LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Pozitív tavaszi rajtban bízva

Azzal, hogy az őszi szezont végül a dobogón zárta a csapat, nem csak megörvendeztette a szurkolókat, hanem egyúttal hurráoptimizmus is tombol a többségnél. Evés közben jön meg az étvágy, jó lenne, ha a tavaszi szezon leintése után is ez lenne a helyzet, ami egyúttal nemzetközi kupaindulást is jelentene. De ne is szaladjunk így előre, hiszen ahogy korábban egy amerikai író, Daryl Bernstein mondta: „Bármilyen nagy célt tűzöl ki magad elé, kis lépések visznek a cél felé.” Nos, ebben a szellemben kell nekünk is végig játszani a tavaszi szezont, azaz mindig az előttünk álló 90 percre kell összepontosítanunk minden idegszálunkkal. Az első akadály egy rangadó lesz, a dobogóért ádázan küzdő Újpest ellenében.

Ellenfelünk az utóbbi időben többször tört borsot az orrunk alá, így kézenfekvő lenne revansot venni az utóbbi időkben tapasztalt lila-fehér dominancia miatt. Nebojsa Vignjevic csapata (szemben a DVSC-vel) Törökországban edzőtáborozott és meglepetésre legyőzte az azeri Qarabag csapatát 1-0-ra, majd a fehérorosz bajnokság egyik élcsapatát, a Sahtor Szoligorszkot 6-2-re ütötték ki. Az utolsó két találkozójukon viszont nem volt sikerélmény számukra, hiszen a Zaglebie Lublin ellen 2-0-ra kaptak ki, míg a horvát Hajduk Split elleni összecsapásukat a rossz időjárási körülmények miatt nem lehetett lejátszani, így részükről elmaradt a főpróba. Csapatukban egyébként sem volt nagy jövés-menés, hiszen Cseke Benjámin Paksra, Mohl Dávid Szombathelyre igazolt, míg Pávkovicsot mi véglegesítettük a kölcsönszerződése után. Érkezőkről sokáig nem lehetett beszámolni az esetükben, ám épp a mai napon szerződtették Kovács Lórántot és Rácz Barnabást a sereghajtó Haladástól.

Az itthon készülő Loki öt felkészülési mérkőzést abszolvált, három győzelem (Michalovce, Balmazújváros, Nagyvárad) mellett a „vegyes” csapatunk két vereséget könyvelhetett el (Budaörs, Kazincbarcika). Igazolások terén Pávkovics mellett két egy kapus érkezett (a távozó, majd érkező Kosicky mellett Hrabina). Ez igen vérszegénynek számít, tekintettel arra, hogy Filip, Calvente és Könyves révén három távozónk is volt. Bár előbbi kettő nem zavart sok vizet, a variációs lehetőségeink némileg szűkültek, ráadásul Könyvest egyelőre még nem pótoltuk, bár Herczeg András elmondta, a szándék megvan ez ügyben. Erre lesz még időnk, hiszen február 14-ig van nyitva az honi transzferkapu, így bízom benne, hogy hamarosan pontot tehetünk erre a kérdésre is, Sós Bence esetleges visszatéréséről már január eleje óta hallani.

Herczeg András kénytelen lesz az alapcsapatunkból nélkülözni sárga lapos eltiltása miatt Varga Kevint, a sérült Bereczki Dánielt és Haris Tabakovicot, emellett Csősz és Jovanovics játékára sem számíthat. Mellettük Pávkovics, Kusnyír és Avdijaj játéka kérdéses még, ők szintén sérülés miatt hagytak ki több edzést is a felkészülési időszakban, így nincsenek száz százalékos állapotban. Edzőnk elmondása szerint nem bírnak kilencven percet, így ha pályán is látjuk őket holnap, akkor az legfeljebb csereként történik majd. A góllövő probléma orvoslására elképzelhető, hogy a szakmai stáb az edzőmeccseken jó teljesítményt nyújtó Zsóri Dánielt vagy Damásdi Alexet akár kezdőcsapatba is jelölheti, ezzel kapcsolatban Herczeg András a DTV Közügy című műsorában annyit mondott sejtelmesen, hogy vélhetően egy újoncot avatunk a támadó sorban, mi most utóbbira tippelünk, de az sem lenne meglepő, hogy a megye I-es bajnokság góllövő listáját toronymagasan vezető Zsórit üdvözölnénk a csapatban.

Ahogy vezetőedzőnk is fogalmazott, fontos a jó rajt és a három pont megszerzése, hiszen az egy plusz löketet adhat a srácoknak az előttünk álló akadályok leküzdéséhez. Remélem, hogy ezúttal nem olyan tavaszi rajtot fogunk produkálni, mint tavaly ilyenkor a Balmazújváros ellen. Ez azonban szerencsére ritkán fordult elő, hiszen az elmúlt években ezt leszámítva győztünk, vagy minimum egy döntetlenre mindig képesek voltunk aktuális ellenfelünk ellen hazai nyitányon a Nagyerdőn. Folytassuk hát ezt a pozitív sorozatot egy győzelemmel!

A találkozó játékvezetője Vad II István lesz. Munkáját ezúttal Medovarszki János és Albert István fogják segíteni. Csak érdekességképp, 45. alkalommal fog a Lokinak fújni a sípmester, legutóbb a 2018/2019-es bajnoki nyitányon a Puskás Akadémia ellen vezetett nekünk meccset. Akkor nyertünk 1-0-ra, remélhetőleg ezúttal is jó ómen lesz az ő személye.  A találkozót egyébként az M4 Sport élőben közvetíti 17 órától.

Mindenkit arra biztatok, hogy látogasson ki a Nagyerdei Stadionba és szurkoljuk ki a győzelmet!

HAJRÁ LOKI!

(borítókép: haon.hu)