LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ködbe veszett siker

Még jószerivel fel sem ocsúdhattak a karácsonyi kajakómából a hétszeres bajnok DVSC játékosai, mikor már megkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra, amely most nagyon hamar, már január végén kezdetét fogja venni. Ezen újdonság mellé kaptak egy szinte teljesen új szakmai stábot, amelyet a korábbi diósgyőri klubikon, Vitelki Zoltán fog kormányozni, remélhetőleg minél nagyobb sikerrel. A felkészülés második hetében a Békéscsaba látogatott Pallagra egy 2×60 perces felkészülési meccs erejéig, ezen találkozó helyszíni beszámolóját olvashatjátok most.

Felkészülésünket az idő rövidségén túl az is nehezíti, hogy ismételten, egyfajta „sajátosságként” kihagytuk a külföldi edzőtáborozást, így felettébb mostoha körülmények között vagyunk kénytelenek készülni, hiszen eddig csak a fagyos műfüvön tartottak edzéseket (ami több, mint balesetveszélyes), valamint a Nyíregyháza ellen a múlt szombaton lejátszott idegenbeli találkozót is hasonló körülmények között tudták le a felek, ami 2-1-es hajdúsági győzelemmel párosult. Így aztán sikeres folytatásban reménykedtünk a szerdai edzőmérkőzésünkön is, ahol az NB II-es pontvadászat 10. helyén álló Békéscsaba csapatával néztünk farkasszemet meglehetősen zord idő közepette, amit tetézett még némi köd is, valamint a tudat, hogy zárt kapus mérkőzésként lett beharangozva. Ennek következtében nem sok vállalkozó kedvű egyén jelent meg Pallagon, de akik ott voltak, azok azzal szembesültek, hogy úgy egyeztek meg a felek, hogy kétszer 60 perces mérkőzést játszanak sorcserével, ahogy a jégkorongban szokás.

Így az első órában a szakmai stáb a Nagy S. – Bényei, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi – Bódi, Kusnyír, Haris, Varga K. – Szécsi, Adeniji összeállításban küldte pályára a csapatot. Ebből is látszott, hogy több alapemberünket kénytelen volt nélkülözni Vitelki Zoltán, hiszen Tőzsér, Garba és Kosicky mellett Barna és Bereczki sem játszott. A Tóth spori által vezetett találkozón nagyon bekezdtek a lokisták, hiszen a 9. percben Bódi remek meglátása után Szécsi lövését még kivédte Ribánszki, de arra járt Adeniji és a hálóba pofozta a játékszert. A 23. percben aztán megduplázta előnyét a cívisvárosi egylet, miután Adenijit gázolta el Ribánszki és a jogosan megítélt büntetőt Bódi váltotta gólra. Ezen kívül is jobbára a csabai térfélen folyt a játék, amit a letámadásos taktikánknak köszönhettünk, hiszen valahányszor labdát veszítettünk, szinte rögtön visszaszereztük és igyekeztünk megjátszani több-kevesebb sikerrel. Nekem kifejezetten tetszett az első játékrészben a játékunk.

A második felvonás kezdetekor már igencsak leszállóban volt a köd, ami jócskán rontott a mérkőzés élvezeti értékén. Erre a hatvan percre a Hrabina – Lakatos B., Szatmári, Belényesi, Fűzfői – Pintér Á., Csősz, Baráth, Kundrák – Trujics, Bévárdi összetételű tizeneggyel futottunk ki. Ebben a játékrészben jószerivel mezőnyjáték folyt, de Trujics, illetve Kundrák előtt is adódott több sansz is a gólszerzésre, ami vagy egy rossz labdaátvétel, vagy egy hosszú szöktetés okán meghiúsult. Ebben az etapban még beállt Damásdi Alex és a próbajátékon résztvevő 25 éves Csirszki Martin is, akinek karrierjét szó szerint kettétörte az ex-Honvédos Tandia.

Ezután teljesen váratlanul szépített a Békéscsaba, hiszen egy villámgyors oldalpasszt követően az alapvonalról becenterezett passzt váltott gólra a viharsarkiaknál kölcsönben szereplő Burai Erik. A találatnál rendesen bealudt a Szatmári által vezérelt védelem, ami egyúttal rámutat a letámadásos taktika gyenge pontjára is, hiszen ha nem zár össze gyorsan a hátsó alakzatunk, akkor könnyű gólokat szerezhetnek így az ellenfeleink tavasszal. Ezen kívül a hajrában többször is gólt lőhettek volna a felek az egyik, illetve a másik oldalon is, de vagy a kapusok jó reflexe, vagy egy pontatlan megoldás miatt nem változott az eredmény.

Ami a játékosok értékelését illeti, az első félidőben Bódi, Varga és Adeniji emelkedtek ki a mezőnyből, ami nagyban hozzájárult a győzelmünkhöz. Az első félidőben nem volt olyan játékos, aki lefelé lógott volna ki a csapatból, de a második játékrészt már a felforgatott csapat és az ifjú titánok miatt nem igazán értékelném. Habár a kapuban védő Hrabina és a középhátvéd pozíciójában Szatmári produkált egy-két hajmeresztő megoldást, amelyek után némileg megállt bennem az ütő. Ez élesben nem nagyon férne bele, például az Újpest ellen január 25-én.

Bár azt szokták mondani, hogy edzőmeccsek eredményeiből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de mindenképpen pozitívak az eddigi eredmények és helyenként a mutatott játék is bizakodásra adhat okot. De gyorsan tegyük hozzá azt is, hogy sem a Békéscsaba, sem a Nyíregyháza nem képvisel NB I-es szintű játékerőt, így aztán kétséges az, hogy ami ezen a két mérkőzésen sikerült, az sikerül-e majd élesben is a bajnokikon. Ettől függetlenül én bízom abban, hogy lesznek érkezőink még a bajnoki rajtig, hiszen a védelmünk egy Békéscsabánál vagy egy Nyíregyházánál erősebb csapattal szemben már nem feltétlen lenne ennyire ütőképes.