LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

December legjobbja: Bódi Ádám

Lezajlott az év utolsó szavazása, melyen azt kellett eldöntenetek, hogy ki legyen december hónap legjobb játékosa. Mivel ez a hónap a sikerekről, győzelmekről szólt, így könnyebb dolgunk volt, mint a korábbi időszakokban, hiszen csupa jó teljesítmény közül lehetett válogatni. A győztes azonban óriási fölénnyel Bódi Ádám lett!

A héten több, mint 400 szavazat érkezett, ez alapján alakult ki a végeredmény. A szavazók döntő többsége, egész konkrétan 77%-a látta Bódi Ádámot december legjobbjának, így ő idén már harmadjára zsebeli be a megtisztelő címet. Említsük még meg a két dobogóst, a második helyen Nagy Sándor végzett, akire 8% voksolt, míg a harmadik legtöbb szavazatot Kusnyír Erik gyűjtötte be, őt 5% látta a legjobbnak. Ebben a hónapban tehát nem igazán volt kérdés a győztes kiléte, a számos fontos, és szebbnél szebb gólokat szerző Bódi Ádám mondhatjuk, hogy egész ősszel vezére volt a csapatnak, hatalmas érdemei vannak abban, hogy a dobogón telel a csapat, így teljes joggal végzett háromszor is a szavazás élén.

Ezzel 2018-ban végére értünk a szavazásoknak, de természetesen az új esztendőben is folytatódnak a mérkőzések, ezzel együtt pedig a hónap legjobbja szavazások, legközelebb majd február végén, hogy aztán a szezon végén ismét megválasszuk a szezon legjobb játékosát.