LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Az igazi erőfelmérő

Ma délután Magyar kupa találkozó vár a DVSC-re. A negyeddöntőben az MTK lesz az ellenfél a Nagyerdei Stadionban. A szezon egyik legfontosabb mérkőzése vár ránk, amennyiben komolyan vesszük a kupamenetelést. A bajnoki gyengélkedés ellenére most megmutathatja a csapat, hogy megüti az első osztály szintjét.

A két csapat közel két éve találkozott egymással, akkor még az NB I-ben. A 2018-2019-es szezon egy igazán szép emlék lehet számunkra, ekkor szereztük meg a Ferencváros és a Fehérvár mögött a bronzérmet. Milyen távolinak tűnik már ez az élmény és az ezt követő Európa Liga selejtezők… Az MTK számára már kevésbé volt ilyen szép ez a szezon, hiszen ők a 11. helyen végeztek, így búcsúztak az első osztálytól. Kissé elkalandoztam, az utolsó egymás elleni párharc felidézéséről, 2019-ben 3-1-re vertük a fővárosiakat. Ferenczi kétszer lőtte ki a hosszú sarkot, mellett Bódi talált még be, míg az MTK-nál Torghelle szerezte a szépítő gólt. Azt hiszem egy hasonló eredményt gondolkodás nélkül aláírnánk most azonnal.

Az MTK számára egy nappal több pihenő idő adatott meg, ők péntek este léptek pályára a DVTK otthonában, ahol 0-0-s döntetlent értek el. Egyébként a budapesti csapat nincs túl jó formában, utolsó öt bajnokijukból mindössze egyet nyertek meg, igaz azt a Fehérvár otthonában. A kupában az előző fordulóban annak a Tállyának volt a vendége, amely egészen hihetetlen körülmények között jutott tovább a Kaposvár ellen. Az MTK simán vette az akadályt és 4-1-re győzedelmeskedett, így jutott el az ellenünk lévő párharchoz. A Loki sincs jobb formában, csapatunk utolsó öt NB II-es mérkőzésén három vereséget szenvedett, és két győzelmet aratott. Szombaton a Kaposvárt fogadtuk és nagy nehezen 2-0-ra nyertünk. A kupában pedig a Siófok együttesét búcsúztattuk a hosszabbításban az előző körben. Mondhatni egyik csapat sem a remek formájáról híres mostanság.

Az összeállításunk vagy a legerősebb csapat lesz, vagy egy tartalékos kezdő. Attól függően, hogy elengedjük-e a kupát. Én személy szerint bízom abban, hogy egy erős csapattal futunk neki a találkozónak, de reálisabb, hogy vegyes csapatot látunk majd. Poór, Lakatos és Sós sérülés miatt biztosan nem lesznek, mint ahogy Bódi játéka is kérdéses. Pávkovics eltiltott, így ő sem játszik. Ferenczi viszont most kezdhet, mivel a hétvégén még úgysem játszhat a piros lapja miatt. Nem lenne meglepő, ha a friss igazolás, Ugrai is debütálna.

A jelenlegi formánkat tekintve nem reális elvárás a továbbjutás, de ha a csapat meg akarja mutatni, hogy igenis az első osztályba való, akkor ez egy remek lehetőség. Legalább szeretném azt látni a pályán, hogy megnehezítjük az MTK dolgát és egy igazán szoros, kiélezett párharcot vívunk velük, aztán majd látjuk, ez milyen eredményt hoz valójában. Jó lett volna ennek a találkozónak úgy nekifutni, hogy van egy magabiztos előnyünk a bajnokságba, és minden energiánkat ide tudjuk fordítani. Sajnos ez nem így alakult. Tegyünk meg mindent, hozzuk ki ebből maximumot, hogy lássák a szurkolók mit is tud a csapat valójában. Nyilván egy továbbjutás sem feledtetné a bajnoki botladozásunkat, de elég jó pont lenne a szurkolók szemében.

Az Magyar kupa negyeddöntőjének összecsapása 17:30-kor kezdődik. Az M4 Sport közvetít, a játékvezető pedig Szilasi Szabolcs lesz.

Hajrá Loki! Mutassuk meg!