LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Viharsarki presztízsmeccs

A 35. fordulóban rangadó vár csapatunkra, Békéscsabára látogatunk, a bajnokság hajrájában minden meccsen muszáj a három pont begyűjtése, nincs ez másként a mostani hétközi találkozón sem, bízzunk abban, hogy az utóbbi hetekben gyengélkedő Békés megyeiek nem nehezítik meg nagyon a dolgunkat.

A Békéscsaba – DVSC meccsek mindig igazi presztízs találkozók, az NB I-ben 41 alkalommal találkozott a két csapat, 17 Loki siker mellett 14 döntetlen született, és 10 lila-fehér siker. Utoljára nem ebben a szezonban játszottak egymással a csapatok, hiszen emlékezhetünk, hogy a Nagyerdei Stadionba tervezett mérkőzés elmaradt, mivel a vendégek nem tudtak kiállni ellenünk, mi pedig nem mentünk bele a halasztásba, így 3-0-val megkaptuk a három pontot. Így az utolsó igazi tétmérkőzésünk 2016-ban volt, a csapatok akkor Békéscsabán 0-0-s döntetlent játszottak az utolsó fordulóban, amellyel bezsebeltük a bronzérmet a Fradi-Fehérvár duó mögött.

2015-ben, ugyan ebben a kiírásban a 12. fordulóban hazai pályán fogadtuk a Csabát, ez talán egy szívesebben felidézendő meccs, hiszen kiütéses 7-0-s sikert arattunk. Az akkori gólszerzőink egyike sem tagja már a csapatnak. A gólgyártást Kulcsár kezdte meg egy egészen elképesztően szerencsétlen lövéssel, amely végül mégiscsak szerencsésen behullott a kapuba. Az első félidőben nem is esett több gól, a másodikban indult be az igazi gólparádé, Sidibe, Balogh, Tisza, majd ismét Kulcsár, a végén pedig Zsidai és Jovanovic is betalált. Kulcsár első gólja mellett Jovanovic lecsúszott beadása, amelyet Ilizi csak későn tudott kiütni is igazán emlékezetes maradt.

A két csapat egyaránt vasárnap lépett pályára utoljára, a Békéscsaba két vereség után utazott Budaörsre, ahol 1-0-s vereséget szenvedtek, mi viszont hoztuk a kötelezőt, ha nehezen is de 3-1-re legyőztük a kiesés elől menekülő Kazincbarcikát, Szécsi góljára Takács válaszolt, a végén pedig Kinyik és Dzsudzsák találtak még be, ezzel begyűjtve a három pontot. Végre csatáraink formában vannak, Ugrai mellett Bárány is kezdi megtalálni góllövő cipőjét és Szécsi is rugdossa a gólokat. Nem valószínű, hogy az edzői stáb ismét felforgatná a kezdőcsapatot a hétközi fordulóra, hiszen ez már kétszer is rosszul sült el. Apróbb változtatások ettől függetlenül várhatók, így például nem lenne meglepő, ha Bárány most végre kezdene.

Két magabiztos győzelemmel a tarsolyban folytassuk jó sorozatunkat és verjük meg a Csabát! Egy szoros mérkőzésre számítok, igazi rangadóra, amely végén elhozzuk a három pontot a lila-fehérek otthonából. Védelmünket ismerve biztosan kapunk gólt, gólokat, de remélem, csatáraink ismét jó teljesítményt nyújtanak és kompenzálják a védelmünk gyengeségét.

A rangadó szerda este 18 órakor kezdődik a Kórház Utcai Stadionban, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.

Hajrá Loki!