Rovat: otp liga

Analízis
InStat: 6-10. forduló elemzés
1

Előző elemzésünkben a gyenge szereplés okait kerestük az InStat segítségével, és némiképp választ is kaptunk rá, hiszen minden statisztikai mutatóban alulmúltuk az ellenfeleinket. Ilyen szempontból tökéletes…

Ranglisták
Power Rankings #4
1

Túl vagyunk az OTP Liga 9. fordulóján, és mivel legutóbb éppen három fordulóval ezelőtt, a 6. kört követően állítottunk fel erősorrendet, így ennek ismét itt az…

Podcast
7/3 – Elvárás a győzelem?
7

A Heti Hármas soron következő adásában szigorúan mérkőzésekről beszélgettünk, egyrészt a szombati, Balmazújváros elleni bajnokiról, másrészt pedig az előttünk álló két tétmérkőzésről, a szerdai Csongrád elleni…

Vlog
LokiVlog #4 – Az első megyei rangadó
9

Ahogy azt beharangoztuk, a szombati megyei rangadón vlog epizódot is forgattunk, így ezt láthatjátok most. A klasszikus túrabeszámoló jellegű epizódban számos interjú és értékelés is látható, jó…

Összefoglaló
Kellenek az ilyen győzelmek is
10

Történelmi megyei rangadót rendeztek szombat kora este Balmazújvárosban, az újonc vendégeként zsinórban negyedik győzelmére hajtott a Loki. Az előjelek alapján kötelező volt a győzelem, de sejtettük,…

Eszmefuttatás
Balmazújváros – DVSC kibeszélő
16

Szombaton az OTP Bank Liga 9. fordulóját rendezik, csapatunk pedig történelmi mérkőzést játszik, hiszen először rendeznek Hajdú-Bihar megyei rangadót az első osztályban. A Balmazújváros bár sereghajtó,…

Beharangozó
Dávid Góliát ellen
18

A címválasztásom elismerem, némiképpen túlzás, de a két csapat múltja, jelenlegi helyezése és pontbeli különbsége miatt helytálló lehet, ugyanakkor nem szabad, hogy ez megtévesszen minket, hiszen…

Podcast
7/3 – Fókuszban: Varga Kevin
7

Az elmúlt napok egyértelműen a csapatba berobbanó fiatal játékosunkról, Varga Kevinről szólnak, aki nagy sajtóvisszhangot váltott ki egyrészt teljesítményének, másrészt a Diósgyőr elleni meccs második Loki-gólja…

Podcast
Van még tennivalónk
24

A nyári időszak lezárultával véget ért az átigazolási szezon, innentől pedig már gyakorlatilag azzal főzünk, amink van, legalábbis a télig egész biztosan. Eltelt ráadásul hét forduló,…