LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Új idény, új remények

A május 19-i Paks ellen aratott szezonzáró diadalunk lassan három hónapja volt. Azóta megjártuk Albániát, Olaszországot. Büszkék lehetünk a csapatra, mert a kötelező akadályt, a Kukesit megugrottuk, a Torino ellen pedig nem vallottunk szégyent az Európa Liga selejtezők alkalmával. De most már koncentráljunk arra, hogy a hétvégén visszatér a Nagyerdei Stadionba is az OTP Bank Liga.

Vasárnap 18 ótától játssza csapatunk a 2019-2020-as szezon második első mérkőzését. Ellenfelünk a Kisvárda lesz, tavalyi mérlegünk egy győzelem és két vereség ellenük. Tavaly szeptemberben győztünk itthon, aztán februárban kikaptunk Várdán, majd májusban itthon is. Főleg a második vereségünk volt fájó – ráadásul hazai pályán -, mert egész jó formában fogadtuk őket és harcban álltunk a bronzéremért. De hála többek között az Újpest szenzációs hajrájának (utolsó 3 meccs – 0 pont) nem történt nagyobb baj, és meglett a harmadik helyünk.

Hogy őszinte legyek, nagyrészt fogalmam sem volt, hogy kik játszanak a Kisvárdában, úgyhogy meg kellett, hogy nézzem. Például Lucas, aki a mi játékosunk is volt, de ezt tudtam előtte is! Akik azt hittétek, hogy csak légiósok vannak Várdán, ki kell, hogy ábrándítsalak Titeket, mert nem így van. Bizony, hogy nem! Ott van többek között Gosztonyi és Tischler, utóbbira érdemes is lesz figyelnünk, ráadásul az első fordulóban, a Paks ellen kezdőként kapott szerepet a 2000-es születésű Kovácsréti Márk, akinek innen is nagyon szurkolunk, hogy játsszon minél többet. A vezetőedző Miriuta Laci, akit most neveztek ki a nyáron. Meg vannak még ukrán, portugál, szerb, görög és román játékosaik. Nagyjából ennyit sikerült megjegyeznem. Ja, az egyik görög középpályásukat úgy hívják, hogy Csuklás. Na de ennyit a Kisvárda kimerítő bemutatásáról.

Ami minket illet, nem várok sok változást a kezdőnket illetően a Torino meccshez képest. Az én személyes kívánságom lenne (talán nem csak az enyém), hogy ezúttal Kinyik szerepeljen Pávkovics párjaként a védelem közepén. Valószínű, hogy megint Trujics kezd bal szélen, és Szécsi lesz Garba ékpárja, ez sajnos egy kicsit kényszer szülte megoldás, mert igazából mindkét játékos inkább támadó szerepben mozog otthonosabban. Sajnos Bódi hiánya nem csak a pontrúgások hatékony elvégzésénél jelent gondot – persze ez ügyben nagyon számítunk Tőzsérre is -, hanem a szélsőkérdést is újra nyitottá teszi.

A Torino elleni párharc megmutatta nekünk, hogy milyen egy igazán gyors, erős, pontos ellenféllel szemben játszani. Nagyon meg kellett küzdenünk minden egyes pontos passzért, maximális koncentrációt igényelt a labda megtartása, és voltak olyan pontjai – főleg a hazai meccsnek -, amikor ez kifejezetten jól ment. A srácok bebizonyították maguknak is, hogy egy magas szintű csapat ellen, gyorsabb tempóban is képesek futballozni. Remélem, hogy tudtak ebből erőt meríteni, tanulni és visszaköszön majd a mutatott játékukon. Bizakodva nézünk a meccs és a szezon elé. Néhány játékoson kívül a keret egy teljes idényt lejátszott együtt, sőt sokan már kettőt is, ez mindenképp a javára kell, hogy váljon a csapatnak.

Mi szurkolók is bizonyítottunk, hogy igenis 10-15 ezres létszámban is ott tudunk lenni egy-egy meccsen. A Torino ellen kifejezetten büszke voltam arra, hogy az ellenfél csapat, a sajtósaik és a szurkolók – akik épp nem egymást verték -, ilyen körülményekben, hangulatban és élményben részesültek. Több Serie A csapat átlagnézőszámát túlszárnyaltuk. Tudom, hogy nem reális minden meccsre ezt várni – bárcsak az lenne -, de mi is kérjük, hogy aki teheti, jöjjön ki vasárnap és az elkövetkezendő hazai meccsekre is. Mi ott leszünk!

Az m4sport.hu online élőben közvetíti a meccsünket.

Hajrá Loki (remélem ide még kiírhatom)! Hajrá Debrecen!