LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A mérkőzés legjobbja #16 – Kabát Péter

„Ha Messi nálunk játszana, mi nyertünk volna” – nyilatkozta egyszer Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az argentin klasszisról, érzékeltetve, mennyit is jelenthet egy igazán jó (napot kifogó) játékos egy kiélezett helyzetben. Sajnos nekünk, Loki szurkolóknak az utóbbi időben ritkábban adatik meg, hogy kiemelkedő egyéni teljesítményeknek tapsolhassunk, de azért eléggé sok emlékünk lehet egykori (és jelenlegi) játékosainkkal kapcsolatban, amikor szinte egymaguk jelentették a különbséget az ellenfelünkhöz képest. A nosztalgiázás jegyében most ezeket a mérkőzéseket idézzük fel új sorozatunkban, melynek tizenhatodik részében minden idők egyik legfurcsább debreceni igazolásának, Kabát Péternek az egyetlen igazán jó Loki mezben lejátszott meccsére tekintünk vissza.

Egy ős-újpesti támadót leigazolni akkor sem tűnt jó ötletnek, ha egyébként egy hazai szinten ismert játékosról volt szó. Kabát Péter pedig éppen azt a pályaívet írta le a DVSC-ben, amire számítani lehetett: sosem tudta igazán megszeretni új csapatát, a szurkolók sem őt, igazi küzdeni akarás pedig szinte csak a Fradi ellen, illetve a nemzetközi kupameccseken látszott rajta. Mivel azonban ez a rovat nem csak egykori és jelenlegi kedvenc játékosainkról szól, hanem bárkiről, akinek volt legalább egy igazán kiemelkedő mérkőzése a csapatban, ezért most Matekprofesszor Péter is sorra kerül. Azt ugyanis el kell ismerni, hogy egy emlékezetes teljesítménye csak akadt a nálunk töltött rövid időszakban: a Sampdoria elleni duplája, mellyel 2-0-ra tudtunk hazai pályán győzni az Európa Liga csoportkörében. Lehet róla vitatkozni, hogy önmagában ezért megérte-e leigazolni, figyelembe véve pl. az ukrán őrbódés kalandban betöltött szerepét is, de ezt az eredményt akkor se vitassuk el tőle.

Hajrá Loki!

Enderson