LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Elvarratlan szálak

Semmilyen szempontból nem volt hétköznapi a 2019-2020-as szezon. Úgy az egészében sem, de részeiben főleg. Volt egy pocsék őszünk, egy világjárvány miatt félbeszakadt tavaszunk, egy sebtiben bepótolt véghajrá, aminek a végén 27 év után kiesett a csapatunk az NB II-be, és az utolsó héten mi is a ködbe burkolóztunk. Ezt követően pedig tulajdonosváltáson is átesett a klub. Van tehát miről beszélnünk, és ezen cikk keretein belül szeretnénk minden elvarratlan szálat megoldani.

Szezonértékelő cikkek, adások

Beszéljünk egy kicsit a mögöttünk hagyott szezonról. Az utolsó két mérkőzésről már nem készült összefoglaló cikk, és ez így is marad. Nem szeretnénk a múlttal foglalkozni, így az előző szezonra visszatekintő cikkek közül jónéhány elmarad idén. Nem fog elkészülni a hagyományos, szezon összes DVSC gólját felelevenítő videónk, mint ahogy szezonértékelő LokiZóna adásra sem fog sor kerülni. Ehelyett a most vasárnapi Semleges Térfél adásban fogjuk Csibuval közösen értékelni a szezont röviden. Ezen kívül pedig tényleg nem kívánunk többet foglalkozni a magunk mögött hagyott szezonnal, csakis a jövőbe tekintünk. (Ettől függetlenül a későbbiekben még eszmefuttatós jelleggel előfordulhatnak olyan cikkeink, melyekben valamilyen formában reflektálunk erre a szezonra is.) Van viszont néhány olyan rovatunk, ami befejezetlen maradt, ezt szeretnénk most pótolni.

A szezon legjobb Loki játékosa

Gondolom senki számára nem meglepő, hogy ezt idén kihagyjuk. Egy hányattatott szezon volt ez, csupa olyan időszakkal, amikor a sok rossz teljesítmény miatt hónap legjobbját sem választottunk. Úgy gondoljuk, hogy méltatlan dolog lenne egy ilyen szezon után bárkit is a legjobbnak megválasztani (emellett annak sincs nyoma, hogy idén a klub kiosztotta volna a legjobb játékosnak járó Zilahi-díjat). Ezért a 2019-2020-as szavazást hivatalosan is eltöröljük. Ami pedig a jövőt illeti, vélhetően nem lesz folytatása ennek a szavazássorozatnak sem (legalábbis a következő szezonban biztosan mellőzni fogjuk). Ez is része a blogunk megújulásának.

Power Rankings

Ez is egy állandó rovatunk már egy ideje, ami jövőre szintén szünetelni fog. Ennek legfőbb oka, hogy nem vagyunk tisztában az NB II-es erőviszonyokkal, a sötétben tapogatózásnak pedig nincs sok értelme. Így amíg nem lesz ismét NB I-es a csapat, addig biztosan nem találkozhattok majd ezzel a rovattal. Viszont összegzésként még álljon itt a grafikon, ami szemlélteti az egyes periódusokban mutatott tippjeink, illetve a végső helyezésekhez képest történt mellélövéseket.

Mint az jól látszik, a szezon elején négy csapat végső helyezését találtuk el, a Fradi bajnoki címét, a Vidi ezüstérmét és a Kaposvár utolsó helyét persze nem nagy kunszt eltalálni, de a DVTK 9. helyét tök jól belőttük. Egyébként őket azonos helyre tettük a Kisvárdával, ám utóbbit hátrébb rangsoroltuk, ezt is jól megtippeltük, hogy közel lesz egymáshoz a két gárda (1 pont különbség). A Honvéd és az Újpest esetén csak egy helyezést tévedtünk (mindkét csapatot előrébb vártuk), vannak viszont óriási homályok. Nem kétség, hogy a legnagyobb éppen a DVSC: csapatunkat a dobogóra vártuk, ehhez képest kiestünk. A ZTE kieső helyre predesztinálása sem volt nyerő, ők végül hetedikek lettek, de nagyot tévedtünk a Felcsút esetében is (7. helyett 3. hely).

Szezon végi statisztikák

Ennek sem fogunk külön cikket szentelni, nem látjuk értelmét elemezni az utolsó fordulóinkat. Viszont egy dologgal nem szeretnénk adósok maradni, az osztályzataink és az InStat pontszámokból kialakult átlagok, valamint az ezek alapján felállított álomcsapatokat mutatjuk most meg.

Tizenkettes tippjáték

Zajlott egy tippjátékunk ebben a szezonban is, amivel akadtak bőven problémák. Tisztában vagyunk vele, hogy akik komolyan vették ezt a versenyt, azok számára kellemetlen volt a kései eredménybeírás, illetve a néha előkerülő technikai gondok (hibás meccspárosítások, fordulókezdések, stb). Mivel annak nem látjuk értelmét, hogy valamit úgy erőltessünk, hogy közben nem tudunk elég energiát fektetni bele, így a jövőben a Tizenkettes sem fog elindulni, az idei volt az utolsó évada. Győztes viszont természetesen van, gratulálunk mindenkinek, aki a top10-ben végzett, de különösen rudnak-nak, aki toronymagasan nyerte meg az idei tippversenyt!

Változások a szerkesztői stábban

Két fontos változást is be kell jelentetnünk. Az egyik az, hogy nagy szívfájdalmunkra Lucas a továbbiakban nem folytatja a blogolást. Az okokról ő maga szeretne majd nektek beszámolni egy búcsúcikk formájában, elvégre az elmúlt hat évben meghatározó tagja volt a közösségünknek. A másik egy ehhez mérten jelentéktelennek tűnő változás, ami már talán fel is tűnt nektek. Történt ugyanis egy nicknév változtatás, a továbbiakban elhagyom a JuveFan1897 nicknevet az oldalon, és Balage néven publikálok.

Mi változik még és mi nem

Ezek egy részéről már volt szó a hétközi közleményünkben. Az írói stílusunk mindenképp változik, másfajta megközelítéssel fogunk írni cikkeket és beszámolókat. Kevésbé lesz hivatalos a stílus. Szintén említettük, hogy a továbbiakban nem lesznek osztályozások. Úgy érezzük, hogy ebből mindig is csak a feszültség volt, ha valaki nem értett egyet a pontszámokkal, azt rendszeresen szóvá tette. Pedig ez éppúgy egy szubjektív vélemény, mint bárki másé. A szöveges értékelésekből pedig úgy vettük észre, hogy gyakran sértődések voltak, akár a játékosok részéről is. Éppen ezért a továbbiakban ezzel nem találkozhattok nálunk. Lesz viszont helyette más, ennek kidolgozása még folyamatban van.

Van két kulcsrovatunk, amiről nem esett még szó: LokiZóna és LokomotiVlog. Nagy örömötökre (vagy épp bánatotokra) jelentjük be, hogy mindkét rovat folytatódik, bár lényegesen kevesebb epizóddal találkozhattok majd, mint azt megszokhattátok korábban. A LokiZónát a privát életünk miatt nehéz úgy összeegyeztetni, hogy többünknek is megfeleljen, így valószínűleg a következő időszakban élő helyett előre rögzített epizódokkal jövünk majd, ahogy az a szezon végén is előfordult többször is. A vlog pedig nyilván akkor érdekes, ha van hozzá megfelelő téma, meglátjuk, hogy az NB II-ben mennyi ilyenben lesz részünk.

Szintén nem tudjuk még, hogy miként alakul majd az NB II-ben a mérkőzések közvetítése. Mivel húzónévnek számítunk majd a bajnokságban, így vélhetően sok meccsünk kerül majd képernyőre az M4 Sporton, lesznek viszont olyan meccseink, amik biztosan nem. Kérdés, hogy livestreammel készül-e majd a klub, mert amennyiben nem, úgy az élő rádiós közvetítéseink is visszatérhetnek, egy kicsit más köntösben.

Sokan kérdeztétek, lesz majd Játékoskeringő rovat, ezt a jövő hét folyamán tervezzük elindítani. Természetesen az új szezonban is folytatódik majd kézilabda rovatunk, ahol továbbra is Iceman beszámolóit olvashatjátok majd. Elképzelhető azonban, hogy a heti egy tartalom helyett itt is ritkábbak lesznek majd a cikkek, egyelőre ez is a jövő zenéje még.

Ez vár tehát ránk és rátok a folytatásban, hamarosan jönnek a cikkek a megszokott mederben!