• Kantáékhoz látogatunk

    By SiD 2014-04-11

    Ha hétvége, akkor Mennyei Bajnokság, az OTP Bank Liga 24. fordulójában, az elmúlt hetek rangadói után ezúttal egy kiesés elől menekülő csapattal találkozik a Loki. Kötelező győzelem…

  • Veni, vidi, vici

    By Balage 2014-04-01

    Azaz jöttünk, láttunk, győztünk, méghozzá a Vidi otthonában. Már megszokhattátok, hogy idén minden idegenbeli mérkőzésünk után túrabeszámolóval jelentkezünk, ez most sem marad el, ezúttal a székesfehérvári mérkőzési…

  • Irány Európa! #10

    By csibu 2014-03-21

    Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es…

  • Keleti rangadó

    By SiD 2014-03-01

    Vasárnap végre számunkra is folytatódik az OTP Bank Liga, méghozzá egy igazi keleti rangadóval, hiszen a 18. forduló záró mérkőzésén Diósgyőrben lép pályára csapatunk. Az őszi négy…

  • Irány Európa! #7

    By Balage 2014-02-19

    Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es…

  • Irány Európa! #6

    By Balage 2014-02-12

    Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es…