LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings #2

Túl vagyunk három fordulón az NB I 2018-2019-es kiírásából, az erőviszonyok pedig nagyjából körvonalazódnak. Bár messzemenő következtetéseket még túl korai lenne levonni, azért nagyjából már látszik, hogy az egyes csapatok milyen célokért fognak küzdeni ebben a szezonban. Ennek apropóján lássuk, hogy a LokiBlog szerkesztői hogyan rangsorolják a mezőnyt a jelenlegi formák alapján.

A csapatnevek után zárójelben az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.

1. Ferencváros (1., 0, )

Három mérkőzés után száz százalékos mérleggel rendelkezik a Fradi, bár komolyabb erőpróba elé még nem állították őket, hiszen az újonc MTK-val, valamint két, sanszosan kieső jelölt csapattal játszottak eddig. Viszont ezeket a mérkőzéseken meggyőzően simán hozták, ami biztató lehet a jövőre nézve. A Vidi ráadásul még legalább négy nemzetközi meccset játszik, ez alatt pedig a zöldek magabiztos előnyt is kiépíthetnek maguknak.

2. Videoton (2., 0, )

A nemzetközi menetelés közepette már elkezdődött a bajnoki meccsek halasztgatása és átpakolgatása, aminek mi is „áldozatai” lehetünk. Fehérváron valószínűleg nagyobb prioritással bír a sikeres nemzetközi szereplés, mint a bajnokság, így elképzelhető, hogy a nyári időszakban további pontok hullajtása várható a Viditől. A második hely így is simán meglesz, de még nem írjuk le őket a bajnoki cím szempontjából sem.

3. Honvéd (4., +1, )

A Fradi mellett a Honvéd a másik olyan csapat, amely három forduló után még hibátlan. Viszont esetükben is tegyük azt hozzá, hogy ezt három kiesőjelölt csapat ellen sikerült abszolválni, ráadásul mindegyik meccsüket hazai környezetben vívhatták. Az EL-fiaskó és a meggyengült keret ellenére tehát eddig a bajnokságban nem látni nyomát visszaesésnek, de könnyen elképzelhető, hogy az idő előrehaladtával ez majd változik.

4. Újpest (3., -1, )

A Sevilla ellen véget ért számukra a nemzetközi szereplés, ennek áldozatául pedig két bajnoki meccsük esett, már ami az eredményességet illeti. Hétvégén a Kisvárda ellen megszerezték az első győzelmüket, és biztosak vagyunk benne, hogy mostantól javuló tendenciát fognak mutatni. Még mindig a dobogó első számú esélyesének számítanak.

5. DVSC (8., +3, )

Idén jól kezdtük a szezont, hiszen győztünk Felcsúton, majd négy pontot szereztünk itthon a borsodi különítmény ellen, ami abszolút vállalható. Ami ennél is fontosabb, hogy játékban és hozzáállásban is pozitívumokat látunk, és mindezt úgy, hogy 4-5 alapemberünk hiányzik még mindig. Ezek tehát biztató dolgok a jövőre nézve, nem véletlen tehát, hogy már bőven a felsőházba várjuk a csapatot. Hogy ennél is merészebb vágyaink is lehessenek, ahhoz komolyabb ellenfelek ellen is bizonyítania kell a csapatnak, ebben az esetben pedig beszélhetünk akár dobogós vágyakról is.

6. MTK (6., 0, )

Eddig két győzelem és egy vereség az újonc mérlege, és bár a Fradi ellen nagy zakóba szaladtak bele otthon, összességében papírformának mondható a végkimenetel. A sikerek értékét pedig növeli, hogy mind az Újpestet, mind pedig a Felcsútot idegenben győzték le. Nem egyszerű ellenfél tehát az MTK, figyelni kell rájuk, és jelen állás szerint minimum a felsőházba várjuk őket.

7. Mezőkövesd (11., +4, )

A kövesdiek eddig csak két meccset játszottak a Vidi halasztása miatt, de a Paks elleni siker és a debreceni pontszerzés egyaránt bizakodásra adhat okot. Kuttor Attila masszív csapatot épített, amelynek aligha lesznek idén kiesési gondjai, legalábbis az eddig látottak alapján. Persze az NB I-ben sok minden változhat, akár hétről hétre is, de jelenleg egy erős középcsapatnak véljük a Mezőkövesdet.

8. Puskás Akadémia (5., -3, )

Úgy látszik, hogy a Felcsúti Akadémia erejét minden évben túlbecsüljük. Bár idén már nem voltunk olyan merészek, hogy a dobogóra tippeljük őket, de az eddig látottak alapján az az ötödik hely is erős mellélövésnek tűnik. Az eddig megszerzett egy pontjuk csekélynek mondható, pedig nem voltak legyőzhetetlen ellenfeleik. Úgy látszik, hogy az aprócska szemléletváltás (Pinyő és a légiósok kikukázása) sem hoz eredményességet – amit mi személy szerint nem feltétlenül bánunk.

9. Paks (7., -2, )

Lehet, hogy idén végre elfogy az atomvárosiak lendülete, a szerencséjük, a Csertői-faktor? Három meccsen egy pont nem néz ki jól, bár azt az egyet bravúrral szerezték Fehérváron. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy stadionjuk felújítása miatt az első három fordulóban egyaránt idegenben játszottak. Viszont ettől függetlenül nem jó dolog már korán leszakadni a mezőnytől, mert onnan nehéz visszakapaszkodni. Idén szerényebb célokért küzdhetnek majd, mint az előző években.

10. Haladás (9., -1, )

A Haladás mérlege a Pakséhoz hasonló, viszont említsük meg, hogy nehéz sorsolásuk volt, hiszen három fővárosi gárda ellen kezdték a szezont, hazai pályán pedig csak az Újpest ellen játszottak, onnan van az egyetlen pontjuk is. Király Gábor már nem a régi, a csapat pedig közel sem olyan acélos, hogy nyugodt szezon elé nézzenek, úgyhogy iparkodniuk kell, ha nem akarnak bajba kerülni.

11. DVTK (10., -1, )

Nagyon nehéz év vár a Diósgyőrre. Nem is feltétlen a három meccsen szerzett egy ponttal van a gond (Debrecenben és a Fradi otthonában ki lehet kapni), hanem a mutatott játékkal és a keret erősségével. Az előző két szezonban is egy hajszál választotta el őket a kieséstől, és azóta nem hogy erősödtek volna, hanem inkább gyengültek. Jelen pillanatban úgy érezzük, hogy ha szoros csatában is, de ők lehetnek az egyik csapat, akiktől búcsúzunk a szezon végén.

12. Kisvárda (12., 0, )

Nem lehet mit mondani a Várda eddig mutatott produkciójára. Az ő esetükben sem feltétlen az a gond, hogy három meccsen (ráadásul mindegyik idegenben, sorban a Vidi, a Honvéd és az Újpest ellen) nem szereztek pontot, de még csak gólt sem, hanem az egész „koncepció”, amit felépítettek, életképtelen. Kondás Elemért már két mérkőzés után menesztették, helyette Dajka Lászlótól várják majd a csodát, hogy a 15 légiósból ütőképes csapatot építsen szezon közben. Hát ez aligha fog sikerülni. Valószínűleg csont nélkül kiesnek az NB I-ből.