LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Folytattuk a sormintát

sidibeNevezetesen ismét úgy győztük le Debrecenben a Diósgyőrt, hogy nem kaptunk tőlük gólt – immár öt mérkőzés óta érintetlen a hálónk itthon a DVTK elleni bajnokikon, időben visszafelé haladva 1-0, 1-0, 4-0, 2-0 és 5-0 voltak az eredmények -, viszont messze volt ez az utóbbi években megszokott sima győzelmektől. De még mennyire messze… Másrészt azt a sormintát is folytattuk, hogy nyögvenyelősen, kevés helyzetet kidolgozva játszunk, és ha szerencsénk van, találunk egy gólt, ha pedig még nagyobb, akkor megőrizzük ezt a minimális előnyt, és akkor miénk a három pont. Ma pontosan ezt láthattuk, de aligha lehetünk elégedettek a játékot látva.

Mielőtt rátérnék a meccsre, szeretnék egy bekezdést a ma megnyíló DVSC SHOP-nak szentelni. Aki ott volt, az megerősítheti, hogy a nyugati sztárklubok fan shopjainak színvonalát megközelítő, nagy számú és magas minőségű termékek várják a szurkolókat – igaz tegyük hozzá, az árak is nyugatiasak. Végre lehet kapni olyan eredeti mezt, amit a játékosok is viselnek a meccsen, ráadásul ott helyben olyan nevet és számot nyomnak rá, amilyet szeretnénk. Végre vannak olyan DVSC-s relikviák, amiket eddig csak más csapatnál láttunk. Mindezt egy hatalmas és szépen berendezett üzletben hozták létre. Dicséretet érdemel a stadion üzemeltetője, ugyanis ez az ő jóvoltukból jöhetett létre. A megnyitón Debrecen polgármestere, Papp László hangzatos mondatokkal nyitotta meg az új shopot: „Szeretnénk, ha a DVSC ismét bajnok lenne, és minden játékos ebben a klubban szeretne futballozni.” Mi is ezt szeretnénk, de ettől sajnos jelenleg nagyon messze vagyunk, úgyhogy ennek érdekében még rengeteget kell dolgozni.

lokishopmontc3a1zs

További fotókért katt ide

Most pedig térjünk rá erre a fantasztikus meccsre. Részünkről is csak a találgatás ment, hogy vajon hogy is fogunk felállni, ugyanis egyrészt elfogytak a védekező középpályásaink, sem Varga, sem Zsidai nem volt bevethető, és bár kézenfekvő lett volna Jovanovicsot előre tolni, hiszen hét közben is ott játszott, azonban Máté is kidőlt középről, így Mészárosnak kellett behúzódnia, a jobb oldalunk pedig ezáltal üres maradt. Lázár még nem bírt volna végig 90 percet, így pedig mesterünk olyan meglepőt húzott, hogy csak na. Reaktiválta Nagy Zolit… Jovanovics így mehetett szűrni, előtte pedig Szakályra és Tiszára várt a csapat irányítása. Kulcsár ezúttal is kezdett, a túloldalt Balogh, elöl pedig Sidibe. Hosszú idő után kis túlzással erősebb volt a kispadunk, mint a kezdőnk: Lázár, Bódi, Coulibaly, Castillion… Persze a fiatalok ezúttal oda sem fértek be. A vendégek részéről talán csak annyi meglepetés volt, hogy Grumics és Novothny is a kezdőben kaptak helyet, bár utóbbi egy sorral hátrébb játszott, mégis két támadóval kezdett a DVTK. A széleken Koman és Barczi kezdtek, Egerszegi és Kitl pedig a támadásaink szűrését lettek volna hivatottak végrehajtani. Emellett még a védelem két szélén két fiatal játékos kezdett, így azt hihettük, hogy lesz keresnivalónk a két szélen.

lokidiolu

Azt vártam volna, hogy nekiesünk a Diósgyőrnek, és egy gyors góllal megnyugtatjuk magunkat, majd újabb találattal, találatokkal hamar el is döntjük az összecsapást, és gálázunk… Na jó, egyáltalán nem számítottam erre, sőt, egy kimondottan nyögvenyelős összecsapásra számítottam, ahol talán 1-0-ra győzni tudunk, ha hátul stabilak maradunk. A meccs eleje azért elég meglepően indult, ugyanis a Diósgyőr ragadta magához a kezdeményezést. Az első negyedórában előbb egy távoli szabadrúgással riogatták Radosevicset, majd egy szélről beívelt labda utáni fejest kellett bravúrral kipiszkálnia a léc alól. Az első húsz percben keveset volt nálunk a labda, és inkább a vendégek próbálkoztak támadásépítéssel, a mi akcióink hamar elhaltak az ellenfél térfelének közepe táján. Így némiképp meglepő volt, hogy gyakorlatilag az első helyzetünkből vezetést szereztünk a 23. percben: ekkor Brkovics indította fantasztikus labdával Sidibét, aki szépen elküldte gyufáért a rárontó védőt, majd higgadtan a hosszúba tekert, 1-0 ide! Megvolt tehát a megnyugtató találat, ennek ellenére továbbra is inkább a vendégek domináltak. Brkovics hibája után például Koman Grumicsot ugratta ki a bal szélen, a kopasz támadó pedig ziccerben a kapufát találta el. Egyébként hatalmas szerencsénk, hogy Grumics volt a DVTK centere, ugyanis ha nem a falábú szerb kezd, akkor biztos, hogy nem úsztuk volna meg kapott gól nélkül ezt a meccset. Néhány kósza lehetőség előttünk is akadt, Korhut például egy szóló után nem sokkal a kapu mellé lőtt. Feltűnő volt, hogy a jobb oldalunkon bontott meg minket leginkább a DVTK, ennek pedig az volt az oka, hogy Nagy Zoli rendre rosszul helyezkedett, sokszor fent ragadt, sebességben pedig messze elmaradt a vendég játékosoktól, többször lefutották, és csak szabálytalanságok árán tudta megállítani a vendég próbálkozásokat. Maradjunk annyiban, hogy érett a cseréje.

20151121_170955

Erre szerencsére sor is került a szünetben, Lázár váltotta Nagyot, vártuk már, hogy visszatérjen a csapatba! Beállításával jelentősen feljavult a jobboldalunk mind védekezésben, mind pedig támadásban. Hamar jött egyébként a következő csere is, ugyanis Kulcsár rögtön a második félidő elején sérülést szenvedett, és Bódi állt be helyére. Ennek ellenére továbbra is inkább Diósgyőr helyzeteket jegyezhettünk fel, a második félidő elején előbb Novothny fordult kapura, gyenge lapos lövését azonban védte Radosevics, majd egy szép támadást követően Lázár beadását Balogh készítette le lövésre Szakálynak, próbálkozását azonban blokkolták, az ellentámadásból pedig kis híján gólt kaptunk, ezúttal Koman lőhetett szembe a kapuval, de az ő próbálkozása is gyenge volt, így Radosevics ezt is könnyedén védte. Ezt követően a vendégek inkább beívelésekkel próbálkoztak, Grumics azonban nem tudta a kaput eltalálni. Majd Bódinak volt egy jó távoli lökete, ami után Rados csak a kapufára tudta ütni a labdát. A 65. percben kihasználtuk az utolsó cserénket is, beállt Coulibaly Tisza helyett, nagy ováció fogadta a visszatérő kétszeres gólkirályunkat. Kis híján be is köszönt nem sokkal a pályára lépését követően, ugyanis a meccs egyik legszebb jelenete volt, amikor Balogh Norbi sarokkal indította Adamot, azonban lapos, szélre helyezett lövését bravúrral védte Rados. Aztán Szakály riogatta a vendég csapat kapusát egy hazaadás szerű lövéssel. Az utolsó negyed órára már beállt a vendégeknél Bognár, Nikházi, és Griffiths is, utóbbi beállításával, illetve Lipták előre tolásával már három toronnyal rohamozta a kapunkat a DVTK. Jöttek is a beívelések, ezek közül azonban csak egy szöglet után tudott fejelni Griffiths, szerencsére picivel kapu mellé. A végén még mi is eldönthettük volna a meccset, Bódi és Lázár játszottak össze szépen egy kontratámadás után, végül utóbbi beadását előbbi lőtte picivel kapu mellé.

Maradt az 1-0, a végeredménynek és a három pontnak örülhetünk, a mutatott játéknak azonban ezúttal sem. Bíztunk benne, hogy a háromhetes szünet jót tesz a csapatnak, a válogatott pihenők után rendre jól szoktunk játszani, ez azonban már a hét közben is látszott, hogy most közel sem lesz így, ezt pedig a mai mérkőzés csak még jobban megerősítette. Azért rögzítsük azt is, hogy rég játszottunk már ennyire alárendelt szerepet a Diósgyőr ellen, pláne hazai pályán, ugyanis a mérkőzés jelentős részében a vendégek domináltak, és több veszélyes támadásuk, helyzetük is volt mint nekünk. Ez legyen egy intő jel a csapat számára, egy hét múlva ugyanis utazunk a Fradihoz, akik a mai napon elvesztették veretlenségüket az MTK ellen, és ez a Csákvár elleni fiaskó után már nem nagyon mutat jól, úgyhogy biztosan szét akarnak majd minket szedni a jövő héten. Hogy azért pozitívumokat is kiemeljek: Lázár nagyon jól tért vissza, remélhetőleg hamar kilencven perces játékos lesz, és ugyanezt tudom elmondani Coulibalyról is, akinek már a Szeged ellen is életveszélyes volt minden megmozdulása, ma is kis híján gólt szerzett. Ha őt is fel tudjuk építeni, akkor jelentősen feljavulhat a támadó játékunk.

20151121_172210

Játékos osztályzatok

Bozidar Radosevic – 7 – A mérkőzés legjobbja 

Bozidar_Radosevic_kMost nem kellett azon gondolkodnom, hogy nullás osztályzatot kapjon-e, hogy volt-e valami dolga, amire legalább egy ötöst adhatok. Bár talán ez a jobbik eset, mert ez azt jelenti, hogy az ellenfélnek nem sok lehetősége akadt a találkozón. Ma viszont nagy védések sorozatát mutatta be, akadt bravúros hárítása nem egy, emellett nem kevésszer kellett a veszélyes beadásokat leszednie, és egyszer sem potyogtak ki a labdák a kezéből. Egy szóval a mérkőzés legjobbja volt, csakúgy, mint a nyári miskolci mérkőzésen.

Nagy Zoltán – 2 – A mérkőzés citromdíjasa 

nagy_zoltan_1Te jóságos úristen… Azt hittem, hogy végre elfelejtettük már őt, de ma ismét reaktiválva lett, mivel Jovára és Mészire más poszton volt szükség, Lázár pedig még nem bírt volna végig kilencven percet. A pontszám önmagáért beszél: helyezkedési hibák, eladott labdát, buta szabálytalanságok tömkelege, emellett iszonyatosan körülményes és lassú volt. Örülhetünk, hogy nem kaptunk róla gólt, és hogy nem állította őt ki a játékvezető.

Mészáros Norbert – 5

meszaros-norbert_2A védelem tengelyében kevésbé önveszélyes, mint a szélen, bár ma is akadtak hajmeresztő megoldásai, és eladott labdái… Viszont szerencsére láthattunk tőle jó megoldásokat védekezésben, szóval emiatt kap átlagos osztályzatot a mai produkciójáért.

Dusan Brkovic – 6

brkovics_dusan_1Az első fél órában úgy nézett ki, hogy ő lesz a meccs embere, addig ugyanis kimagaslóan játszott, védekezésben hiba nélkül hozta, amit kell, emellett pedig szenzációs gólpasszt adott Sidibének. Aztán 2-3 eladott labda és rossz helyezkedés majdnem lerombolta a jó teljesítményét.

Korhut Mihály – 5

korhut_mihaly_3Kissé visszafogott volt, nem igazán voltak jó megmozdulásai támadásban, beadásai rendre pontatlanok voltak, és néha hátul is csak egy helyben állva szemlélte az eseményeket. Mintha egy sebességi fokozattal lassabb lett volna a tőle megszokottól. Ahogy hét közben említettem a cikkemben, neki nagyon kell tepernie, ha szeretne az EB-re utazni, mai teljesítményével viszont aligha győzte volna meg Storckot.

Aleksandar Jovanovic – 7

Jovanovic_kLe a kalappal előtte, ugyanis a sokadik poszton állt helyet a Lokiban. Volt már jobbhátvéd, balhátvéd, jobbszélső, ma pedig a védekező középpályás hiány miatt a romboló szerepkör jutott neki. Rengeteg labdát szerzett, emellett a pálya minden pontján feltűnt, nem egyszer a széleken is, de rendre visszaért, amikor védekezni kellett. Azt viszont jegyezzük meg, hogy előre játékban ismét kijöttek a hiányosságai, de ma tényleg nem az ő feladata volt, hogy a fazont szabja a játékunknak.

Tisza Tibor – 4

Tisza_Tibor_kValószínűleg nem sokszor hangozhatott el a neve a tévéközvetítés során, ez pedig sokat elmond a teljesítményéről. Egy hazaadással egyenértékű „lövésére” emlékszem egyedül.

Szakály Péter – 4

szakaly_peter_2Olyan lassú a gondolkodása, hogy messze kitűnt a társak közül ilyen tekintetben. Ma is rettentő körülményes volt, többször belevezette az ellenfélbe a labdát támadás során, illetve addig tekergett, forgott a labdával, hogy leszerelték őt. A második félidőre viszont valamicskét feljavult a játéka, az utolsó 20 percben nyomokban már láthattunk tőle olyan megmozdulásokat, amit elvárnánk tőle.

Kulcsár Tamás – 3

kulcsar_tamas_3Ma sem kell kimosni a mezét. Mindenesetre jobbulást kívánunk neki.

Balogh Norbert – 4

Balogh_Norbert_kA diósgyőri szélső védők megették ma őt reggelire. Sem a jobb oldalon futballozó Eperjesi Gábort, sem a túlsó oldalon lévő Nemes Milánt nem tudta átjátszani, és ez jelentős mértékben a két fiatal védő érdeme volt: sem sebességben, sem erőben nem tudta megverni őket Norbi. Egyetlen jó megmozdulása a Coulibalynak sarokkal lekészített passza volt, az az akció gólt érdemelt volna.

Ibrahima Sidibe – 5

sidibe_ibrahima_2Lőtt egy gyönyörű gólt, azt leszámítva viszont ma is csak csetlett-botlott.

~o~

Lázár Pál – 6

lazar_pal_1Végre! Azt hiszem a második félidőben láthattuk, hogy milyen az, amikor van a csapatnak egy jó jobbhátvédje. Szinte hiba nélkül hozta le a második félidőt, pedig rengeteg időt hagyott ki sérülés miatt. Látványosan többet támadtunk a második félidőben az ő oldalán, míg a veszélyes baloldali DVTK támadások száma is jelentősen leredukálódott az ő beállásával. Emellett támadásépítésben is részt vett, és nem is rosszul.

Bódi Ádám – 4

bodi_adam_2Nagyon rosszul szállt be, alig akadt jó megoldása, mintha azt sem tudta volna, hogy milyen meccsen van. A meccs legviccesebb jelenete az volt, mikor egymás után kétszer is luftot rúgott egy levegőben pattogó labda mellett. Pedig neki is tepernie kell a következő fél évben, ha ott akar lenni Franciaországban, de ez ma nagyon gyenge teljesítmény volt tőle.

Adamo Coulibaly – 6

coulibalyA másik üde színfolt Jovanovic és Lázár mellett. A tizenhatos előterében nagyon jól osztogatta le a labdákat, emellett Norbi sarkazós passza után még ziccerbe is került, kár hogy az kimaradt, mert hatalmas lett volna, ha góllal tér vissza. Játéka biztató volt, ha erőnlétileg összeszedi magát, akkor kirobbanthatatlan lesz a csapatból.

~o~

Kondás Elemér

kondas_elemer_3Sokadszor játsszuk azt el, hogy olyanokat rakunk a kezdőcsapatba, akiket utána nem győzünk lecserélni a padon ülő jobb játékosokra. Ma is ezt láthattuk több játékos esetében is. Emellett az sem egészséges, hogy össze-vissza kevergeti elöl a három csatárt, minek következtében senki nem találja a helyét a pályán.

A mérkőzés összefoglalója

 

—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –      A bírói ítéletek   —

A mérkőzés előtt azt tippeltem, hogy egy nyögvenyelős meccsen nyerünk 1-0-ra. Kár, hogy nem fogadtam meg tippmixen, ugyanis bejött a tippem. Nem volt eget verő a színvonal, ezért kettes. A csapatunk teljesítményéről elég annyit, hogy a kapusunk lett a meccs embere, és ha jóindulatú vagyok, akkor három helyzetünk volt az egész találkozón. Egy valakinek azonban sikerült alulmúlni mindent és mindenkit, ez pedig a játékvezető, Iványi Zoltán volt. A hét elején elemző cikkében ezt írta róla Enderson: Ha Iványi idegenben meccset vezet nekünk, az sok jót nem jelent a számunkra, vele az összes nézhetetlen meccsünket el is veszítettük, és akadt rá példa, amikor ebben neki is szerepe volt.” Ugyan a mai meccs messze volt szerencsére a nézhetetlen kategóriától, és nyertünk is, de ez nem Iványin múlt. Mezőnyben szinte semmit nem fújt le a javunkra, hiába faragták Norbit, Korhutot és Jovát is a meccsen, de egy alkalommal még a Radoseviccsel szemben elkövetett szabálytalanságot is nagyvonalúan továbbengedte. Bezzeg a túloldalt minden belépő után szólt a síp…

(A borítókép forrása: haon.hu)