Mennyit változik a világ tíz év alatt. A 2010-es években mindig amikor kiderült az aktuális szezon sorsolása, első dolgom volt megnézni, hogy mikor játszunk a Fradival. Tudtuk előre, hogy pikáns és színvonalas összecsapás várható, jó hangulattal, az akkori erőviszonyok miatt pedig külön pikantériája volt ezeknek a rangadóknak. Ráadásul jó volt belegondolni, hogy akkoriban tényleg szopni járt a Ferencváros Debrecenbe.
Mára az erőviszonyok sokat változtak, a szerepek felcserélődtek. A Fradi lett az NB I kirakatcsapata, gyakorlatilag egy külön ligában játszik a többiekhez képest. Végtelen anyagi források, rengeteg irányított szponzor, politikusok, NER, minőségi légiósok, nemzetközi kupaszereplések és bajnoki címek tarkítják a Fradi mindennapjait. Mostanra eljutottunk odáig, hogy a Fradi elleni meccsek nagyjából hidegen hagynak a sorsolás pillanatában, és egyáltalán nem tüzel fel a gondolata, ha velük játszunk a következő fordulóban – ezt szigorúan mint mezei szurkoló mondom, nem mint ultra/fanatikus. Biztos sokan éreznek még így, mint én, de tisztában vagyok azzal is, hogy vannak, akik számára továbbra is presztízskérdés egy Fradi elleni meccs, és mondhatni ez az év meccse. Viszont szerintem a többség úgy van vele, hogy legyünk túl rajta, írjuk be előre a nulla pontot, oszt’ haladjunk. Sajnos ez a realitás, az utóbbi 5-6 évben nem sok babér termett nekünk a Fradi ellen, nemhogy idegenben, még itthon sem. Persze váratlan és bravúros sikerek azért így is adódtak, elég csak a novemberi hazai 2-0-ra gondolni, ahol tükörsimán nyertünk ellenük, de még a három évvel ezelőtti, Zsóri ollózásával megnyert 2-1-es meccs is olyan emlék marad, amit soha nem feledek.
Tíz éve nem nyertünk az Üllői úton. A legutóbbi alkalmon, amikor sikerült, pont ott voltam. A veretlen bajnoki címünk évében, március 3-án történt, a tavaszi szezon első fordulójában. Akkoriban a Fradi még honi szinten is erős középcsapatnak számított, a kizárás után próbált erőre kapni, bár egész jó játékosok futballoztak már ott akkor is. Mi meg még persze bajnokesélyesként vágtunk neki a szezonoknak, bár pont az ezt megelőző bajnokság zárult nagyon csúnyán egy ötödik hellyel – basszus, akkoriban azt még tragédiaként éltük meg, ma mit meg nem adnánk érte! Szóval azon a meccsen Coulibaly szerzett egy gólt az első félidő végén, amit aztán az 54. percben kiegyenlített Klein, majd a 80. percben, minden előzmény nélkül Szakály tekert okosan a hosszú sarokba egy ártalmatlan szituációban. Akkoriban népes tábor kísérte el a csapatot az idegenbeli meccsekre, nekem is az volt az első olyan szezonom, amikor elkezdtem rendszeresen idegenbeli túrákra járni. Emlékszem, hogy még Szombathelyen is összejött egy bő 100-200 fős vendégtábor akkoriban, a pesti meccseken meg bőven 500 fölötti volt a létszám. Egy videót itt is hagyok a meccs utáni ünneplésről a magánarchívumomból.
Ezek az idők már elmúltak, mára már egy vagyunk a sok közül, aki a túlélésért, a bennmaradásért küzd. Most épp egész jól állunk, hét pont az előnyünk a kiesőkkel szemben, de pont ez a hétvége az, amikor a riválisok hozhatnak rajtunk. Mert mi jóelőre beírjuk magunknak a nulla pontot, ők meg csipegethetnek a riválisok ellen. Bár egyikük sorsolása sem könnyű, a Gyirmót a Fradit üldöző (?) Felcsútot fogadja, az MTK meg a magára találó Vidit. Hátha tesznek nekünk egy kis szívességet a „nagyok”, és akkor még ha ki is kapunk, annyival már mindenképp előrébb vagyunk, hogy eggyel kevesebb forduló van hátra, a hét pont pedig továbbra is hét pont.
Nincsenek elvárásaim a holnap esti meccsel kapcsolatban. Félre értés ne essék, nem vagyok pesszimista, a Carrillo-féle Loki rászolgált a bizalmamra, hiszen mutattunk már be hihetetlen bravúrokat idén, még idegenben is. Annyit szeretnék, hogy méltó ellenfelei legyünk a Fradinak, ne adjuk könnyen magunkat, ha meg kell halni, akkor haljunk meg „szépen”. Bár a mi esetünkben szép fociról mostanság nem nagyon lehet beszélni, szerintem holnap se lesz sok helyzetünk, és nagyon sokat lesz a labda a térfelünkön a Fradinál. Jó lenne kevés lehetőséget adni nekik, láthatóan megszenvednek a buszt a kapujuk elé betoló csapatokkal. Idén rengeteg pontot hullajtottak el, még hazai pályán is, szóval annyira azért mégsem lehetetlen feladat a pontszerzés. Vagy akár a győzelem. Elvégre 10 évente nekünk is kijár egy kis siker.
Charleston sérülése szerintem súlyosabb, úgyhogy Ferenczi visszakerülhet, éljen-éljen! Legyen mondjuk ez a kezdőnk…
Ja, és jó lenne, ha senki nem sérülne meg, mostanság már egész jól állunk e tekintetben, nem hiányzik, hogy egy ilyen „tét nélküli” meccsen fontos játékosok hulljanak ki. Emellett pedig annak is örülnék, ha Dzsudzsák, Deslandes, Poór és Ferenczi nem kapnának sárgát, mert akkor a következő, nagyon fontos, Gyirmót elleni meccset ki kellene hagyniuk eltiltás miatt. Bár tudjátok mit, Ferenczi nyugodtan kaphat, már ha játszik, ő nem hiányozna. De viccet félre téve, erre tényleg jó lenne nagyon odafigyelni, őszintén szólva azt se bánnám, ha Dzsudzsi és Deslandes nem is feltétlen játszanának holnap emiatt. Szóval csak ügyesen, basszunk oda nekik ha van rá lehetőség, de nem dőlünk a kardunkba, ha országos egyes lesz.
