Rovat: Videoton

Podcast
7/3 – Tekintsünk előre
12

A válogatott szünet után ismét jelentkezünk Heti Hármas podcast sorozatunkkal, melynek fő témája még a hétvégi, Videoton elleni súlyos vereség volt. Emellett azért előre is tekintettünk…

Görbe tükör
Sportszerűen viselkedni? Na még mit nem!
2

Sorozatunkban fordulóról fordulóra összegyűjtjük a hétvége legérdekesebb, legviccesebb jeleneteit az NB1-ből. A válogatott szünetet követően ismét jelentkezik tehát Görbe tükör rovatunk, és elmondhatjuk, hogy egy eléggé eseménydús…

Összefoglaló
Kijózanító pofon
44

Vízválasztó mérkőzések sorozatát játssza a DVSC a bajnokság ezen szakaszában, legutóbb a Ferencváros otthonában helytálltunk ugyan, de így is pont nélkül távozhattunk, most pedig a másik…

Beharangozó
Esély egy bravúrra
0

Szombaton újabb rangadó vár a Lokira, a tizenhatodik fordulóban a bajnokság egyik fő esélyese, a Videoton látogat a Nagyerdőre. Hazai pályán sem mi leszünk a mérkőzés…

Összefoglaló
A Sárga Király ismét lecsapott
131

Azok, akik ismerik a Sárga Király legendáját, a két évszázados történetet egy természetfeletti entitásról, mely mindent őrületbe, kétségbeesésbe taszít; majd maga elé képzelik Kassai Viktort, bizonyára…

Eszmefuttatás
Videoton – DVSC kibeszélő
103

Korábban már volt próbálkozásunk egy hasonlóra, most azonban olvasói felvetésre ismét próbálkozunk vele. A ma esti, Videoton – DVSC bajnoki mérkőzés folyamán jelen cikk kommentzónájában várjuk…

Analízis
InStat: Videoton – DVSC
3

Picit megkésve, de ezúton közöljük a hétvégi, Videoton elleni vesztes bajnoki statisztikáit, melynek prezentálásában ezúttal is az InStat volt segítségünkre.

Összefoglaló
Bosszantó papírforma
22

Rég nem éreztem magam annyira bosszúsnak és rosszkedvűnek Loki meccset követően, mint most. Az elmúlt időszakban több fontos találkozón is pontot, pontokat veszítettünk, de azok után inkább…

Beharangozó
Ide nekünk az oroszlánt is?
3

Miután a múlt héten teljesen váratlanul, varázsütésre megváltozott a kiesés ellen küzdő Loki játékosainak helyzetkihasználása és koncentrációja az ellenlábas kapuja előtt, hazai környezetben 4-2-es arányú bravúrgyőzelmet…

Analízis
Videós elemzés: DVSC – Videoton
2

Régen jelentkezett már videós elemzős rovatunk, ezúttal viszont újfent jelentkezünk egy elemzéssel. Ezúttal a hétvégi DVSC – Videoton találkozóról ragadtunk ki néhány érdekes jelenetet, és veséztük…