LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Megszakad-e a nyeretlenségi sorozat?

Az NB I 19. fordulójában hétközi találkozó vár a csapatra. A korai kezdés mellett az is ritka, hogy a magyar bajnokságban hétközi fordulót rendezzenek, most a kettő együtt párosul. Szerda kora este a Videoton (vagy manapság hivatalos nevén MOL Fehérvár) látogat a Nagyerdei Stadionba. Sikerül győznünk öt és fél év után ismét?

A fehérváriak második helyet foglalják el a tabellán, míg a Debrecen a nyolcadik pozícióból várja az összecsapást. A tavaszi szezont ugyanannyi szerzett ponttal kezdte mindkét együttes. A mieink hazai pályán 4-0-ra verték az Újpest csapatát, majd Felcsúton szereztünk egy pontot. A Fejér megyei csapat a Honvéd elleni 0-0-t követően a fővárosban győzte le egy hajrában szerzett találattal az Újpestet.

Azonban nem csak a tavaszi szerzett pontokban hasonlít egymásra a két csapat közelmúltja. Mindkét együttes edzőváltáson esett át, igaz a fehérváriak már tavaly november végén. Joan Carillo visszatérésétől talán többre lehetett számítani, mind játékban, mind eredményességben, de egyelőre még nem találta meg igazán a csapat játékát, úgy tűnik. Remélhetőleg nem most jön el az áttörés számukra. A DVSC is edzőváltáson esett át, Vitelki Zoltánnal készült a csapat a tavaszra, és a kezdet nem nevezhető rossznak: két találkozón négy pont, négy rúgott, és ami igazán pozitív meglepetés, nulla kapott gól. Az átigazolási szezon is hasonlóan telik a két klub háza táján egyelőre. Sem a Loki, sem a fehérváriak csapatánál nem történt komolyabb igazolás és távozás sem.

Nem lesz túl nagy választási lehetősége némely poszton Vitelki Zoltánnak. Habovda valószínűleg kezdőként debütálhat a Lokiban, ugyanis Bényei a kiállítás sorsára jutott Felcsúton. A középpálya közepén pedig szükség van Kusnyír játékára, hiszen Tőzsér sérült, és Haris Attila sem lesz bevethető a Felcsúton összeszedett vállsérülése miatt. Így a középpálya közepén csak Csősz és Kusnyír (valamint a fiatal Baráth) áll Vitelki Zoltán rendelkezésére. A kezdőcsapat többi részében nem várok változást az előző két bajnokihoz képest.

Sajnos azonban nem a Fehérvár az a csapat, aki ellen sok sikerélményünk lenne az utóbbi években. A két csapat előző találkozásakor 2-1-es fehérvári győzelem született tavaly októberben. Az utolsó Loki győzelemhez 2014 októberéig kell visszamennünk az időben. Akkor idegenben Kulcsár Tamás duplájával 2-1-es győzelemnek örülhettünk. Az akkori kezdőnkből egyedül Bódi Ádám az, aki még a csapatunk tagja, a túloldalon Juhász és Kovács maradtak hírmondónak (illetve a jelenlegi keret tagja még Stopira és Vinicius is).

Ez lesz az első igazán komoly próbatétel Vitelki Zoltán számára, hiszen a Fehérvár jelentősen nagyobb játékerőt képvisel, mint az Újpest vagy a Felcsút csapata. Nem számítok sokgólos összecsapásra. A vendégek támadójátékának gyengélkedése mellett a mi helyzetkihasználásunk sem volt tökéletes szombaton. Ellenben a védelmek mindkét oldalon jól szerepeltek az első két találkozókon. Sajnos azt nem érzem, hogy a több mint öt éves nyeretlenségünk véget érne a fehérváriak ellen, de egy küzdelmes, kemény mérkőzésen egy döntetlen meglehet. Jelen pillanatban pedig minden egyes pontra szükségünk van, minden megszerzett egység sokat érhet a végelszámolásnál.

Az találkozó szerdán 18:00-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban, aki csak teheti, az a helyszínen buzdítsa a csapatot!

Hajrá Loki!

(Fotó: debreceninap.hu)