LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Hatékony támadójáték vs biztos védekezés

Szerdán hat órától lezárjuk az idei évet – legalábbis hazai szereplés szempontjából. A hétvégi felcsúti találkozó előtt ugyanis vendégül látjuk a Mezőkövesdet a Nagyerdei Stadionban. Bármelyik csapat is győz, a telet már biztosan a kiesést jelentő vonal felett tölti. Elnézve azonban a két társaságot, egyiket sem kell külön motiválni: nehéz eldönteni, ki várja jobb előjelekkel az NB I 15. fordulóját. Ez pedig egy nagyon izgalmas – és remélhetőleg színvonalas – meccset ígér.

Amikor már épp kezdtük elkönyvelni a Mezőkövesd biztos kiesését, Kuttor érkezésével szárnyra kapott az addig döcögő csapat. Bár a Paks ellen még kikaptak (1-2), a Honvéd ellen már döntetlennek örülhettek (2-2), aztán a Kecskemét után ők is megverték a Ferencvárost (2-1). Azóta az Újpestet (1-0) és az idei meglepetéscsapat Kecskemétet (2-1) is verték, és a Kisvárda ellen is mentettek egy pontot (1-1). A szárnyalásban nagy szerepe van a biztosabbá váló védelemnek, és a tudatosabb játéknak, de nem mehetünk el szó nélkül Drazic és Piscitelli teljesítménye mellett sem. Előbbi vezeti a házi góllövőlistát, nagy szerepe van csapata feltámadásában, utóbbi pedig nem egy mérkőzésen védett fenomenálisan. Kuttor Attilától egyébként is várható volt, hogy védekező mentalitással küldi pályára csapatát, így kulcskérdés lesz, hogy mikor és hányszor tudjuk majd feltörni a védelmüket.

Szerencsére mi sem panaszkodhatunk, Blagojevic egyelőre nem igazolta a kétkedők félelmeit és egy gólerős csapatot alkotott. Érkezését követően a Ferencvároson kívül minden ellenfelünknek legalább két gólt rámoltunk a kapujába. Győztünk a Honvéd (4-3), az Újpest (4-1) és a Vasas (3-0) ellen, kétgólos hátrányból felállva szereztünk pontot Kecskeméten (2-2), igaz, a Ferencváros (2-0) és a Kisvárda (2-3) ellen legfeljebb csak az időszakos jó játéknak örülhettünk. Blagojevic érkezéséig nyolc meccsen 7 pont volt a mérlegünk, ehhez pakoltunk hozzá hat meccs alatt még 10 pontot. De ami szurkolóként még jobb: nem volt vállalhatatlan mérkőzésünk, és kimondottan sok gólt szereztünk. Ferenczi és Sós játéka hatalmas javuláson ment át, Dzsudzsák Balázs továbbra is igyekszik a hátán vinni a csapatot, és minden mérkőzésen más-más játékos lép elő kulcsszereplővé. 12 különböző játékosunk szerzett már legalább 1 gólt az NB I idei kiírásában (le a kalappal az előtt, aki fejből fel tudja őket sorolni!), ezzel pedig nálunk van a legtöbb gólszerző! Második helyen a Ferencváros áll 11 gólszerzővel, de a többség csak 7-9 gólszerzővel rendelkezik.

A Mezőkövesd elleni mérkőzésünkön is várok legalább 1-2 gólt a csapattól, kérdés, mit tudunk kezdeni Kuttor taktikájával. Legutóbb hazai pályán 2019 márciusában tudtunk nyerni ellenük és az idei szezonban pont ellenük szaladtunk bele az egyik legnagyobb pofonba (4-2) idegenben.

A kezdőnkbe visszatérhet(ne) Neofytidis, de talán – az ismét válogatott behívót kapó – Baráth játékára is van esély, hiszen több mint 30 perc játéklehetőséget kapott hétvégén a Sényő elleni NB III-as mérkőzésen. A legnagyobb kérdés talán pont az ő posztjukhoz kapcsolódik, hiszen Manrique abszolút megállta a helyét a pálya közepén, ha Baráth még nem 100%-os, akkor szívesen látnám őt Varga párjaként. A másik kérdés, hogy Romanchuk felépül-e, hiszen a Vasas ellen sérülés miatt kellett lejönnie. Gyanítom, hogy inkább pihentetik majd most, hiába volt érzésem szerint sokkal stabilabb hátul mint korábban Lagator. Bárány is kapott pár kellemetlen rúgást, no meg Babunski sincs rossz formában, úgyhogy a kezdő a többieket tekintve úgy gondolom, változatlan lesz: Megyeri, Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi, Bódi, Manrique, Varga, Szécsi, Dzsudzsák és Babunski kezdőt jósolok. Utóbbi kapcsán különösen pikáns lehet a mérkőzés, ha Kuttor ezúttal is kezdőként küldi pályára a tőlünk szerződtetett tesót, David Babunskit.

Kulcskérdés lesz tehát, hogy melyik taktika és mentalitás hoz majd sikert: a Mezőkövesd és a védekezőbb foci, vagy a támadófoci és a DVSC. A döntetlennel talán a Mezőkövesd lenne boldogabb, ráadásul ők a Vasas ellen még javíthatnak idén, de nekünk a PAFC maradt az utolsó fordulóra, úgyhogy mindent egy lapra feltéve hajtanunk kell a győzelemért, nagyon fontos, hogy megszerezzük a három pontot és feltörjük ellenfelünk védelmét.

DVSC – Mezőkövesd
2022.11.09., szerda, 18:00
Nagyerdei Stadion / M4 Sport+

Hajrá, Loki!
Csibu