LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Hová is tartozunk?

A DVSC hét forduló elteltével a negyedik helyen áll, amit sokunk már most örömmel aláírnánk a végelszámolásnál. Ez az állás azonban könnyen megtéveszthet minket, ugyanis az utánunk lévő közvetlen riválisainknak több meccse is elmaradt, így ők simán meg is előzhetnek minket, abban az esetben, ha nem folytatjuk a pontjaink gyűjtögetését. Rajtunk áll, hogy a szombati, Újpest elleni mérkőzést követő hármas sípszó után hová is fogunk tartozni?

Mondhatnánk erre egyszerűen, hogy ha győzünk, akkor a nyertesek, ellenkező esetben pedig a vesztesek táborához, de ennél sokkal többről lehet most szó. Arról, hogy az élbolyban, vagy inkább a középmezőnyben van a helyünk. Tekintgethetünk előre, vagy óvatosan inkább hátrafelé nézelődjünk. Ez utóbbi nem lenne valami szerencsés, így remélhetőleg a fiúk odateszik majd magukat a Megyeri úton és kellően megkeserítik a lila-fehérek életét pontszerzéssel karöltve. Jó lenne ugyanis már ősszel elegendő mennyiségű pontot bespájzolni, hogy tavaszra is úgy kitartson, mint a tavalyi kiírásban. Bár az is igaz, hogy a mostani sorsolásunk meglehetősen kedvezőtlen lett, mert a lilák után megütközünk majd a Ferencvárossal és a szépen lassan magára találó újonc Kisvárdával is, de egyelőre csak az aktuális feladatra koncentráljunk.

Herczeg András több meghatározó játékosát is kénytelen lesz nélkülözni. Ez két héttel ezelőtt is komoly problémaforrás volt a Haladás ellen, habár ott kis túlzással a magabiztos hazai siker helyett az év legnagyobb kimaradt helyzetei kategóriájában méretették meg magukat a fiúk, ami így csak döntetlenre volt elegendő a Nagyerdőn. A hiányzók ”kórlapja”: Tabakovic, Filip és Bényei mellé nagy balszerencsénkre a nyáron nagy reményekkel érkező Albion Avdijaj is csatlakozott a héten. Örömteli ugyanakkor, hogy Jovanovic és Calvente vélhetően ismét csatasorba tud állni, valamint Pávkovics Bence személyében pont a lila-fehérektől kölcsönben megszerzett utánpótlás válogatott védővel erősített a csapat.

Az Újpest igazi mumuscsapat számunkra, hiszen legutóbb a Szusza Ferenc Stadionban 2013 októberében tudtunk győzni ellenük, akkor 4-1 arányban mostuk le őket Kulcsár és Bouadla vezérletével. A budapesti mérkőzések többségében 2-0-ás újpesti siker született egy két kósza 1-1-es döntetlen mellett. A mi malmunkra hajthatja vizet, hogy nem kezdte valami fényesen az UTE a bajnokságot, hiszen hat mérkőzésből mindössze egy győzelme és négy döntetlenje van. Egyetlen vereségüket az MTK ellen szedték össze. A mérkőzésre egyébként a debreceni szurkolók is nagyon készülnek és vélhetően nagyobb létszámban fogják buzdítani mieinket, bízva egy pozitív végkifejletben.

A mérkőzés játékvezetője Farkas Ádám lesz, akinek munkáját érdemben Bornemissza Norbert valamint Csatári Tibor fogja segíteni. A 17 órakor kezdődő találkozót élőben adja az M4 Sport.

HAJRÁ LOKI!

(borítókép: haon.hu)