LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Szimpla dupla

Szombaton Egerben lépett pályára a Loki. Úgy alakult minden ahogyan elterveztük, egy pillanatig sem forgott veszélyben a fölényes győzelmünk. Sokan indultunk útnak Debrecenből, így adva volt a remek hangulat. Lotte Grigel ezúttal nem tartott a csapattal. Vili bának Szabó Dorcit is nélkülöznie kell már jó ideje, így tizennégy játékossal vágtunk neki a találkozónak.

Miközben támadásban szépen termeltek a lányok, a védekezésünk is nagyon stabilak voltunk. Triffa eszén szinte lehetetlen volt túljárni, a nemrég ismét válogatott meghívót kapó kapus elképesztően védett. Ha sikerült is kijátszani védelmünket, akkor Ágival szemben rendre rossz megoldást választottak az egri lányok. Az első góljukat csaknem a hetedik perc végén szerezték meg. Már az első félidőben megvolt a közte tíz, a folytatásban is tovább nőtt a különbség, végül kétszer annyi gólt szereztünk, mint vendéglátóink. Mindenki kapott játéklehetőséget, bár Vili bá talált hibákat, összességében remekül megoldottuk a kötelezőt. Azt láthattuk, ha nem koncentrálunk eléggé, akkor becsúsznak a hibák egy olyan meccsen is, amikor ezt semmi sem indokolná. Ez hasznos tanulság lehet számunkra. Csapatunk legeredményesebb játékosa Anna Punko lett hét találattal, de Jelena Depotovics is szórta a gólokat, montenegrói átlövőnk hat góllal zárt. Borgyos Panna támadásban ismét nagyon hatékony volt, de ez a győzelem a csapatmunka gyümölcsének is tekinthető. Két pont a zsebben!

Eszterházy SC – DVSC SCHAEFFLER 18:36 (7:17)

Holnap tovább gyarapíthatjuk megszerezett pontjaink számát, ugyanis hazai pályán rendezendő mérkőzéssel folytatódik számunkra a bajnokság. Az MTK csapatát látjuk vendégül pénteken 18 órától a Hódosban. Csapatunk jó formában van, pozitív előjelekkel várhatjuk a kék-fehérek elleni összecsapást. Nehezebb feladat vár ránk mint az előző fordulóban, ettől függetlenül kötelező itthon tartani a két egységet. Az utóbbi években amúgy sem nyerni járt hozzánk fővárosi ellenfelünk. A 2016/2017-es idény utolsó fordulójában szűk kétgólos győzelmet aratott a DVSC az MTK fölött. Azon az estén igencsak meggyűlt a bajunk Golovin Vlagyimir csapatával, két perccel a vége előtt még döntetlenre állt a meccs, szerencsére Siska Pálma és Vantara-Kelemen Vica révén elkerültük a pontvesztést. Akkoriban még Háfra Noémi is az MTK-t erősítette, azon a találkozón négy góllal terhelte meg a halónkat. Részünkről legeredményesebben csapatkapitányunk játszott, nyolc találata óriási jelentőséggel bírt. Egy szezonnal később, tavaly februárban három góllal vertük őket itthon. Az a tény, hogy ismét ilyen szoros meccset tudtak ellenünk játszani, Karnik Szabinának volt köszönhető, Szacsa tizenegy alkalommal járt túl kapusaink eszén (szerencsére hamarosan ismét piros-fehérbe öltözik).

Megfigyelhető tehát, hogy nincs kolbászból a kerítés ennél a párharcnál sem. Golovin mester becsülettel felkészíti csapatát minden mérkőzésre, a holnapi ütközet sem lesz kivétel.  Ebben a kiírásban elég visszafogottan szerepel aktuális ellenfelünk, eddigi mérkőzéseik során csak az Eszterházy csapatát győzték le oda-vissza, valamint az MKC-t Mosonmagyaróváron. Továbbá négy döntetlen is fűződik a nevükhöz. Legértékesebb ezek közül a Siófokon megszerzett egy pontjuk. Közvetlen riválisukkal, a Békéscsabával sem jutottak dűlőre az Elektromos Csarnokban, sőt, a Budaörs elleni meccseiket is egyenlő eredménnyel zárták. Ezen eredménysor tudatában azt hihetnénk, hogy az MTK nem egy ütőképes csapat, attól azonban mindenkit óvva intek, hogy lebecsüljék őket. Az Alba Fehérvár, a Vác, az Érd is megszenvedett ellenük.

Karnik Szabina révén van egy elképesztően gólerős játékosuk, aki rendre hatvan perceket játszik, eddigi találkozóik során százharminckét gólt szerzett, ebből negyvenhármat büntetőből (82,7%-os hatékonysággal). Másik átlövőjük, Termány Rita is szépen termeli a gólokat, már hetvennyolcnál jár. A Lokit jól ismerő beállós, Dakos Noémi pedig hatvannégy ízben keserítette meg ellenfelei életét. Lajtos Nóra ezúttal ellenfélként érkezik a Hódosba, akárcsak Slakta Petra. Mondhatni régi jó ismerősök találkoznak majd egymással a küzdőtéren. Változások is történtek az MTK keretében, Tóth Nikolett január óta az FTC-vel edz, miután felépült sérüléséből visszahívta a zöld-fehér egylet. Az ellenkező utat járja be Zsiborás Luca, őt rutinszerzési céllal küldték Golovin Vlagyimir kezei közé. Összegezve, sem kiesni, sem előrelépni nem fognak, így marad számukra a tizenegyedik vagy tizenkettedik hely valamelyike. Ettől függetlenül mindent megtesznek majd, hogy megnehezítsék a dolgunkat. Ezt ősszel a fővárosban is megtapasztalhattuk, közel negyven percig fej-fej mellett haladt a két csapat, majd ezután sebességet váltva behúztuk a meccset. Elhoztuk a két pontot a fővárosból, hazai pályán csapjuk hozzá a másik kettőt, így lesz a szimplából dupla.

Úgy gondolom, most simább meccset játszunk ellenük mint az elmúlt években. A Kisvárda legyőzése óta jó formában van csapatunk, Anna Punko ismét teljes erőbedobással játszik, Jeca Despotovics bombái életveszélyesek, Vantara-Kelemen szebbnél szebb gólokat szerez, cundereit élmény nézni, Csapatkapitányunk leggólerősebb szezonja ez piros-fehérben, ugyanis eddig a 2016/2017-es idényben szerzett hetvennégy gólt jelentette a csúcsot, amit huszonhat meccsen ért el, ezt a mennyiséget ebben az idényben már tizenkilenc találkozón megszerezte! Így tovább Vica!  Tóvizi Petra és Bordás Réka remek párost alkot beállóban, Bulath Anita rutinja kincset ér, legyen szó támadásnál irányításban, vagy védekezésről. Triffa Ági sorban hozza a bravúrokat, megbízhatóan véd rutinos hálóőrünk. Köstner Vilmos érkezése óta a csabai kisiklástól eltekintve egy másik társaságot láthatunk, bizakodva várhatjuk a meccset, melyen csak a győzelem elfogadható! Megérzésem szerint 6-8 góllal verjük őket. Mindent bele lányok! Győzelemre fel!

K&H Liga Női NBI 20. forduló:
2019. április 5. 18 óra, Hódos
DVSC SCHAEFFLER – MTK Budapest
Játékvezetők: Paska Dániel – Vastag Sámuel.

Plusz gondolat: bizonyára tisztában vagytok az ETO elleni meccsen elhangzottakért kapott büntetésünkkel (200 ezer + egy, az év végéig felfüggesztett zárt kapus bajnoki meccs). Túlzónak érzem, hogy ennyire zárt kapukkal próbálnak büntetni (ne feledjük, az MK-ban is ezzel sújtanak minket). Nagyjából egy hónappal ezelőtt rendezték meg az Eszterházy SC – Alba Fehérvár meccset Egerben, melyen a vendégszurkolók a meccs közben egymásnak estek (!), nagyjából tíz percig állt a játék mire helyre állt a rend. A mélyen tisztelt szövetség ezt a cselekedetet egy száz ezres csekkel jutalmazta az Alba részére. Nem kívánom én, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is, csak azt szeretném, ha egyenlőbben osztanák a büntetéseket az MKSZ-ben. Nem látom a logikát, hogy az obszcén rigmusok bekiabálása mivel veszélyesebb, mint az egymásra támadó drukkerek. Jó lenne tiszta vizet önteni a pohárba, ezzel teremtve sportszerű körülményeket ha már ezt szajkózza a szövetség!

Hajrá Loki! Hajrá Debrecen!

Iceman

(képek forrása: Eszterházy SC Facebook, dvsckezilabda.hu)