LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Minden elúszhat, ha kikapunk a Fraditól

A célegyenes előtti ráfordító kanyarba érkezett az NB I 2018-19-es szezonja. Kilenc napon belül minden lényegi kérdés eldől, ami most még nyitott. Nevesül a bronzérmes személye, a negyedik helyen még a nemzetközi kupákban reménykedő csapat kiléte, illetve az NB I kiesői. A sorsunkat, mely egy héttel ezelőtt még a markunkban volt, múlt szombaton kicsavarta a kezünkből a Kisvárda. Hazai vereségünk eredményeképp az a helyzet állt elő, hogy közvetlen riválisaink (az Újpest és a Honvéd) papíron könnyebb találkozóikon még meg is előzhetik a Lokit. Bár így a bajnokság végén már nincs olyan, hogy papírforma eredmény, és még a kiesőjelöltek is elverhetnek jóval előrébb tanyázó csapatokat, a debreceni alakulat mégis a menthetőt próbálja majd menteni az elkövetkező két fordulóban. Az első feladat máris egy lehetetlennek látszó küldetés: nem szabad kikapni a harmincadik bajnoki címét nemrég bebiztosító Ferencváros otthonában. És még lehet, hogy az se lesz elég a céljainkhoz. A tét tehát óriási, a kérdés már csak az, hogy agyonnyomja-e Herczeg legényeit?

Csapatunk a dobogó legelső fokáról, 48 pontról készül a már bajnok Ferencváros elleni idegenbeli meccsre. Ez az állapot azonban törékeny és csalóka, mivel ahhoz, hogy biztosan így maradjon, mind ezt a meccset, mind a jövő heti Paks ellenit győzelemmel kellene abszolválnunk. A közvetlen üldözőink közül az Újpestre egy Felcsút elleni hazai meccs után egy diósgyőri vendégszereplés vár; a Honvéd pedig előbb a Diósgyőrt fogadja, majd az MTK-hoz megy. Ha mindkét csapat a tudása legjavát nyújtja, sokkal reálisabb hat pontot szerezniük, mint a Lokinak. A Fradi otthonában ugyanis nagyjából tízévente egyszer (vagy még ritkábban) nyerünk, illetve a Paks legyőzése sem lesz éppen sétagalopp. Ha feltételezzük, hogy mint az UTE, mind a Honvéd megnyeri hátralévő csörtéiket, ebben a sorsolásban még simán benne van, hogy az Újpest érkezik meg a dobogó harmadik fokára, minket pedig még akár a Honvéd is megelőzhet, ha kétszer nyernek a hátralévő találkozókon. Ez utóbbinak csak úgy tudjuk biztosan elejét venni, ha a Paksot megverjük az utolsó fordulóban, a Fradi ellen pedig döntetlent játszunk holnap. Az Újpest magunk mögött tartásához azonban még ez is kevés lehet: ha ugyanis 6 pontot szereznek a hátralévő két meccsen, nekünk is így kell tennünk, ami azt jelenti, hogy bizony verni kell a Fradit. Egyértelmű bronz-várományosból tehát visszacsúsztunk azzá a csapattá, akiknek vagy csoda kell a harmadik helyhez, vagy jó esetben a negyedik helyről reménykedhetnek majd a Vidi kupagyőzelmében (blöee)  és az azzal járó „lepattanó” nemzetközi kupaszereplésben. Vagy még rosszabb, ötödikek leszünk és bukunk mindent.

Ezt a helyzetet, amibe az elmúlt pár hét alatt került csapatunk, talán az alábbi mém illusztrálja a legjobban:

De térjünk rá a holnapi találkozóra, melynek egy sima Ferencváros elleni presztízsmeccsnél is sokkal nagyobb a tétje számunkra. A keretek erőssége, a hazai pálya előnye, a DVSC idegenbeli nyeretlensége és a két csapat aktuális formája ismét egyértelmű Fradi-győzelemet ígér. Ha az Újpest elleni rangadónk előtti beharangozómra még emlékeztek, akkor is ezt mondtam, és egyetlen reális célként a döntetlent tűztem ki, melyet végül Nagy Sanyinak és egy kivételesen jó Tőzsér-bombának hála el is értünk. Itt azonban több dolog szól a mi pontszerzésünk mellett. Mindenekelőtt a Loki az egyetlen csapat, melyet a harmadik aranycsillagát begyűjtő Ferencváros idén még nem tudott legyőzni, se otthon, se Debrecenben. Azért ha valamire, erre mindenképp büszkék lehetünk és bízhatunk is ebben. Másodszor a Fradi már bajnokként, „tét nélkül” lép pályára ellenünk, illetve Rebrov edző dolgát sérülések, eltiltások nehezítik. Harmadszor pedig nem most lesz az éremátadás és a hivatalos bajnokavatás, hanem majd a jövő héten. Végül, de nem utolsósorban pedig korábban belengették a Fradi részéről, hogy az utolsó pár fordulóban szabadságolják a kulcsjátékosaikat és lehetőséget kapnak a perememberek vagy a fiatal játékosaik. Eltiltás miatt biztos hogy nem játszhat majd ellenünk Lanzafame és Gorriarán, illetve sérült a két sztenderd belső védőjük, Dvali és Blazics, illetve a Vidibe igazolásával nagy port kavaró Petrijak sem fog szerepet kapni. Ennek megfelelően egy ehhez hasonló kezdőcsapatra számíthatunk a Fradi részéről: Holczer – Botka (Lovrencsics?), Takács Zs., Frimpong, Heister – Csonka, Leandro – Isael (Szerető?), Bőle, Tokmac – Böde (Signevics?)

Ami minket illet, nem nehéz megtippelni a kezdő tizenegyünket. Kusnyír biztosan nem játszhat majd 5 sárgás eltiltás miatt, Bényei játéka pedig sérülés miatt kérdéses, így egy Nagy – Kinyik, Pávkovics, Szatmári, Ferenczi hátsó alakzat várható. A középpályán alighanem az idegenben gyakori 1-4-es felállásra készülhetünk Tőzsérrel, előtte pedig két védekező mentalitású középpályással, Csősszel és Harissal, a széleken pedig Bódival és Szécsivel. Egy szem csatárunk jobb híján Takács lehet, csak hogy meglegyünk 11-en. Mindenesetre számolni fogom a másodperceket cseréjéig, ami valószínűleg Zsóri beállását jelenti majd. A sikert számunkra kizárólag a tökéletes védekezés és a kevés helyzetünk nagy arányban történő kihasználása hozhatja meg. Még így is, a felforgatott Fradi ellen.

Nem győzöm tehát hangsúlyozni, ezen a találkozón nem szabad vereséget szenvednünk. Bár rengeteg függ most már attól is, hogy az Újpest és a Honvéd milyen eredményeket érnek el, ha saját jogon akarjuk kivívni a nemzetközi kupaszereplést, akkor nem adhatjuk négy pont alá (a Paks legyőzése pedig kö-te-le-ző). A Kisvárda elleni vereségünk könnyen lehet, hogy a bronzérmünkbe került. Most viszont még nincs minden veszve, feltéve hogy legalább egy pontot szerzünk holnap. Röviden amit tudnunk kell:

A Loki biztosan bronzérmes, ha:

  • Legyőzi a Fradit és a Paksot
  • 4 pontot szerez, és az Újpest is ugyanennyit a bajnokság hátralévő részében
  • 3-3 pontot szerzünk az Újpesttel, és a Honvéd 6-nál kevesebb pontot szerez, vagy a gólkülönbségük nem lesz jobb a mienknél

A Loki biztosan indul a nemzetközi kupában, ha:

  • Bronzérmes lesz (lásd mint fent)
  • Legalább 4 pontot szerez a hátralévő két meccsen ÉS a Honvéd nem nyeri meg a Magyar Kupát
  • 3 pontot szerez, és a Honvéd nem szerez 6 pontot, vagy nem állnak majd jobb gólkülönbséggel velünk pontazonosságban (=nem előznek meg minket) ÉS a Honvéd nem nyeri meg a Magyar Kupát

A találkozó TV-s (a királyi M4 Sporton) , 19:30-kor kezdődik a Groupama Arénában, amire ismét várható legalább 2-300 fős debreceni utazó tábor. Parázs hangulat várható tehát nem csak a nagyszámú hazaiak, hanem mimiattunk is.  A sípot Pintér Csaba fújja majd.

Mindörökké hajrá Debrecen!

Lucas

(képek: dvsc.hu)