
A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…
A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…
Izgatottan vártuk Leonel Pontes bemutatkozását, bár azt tudtuk, hogy kevesebb, mint egy hét alatt még José Mourinho sem tudna csodát tenni, pláne ha az alapanyag eleve…
Főpróbát tartott ma a DVSC a jövő héten rajtoló Európa Liga selejtezőjére, az ellenfél a szlovák bajnokságban szereplő MFK Ruzomberok volt. Van az a mondás, hogy…
A Rosenborg ellen bár kikaptunk, a visszavágón van egy minimális reményünk, így ha nem is feltartott kezekkel, de felforgatott kezdővel utaztunk Kispestre, ahol az eddig százszázalékos…
Az eddigi eredményeink, a csütörtöki gólfesztivál, az ellenfél előző heti impotens játéka után bizony nem ezt vártuk volna a Felcsút ellen… Igazi népünnepélyre, és ha gólesőre…
Amilyen napfényes volt a délután Rigában, olyan hirtelen jött a zuhanyfüggöny, mely elárasztotta a pályát, és a csapatok teljesítménye úgy váltakozott a zöld gyepen, mint ahogyan…