LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Bronzcsata a Szuszában

A nemzetközi kupáról nem feltétlenül, de a harmadik hely és az azzal járó bronzérem sorsáról jó eséllyel döntő összecsapásra készülünk holnap a Szusza Ferenc Stadionban. A velünk pontazonosságban – de a kevesebb győzelme miatt a negyedik helyen – álló Újpesttel mérjük össze az erőnket, és bár ez a meccs önmagában nem determinálja majd a bronzérem sorsát, a rangadó győztese jelentős lépéselőnybe kerül majd üldözőjével szemben. Kijelenthetjük, hogy a Vidi elleni indokolatlanul nagy különbségű kiesés után ez lesz a hátralévő szezon legfontosabb meccse a számunkra, amire a DVSC-nek ráadásul sikerült jelentős számú nézőt aktivizálnia, akik bevállalják majd a túrát. A feladat azonban csak egy kicsit könnyebb, mint a Vidi ellen volt, és még így is pokoli nehéz.

A Lokinak a lehető legjobb és legstabilabb csapatával kell majd kiállni. Ez valószínűleg egy 4-1-4-1-es formációt ígér, így a Nagy – Bényei, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Tőzsér – Szécsi, Bódi, Haris, Varga –  Takács kezdő tizeneggyel állhatunk majd fel. Kusnyír, bár újra a csapatban találta magát kedden, mivel végigjátszotta a Vidi elleni meccset, alighanem ezúttal csere lesz és a frissebb Bényei kezdhet. Hasonlóképp Csősz Ricsi ezúttal a cserepadon kezdhet. Elől meg kell próbálnunk majd égi meszelőnket, az új Pölöskeyt, Takács Tamást játszatnunk, mivel Zsóri szintén fáradt lehet, Szécsit egyedül pedig könnyedén elnyomnák a lila védők.

A pillanatnyi bajnoki forma a DVSC-nél néz ki valamivel jobban: az elmúlt öt találkozónkból hármat megnyertünk, a Honvéddal leikszeltünk, illetve papírforma-vereséget szenvedtünk a Viditől. Az Újpest is ugyanezeket az eredményeket produkálta, bár nekik a két legutóbbi meccsen történt az iksz és a vereség. Tették ezt nálunk némiképp kevesebb gólt szerezve és kapva, a pontokat pedig szintén ugyanaz a két csapat ellen hullajtották, mint mi. Egyvalamiben viszont magasan fölülmúlnak minket, nevesül az ő hazai formájuk és a mi vendégként nyújtott eredménysorunk közt nagyon erős kontraszt van. Az Újpest az elmúlt öt meccsén nem talált legyőzőre hazai pályán, háromszor nyertek, kétszer pedig elvitt tőlük 1 egységet az aktuális ellenfél. A Lokit ezzel szemben csak olyan kiesőjelöltek, mint a Felcsút, Paks és Diósgyőr múlják alul az idegenbeli szereplésükkel. Elmúlt öt idegenben vívott találkozónkon négyszer vesztesként hagytuk el a pályát és csak a Honvédtól sikerült egy értékes pontot csípnünk. Arról nem beszélve, hogy ott is nagyon rezgett a léc, még emberelőnyben is.

Ne szépítsük, ezen a meccsen az Újpest az esélyesebb a győzelemre, több érv is mellettük szól. Mindenekelőtt az imént részletezett újpesti hazai vs. debreceni vendégforma. Másodszor az Újpest sokkal frissebb csapattal futhat ki a gyepre holnap, mivel ők már régóta nem állnak a kupában. Ezzel szemben belőlünk sokat kivehetett a Vidi elleni elődöntő-visszavágó, nem is szólva a demoralizáló vereségről, ami mindenképp Herczeg legényeinek felkészülését nehezítheti. Harmadszor a liláknak jelenleg egy nem sokkal erősebb, de jobban egyben lévő, stabilabb gárdájuk van, mint nekünk. Nagyjából ugyanannyi rúgott gól (37 vs. 36) mellett sokkal kevesebbet kaptak (21 vs. 32). Velünk ellentétben sokkal több akciógólt is szereznek, nem függenek tehát olyan kóros mértékben a pontrúgásoktól, mint mi. Ráadásul az is világossá vált az elmúlt hetekben, hogy ha Tőzsér ész nélkül szórja el a szabadjainkat, vagy ha Bódinak nem megy a játék, a gólcsapunk száraz marad, mert nincs meg az a támadófoci (és főleg az a csatársor), ami ilyenkor kihúzna minket a pácból. Ezzel szemben viszont játszik az UTE-ben egy Lacina Traoré, egy Beridze vagy egy Zsótér, akikben több a gólveszély, mint a nálunk játszó Takácsban, Szécsiben vagy épp Zsóriban. Végül, de nem utolsósorban, 2013-ig kell visszalapozni a krónikákban, hogy Újpest-Lokin vendégsikert találjunk (4:1), és az a Debrecen később bajnok lett abban a szezonban. Utolsó pontszerzésünk 2017. szeptember 30-ra datálódik, akkor az azóta már nálunk játszó Pávkovics Bence góljára Takács tudott válaszolni, így lett 1:1. Azon kívül az utóbbi időben csupa vereséggel, előtte pedig sok-sok döntetlennel van a két csapat útja kikövezve.

Amit ettől a találkozótól (szerintem) reálisan várni lehet, az egy döntetlen, de még ahhoz is közel hibátlan csapatvédekezés és jelentősen javuló szabadrúgások kellenek. Mostanában mindkettővel vannak gondok, ha az ellenfél nem egy Haladás, Mezőkövesd és társaik, hanem egy épkézláb csapat. Az biztos, hogy maximális koncentráció kell a srácoktól 93-95 percen át, és az sem árt, ha a csontzenére is felkészülünk, hiszen az Újpest nagyon nyerni akar majd.

A két csapat sorsolása, avagy hajsza a bronzéremért:

DVSC: Újpest (V), Kisvárda (H), Fradi (V), Paks (H)

Újpest: DVSC (H), Fradi (V), Felcsút (H), DVTK (V)

Tegyük fel, hogy nem sikerült nyerni, de a döntetlen összejött. Papíron mind a Loki, mind a lilák egy Fradi elleni vendégszereplésre és két kiesőjelölt csapat elleni meccsre készülnek. Ha mindkét csapat kikap a Ferencvárostól, amire azért van esély, a hátralévő két találkozón dől majd el a bronzérem sorsa. A két hazai meccs látatlanban nekünk kedvez, hiszen a Nagyerdőn veretlenek vagyunk, a sorminta alapján pedig 6 pont jön majd nekünk. Viszont az elmúlt években láthattuk, hogy senki ellen nem mehetünk biztosra, ráadásul hogyhogy nem, de mindig ilyenkor becsúszik egy nagyobb alibi egy Kisvárda- vagy Paks-kaliberű csapat ellen (azért Szent Loki eljövetele még mindig ott lóg a levegőben). Az Újpest viszont várhatóan könnyen elbánik majd a Felcsúttal, illetve a Diósgyőr ellen az elmúlt időszakban úgyszintén hibátlan a mérlegük, így ők talán nálunk még magabiztosabban is kalkulálhatnak a 6 ponttal.

Ha viszont szeretnénk a magunk jogán kivívni a nemzetközi kupaselejtezőt, értem ezalatt, hogy negyedik helyen befutóként ne kelljen a Vidinek szurkolni a kupadöntőben (már a gondolattól elindult felfelé a mai ebédem), nem adhatjuk döntetlen alá a holnapi meccsen. És mivel a Fradinak presztízskérdés lesz bajnokként behúzni a derbit is, esetleg reménykedhetünk, hogy egy jóllakott, addigra bajnok Fraditól sikerülhet pontot csenni, mely a két „kötelező” hazai győzelmünkkel együtt elég lehet a bronzéremre. Ha viszont vereséget szenvedünk holnap, 90%, hogy elúszik a bronz. Ez a tétje tehát a holnapi rangadónak. Bízok benne, hogy kevésbé esélyesként is helytállnak majd a srácaink. A hangulatra alighanem nem lesz panasz, sokan leszünk ott, de a klub is szép gesztust tett, hogy beszállt az utazó debreceniek költségeinek egy részébe. Arra is fogadni merek, hogy sok budapesti cívis is tiszteletét teszi majd, a 600 forintos vendégjegy mindenesetre nagyon jó vétel egy ekkora téttel bíró meccsért („lapzártánkkor” 301 szabad hely volt a vendégszektorban).

A mérkőzést a Szuszában rendezik, 17:00-tól az M4sport.hu-n lehet streamen követni, de még így is lesznek emberek, akik odakommentelik majd a kezdőnk alá, hogy „kaphatok egy linket?”. Sebaj. A sípot Berke Balázs fújja majd.

Mindörökké hajrá Debrecen!

Lucas

(A képek forrása a dvsc.hu)