• A továbbjutás a lényeg

    By Balage 2014-07-23

    Történelmi mérkőzést játszottak a Nagyerdei Stadionban kedden este, hiszen a DVSC először játszhatott nemzetközi tétmeccset új arénájában. A tét nem kicsi volt, hiszen egy továbbjutással nagy lehetőség…

  • Minden kérdés nyitott maradt

    By Balage 2014-07-16

    Megkezdte nemzetközi szereplését a DVSC, a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén Belfastban léptünk pályára az észak-ír bajnok Cliftonville ellenében. Előzetesen keveset tudtunk az ellenfélről, és ahhoz…

  • Szezonértékelő

    By Balage 2014-06-15

    Tavaly nyáron hagyományteremtő céllal indítottunk útjára egy Podcast sorozatot, mely során a blog szerkesztői mikrofont ragadnak, és megvitatják a csapat körül folyó dolgokat. Az elmúlt nyáron két…

  • Irány Európa! #14

    By Balage 2014-05-01

    Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es…

  • Irány Európa! #11

    By csibu 2014-04-02

    Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es…

  • Irány Európa! #10

    By csibu 2014-03-21

    Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es…

  • Irány Európa! #8

    By Latens 2014-03-05

    Úsorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es évek…

  • Irány Európa! #7

    By Balage 2014-02-19

    Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es…