figyelembe, azaz a legalább 17 mérkőzésen pontszámot vagy osztályzatot kapó játékosokat rangsoroltuk, és a 11 legmagasabb átlaggal rendelkező játékost választottuk be az év csapatába. Az Instat átlagok alapján ez így néz ki:

Annyival egészíteném ki a fent leírtakat, hogy bár az átlagát tekintve még Takács is beférne a legjobb 11-be, de előtte már három támadó is felkerült a listára, így ő maradt ki végül, és helyette Varga Kevin került a csapatba. Érdekesség, hogy Kinyik Ákost valamiért nem csípi az InStat monitorozó rendszere, mert egész évben ő kapta messze a legalacsonyabb pontszámokat a stabilan játszó alapembereink közül, így ő nem is fért be az InStat álomcsapatba.

A LokiBlog álomcsapatát mi a magunk részéről mérvadóbbnak tekintjük, elvégre mi pontoztuk a szezon során a játékosokat meccsről meccsre, így jobban tükrözi a saját véleményünket. Itt is minimum 17 értékelhető mérkőzésnek kellett lennie ahhoz, hogy valaki bekerüljön az álomcsapatba, ami pedig így alakult:

A felállás itt már a jól megszokott 4-4-2, és a szűkített listánkról két ember maradt ki, Tőzsér, illetve Takács, akik a minimum 17-szer értékelt játékosok közül a legkisebb átlagosztályzattal rendelkeznek. Külön érdekesség, hogy az InStat álomcsapatba bekerült Mengolo a mi listánkról hiányzik. Ennek az az oka, hogy bár az átlaga alapján bőven beférne, de nagyon kevés értékelt meccse volt, így kiesett a rostán.

Összességében megfigyelhető, hogy az egész szezon során nagyon kevés, 15-16 játékost használtunk rendszeresen. Voltak akik csak időszakosan, az őszi szezon, vagy a tavaszi szezon bizonyos szakaszaiban játszottak (Mengolo inkább csak ősszel, Barna jellemzően a tavasz közepén, Kusnyír a szezon végén került csak be). A probléma tehát ez alapján is látszik: nincs megfelelő minőségű pótléka az alapembereinknek, így egy tavasszal is látott sérüléshullám esetén bizony komoly gondba kerülhetünk.