LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A mérkőzés legjobbja #20 – Könyves Norbert

“Ha Messi nálunk játszana, mi nyertünk volna” – nyilatkozta egyszer Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az argentin klasszisról, érzékeltetve, mennyit is jelenthet egy igazán jó (napot kifogó) játékos egy kiélezett helyzetben. Sajnos nekünk, Loki szurkolóknak az utóbbi időben ritkábban adatik meg, hogy kiemelkedő egyéni teljesítményeknek tapsolhassunk, de azért eléggé sok emlékünk lehet egykori (és jelenlegi) játékosainkkal kapcsolatban, amikor szinte egymaguk jelentették a különbséget az ellenfelünkhöz képest. A nosztalgiázás jegyében most ezeket a mérkőzéseket idézzük fel új sorozatunkban, melynek huszadik részében a közelmúltban távozott támadónk, Könyves Norbert legjobb meccsére tekintünk vissza.

Ki ne emlékezne Könyves Norbi Fradi ellen szerzett három kapufás góljára? Vagy a Paks elleni 5-2 során bemutatott játékára? Ezen mérkőzések is meghatározóak voltak debreceni pályafutása szempontjából, mégis, most egy olyan találkozót választottam vele kapcsolatban, amelyen egy párharcot döntött el egyedül. A Magyar Kupa 2017/18-as kiírásának negyeddöntőjében a Honvéddal sorsoltak össze minket, és a visszavágón, hazai pályán győzelmi kényszerrel léptünk pályára. Könyves Norbinak azonban ezen a mérkőzésen olyannyira összejött minden, hogy a kispestieknek esélyük sem volt. Három (vagy egyes források szerint két) találatával eldöntötte a továbbjutás kérdését, és mindez akkor is sokáig emlékezetes marad, ha egyébként feltehetjük a kérdést: mégis milyen gólok voltak ezek?

Emlékezhetünk Norbitól egészen kiváló és rettenetesen rossz mérkőzésekre és időszakokra egyaránt, de a küzdőszelleme a pályáról nekem azóta is hiányzik. Egyelőre annyira ő sem találja a helyét Pakson, így kérdéses, jól járt-e egyáltalán valaki ezzel a váltással.

Hajrá Loki!

Enderson