LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Emelt fővel búcsúztunk az Európa Ligától

Csütörtökön a Nagyerdei Stadionban fogadtuk a Torinot és bár az első találkozót követően lefutottnak tűnt a párharc, bíztunk benne, hogy ez nem veti vissza sem a nézőszámot, sem a Loki teljesítményét. A meccsre készülődve alapvetően két dologban bíztam. Az első, hogy legalább tizenötezer fő előtt játszik a Loki; a második pedig, hogy szerzünk legalább egy gólt. Ez bár apró szépségtapasznak tűnhet, a két csapat közti különbség miatt úgy éreztem, már ez is örömteli esemény lenne.

Szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt egy egészen más csapattal egy egészen más sorozatban vitézkedtünk, a bajnok DVSC a Bajnokok-Ligája selejtezőkörének 3. fordulójában az észt Levadia Tallin ellen nyert idegenben 1 góllal, így közel kerültünk a rájátszáshoz, amin végül ki is harcoltuk a csoportkört. Nem ma volt, mégis, mintha csak ma történt volna. A Nagyerdei Stadionban megtekintve a Torino elleni visszavágónkat, hasonló érzések dolgoztak bennem. Ahogy a csoportkörös Fiorentina ellen sem volt igazán sanszunk, mégis bizonyított a csapat a szurkolóinak, úgy most is azt éreztem: bár a párharc előre lefutott, nem adjuk olcsón a bőrünket.

Persze láttam egyéni- és csapathibákat, és ugyanúgy feltűnő volt a két csapat közötti hatalmas tudásbeli különbség, ahogy annak idején a BL-csoportkörben, mégis úgy éreztem, hogy büszke vagyok arra, hogy debreceniként itt lehetek, több mint tizenötezer személy társaságában, akik mind a Loki sikeréért szorítanak. Ezzel pedig a meccs előtti célok egyikét úgy éreztem, teljesítjük. A szurkolókon semmi sem múlik. Mert nem csak a létszám, de a hangulat, a szurkolás is kiváló volt. Sehonnan nem hallottam pocskondiázást, kritikát, vagy kincstári optimizmust, esetleg naivitást. Akikkel beszélgettem, vagy akiknek elkaptam egy-egy mondatát, mind egyetértett azzal, hogy a Torino más szintet képvisel.

Beszélhetünk róla, mi lett volna, ha Nagy Sanyi nem fog ki olyan rossz napot az odavágón, vagy nem kapunk gólt az utolsó percben, de mindez igazából csak ideiglenesen növelte volna meg ennek a találkozónak a tétjét. Így nem volt bennünk felfokozott várakozás, irreális igény, egyszerűen csak szerettük volna kiélvezni ezt a 90 percet, hogy láthatunk egy kiváló olasz csapatot és megtapasztalhatjuk testközelből, mekkora különbség van egy olasz és egy magyar csapat között.

Ez az oka annak is, hogy kicsit eltérő a megszokottól ez az összefoglaló, nem az összeállításokról, a mérkőzés konkrét eseményeiről írok. Mert a találkozó is szokatlan volt, és olyan élményeket adott, amit egy nappal a mérkőzés után is nehéz feldolgozni. Ehhez pedig óriási szükség volt arra, hogy lássuk, nem vagyunk minden fronton lemaradva az olaszoktól. Ott volt például a szurkolói balhé a vendégszektorban, amikor gyakorlatilag egymást ütötték-vágták az olaszok, ami Magyarországon – bármennyire is ezt az érzést kelti olykor a média – egyáltalán nem mindennapos esemény. Vagy ott van a tény, hogy hiába az olasz bajnokság, mi sokkal méltóbb és lenyűgözőbb körülmények között fogadtuk ellenfelünket, mint ahogy azt ők tették velünk.

Arról nem beszélve, hogy a második félidei játékunk már felnőtt az ellenfél szintjéhez, gólt szereztünk, és Sirigunak komoly védéseket kellett bemutatnia. Számomra bebizonyosodott, amit oly sokszor mondunk: az ellenfél személye (akár edző- akár tétmérkőzésen) nagyon fontos a fejlődésünk szempontjából. Ilyen rövid idő alatt is, a meccs során is folyamatosan tanultunk ellenfelünktől és bár kaptunk még további – tankönyvbe illően szépen kivitelezett – gólokat, a DVSC nem vallott kudarcot. A 7-1-es összesítés egyértelműen csúnya és itt fáj igazán a két találkozó végén kapott 1-1 gól, de valljuk be őszintén: a Torino félgőzzel játszva, könnyedén győzte le a nála sokkal gyengébb csapatot, egy percig sem kétséget hagyva a továbbjutó felől. Ez a különbség a realitás – és szerintem nincs is ezzel semmi gond.

Azt pedig már sokszor leírtam, elmondtam: soha nem leszek mérges a csapatomra, ha azt látom, hogy mindent beleadnak és a legjobbra törekednek. És ezért értek egyet maximálisan Herczeg András meccs végi nyilatkozatával: “Lehet, hogy ezen sokan gúnyolódni fognak, bírálni és kritizálni, de én büszke vagyok a játékosokra. Büszke vagyok arra, hogy ilyen csapatot tudtunk idehozni, mert ezt a fiúk harcolták ki. Nincs szégyenkeznivalónk, még ha sokan ennek az ellenkezőjét is gondolják. Mi mindent megtettünk ezen a mérkőzésen.” Én is büszke vagyok a csapatra, az összes játékosunkra (kapjanak bármilyen értékelést is), és a stábra, sőt, jelen esetben a klub átigazolásaira is, mert Trujic és Garba szerződtetése látványos javulást jelentett.

De most vissza a megszokott mederbe. A DVSC nem húzott váratlant a kezdőcsapatot illetően, 4-1-4-1-es hadrendben álltunk fel, hátul a Nagy, Kusnyír, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi ötössel, a középpálya közepén Tőzsérrel, Harissal és Vargával, a széleken Trujiccsal és Szécsivel, elöl pedig Garbával. Ellenfelünk sem tartalékolt, nem nézett le bennünket, és a tőlük telhető egyik legjobb kezdővel érkeztek. A Torinora jellemző 3 védős rendszerben Sirigu, Bremer, N’Kolou, Izzo felelt elsődlegesen azért, hogy ne kapjanak gólt, kiegészülve a két szélsővel, Ansaldival és De Silvestrivel. A középpálya közepét a Baselli-Meite páros foglalta el, a támadások pedig elsősorban a Zaza, Berenguer, Belotti hármas kezébe került. Közel 200 milliós játékosérték a 6,5 millióval szemben. Nem kis különbség.

A Debrecen bátran kezdett, semmi okunk nem volt a megilletődöttségre, a védekező mentalitással csak magunkra húztuk volna az ellenfelet, a továbbjutás kérdésén pedig biztosan nem segített volna. Sokkal előrébb helyezkedtünk, bátran letámadtunk, ami újdonság volt az odavágóhoz képest. A Torino azonban hatalmas technikai fölényben volt, sokszor úgy éreztem, még gondolatban sem tudjuk követni őket, nem hogy lábmunkával. Bár Garbának volt egy-két szép megoldása, gólhelyzetbe végül nem ő, hanem Zaza került kétszer is. Előbb még sikerült szögletre tisztázni közeli próbálkozását, másodjára azonban a védelmünk óriási hibái és Belotti gyors megindulásai nyomán végül Kusnyírnak kellett a gólvonalról hárítania.

Az első félidő közepén azonban már nem volt aki hárítson, Pávkovics blokkolás helyett a passzsávot védte, így Zaza üresen lőhetett a tizenhatosról a hosszú alsó sarokba. 0-1. Ez kicsit megtörte a lendületünket, és az sem segített, hogy Garba nem tizenegyest, hanem sárgát harcolt ki magának – könnyen adta meg magát az ellenfél tizenhatosán belül, a visszajátszásokból egyértelmű, hogy nem történt ellene szabálytalanság. Az első gól után aztán nem telt el 10 perc és néhány passzból újabb gólhelyzetet és végül gólt ért el ellenfelünk. Mi csak nyomoztuk, hol jár a labda, a hosszú oldalon viszont Izzo mintha előre tudta volna, mi fog történni és üresbe mozgását követően csak az üres kapuba kellett továbbítani a labdát. 0-2.

A szurkolók kedve nem lankadt, bár ehhez hozzájárult az is, hogy a vendégek verekedése kisebb kárörvendéssé csapott hazai oldalon, elképesztő, hogy egy kisebb tábor eljön idegenbe, több mint ezer kilométert utazik, majd a meccs, a továbbjutás és csapatuk szép góljai helyett kicsinyes egójukkal vannak elfoglalva. Az azonban még ennél is nevetségesebb volt, hogy miért nem vonultak ki már jóval hamarabb a szektorukhoz a rendvédelmi erők, mert megérkezésük után rögtön lecsillapodtak a kedélyek. A játék képe is megváltozott, és minden mindegy alapon rohamozni kezdtünk. Egy szép labdával Trujic léphetett ki, de a védő az utolsó pillanatban szögletre mentett. Az első szögletünkből pedig egyből óriási lövőhelyzetet teremtettünk Tőzsérnek, aki azonban kicsit több mint tíz méterről az egekbe durrantotta a labdát. Ez sem szegte kedvünket, Tőzsér keresztpassza után Varga hagyta le védőjét, középre tett lapos labdáját Garba pörgette alig az ellenfél kapuja mellé. Baselli helyére közben apró sérülése miatt Rincon érkezett, ezzel zárult a félidő.

A szünetben a mieink kicsit heccelték még az ellenfél szurkolóit, pár tucatnyian személyesen is találkozni szándékoztak a vendégekkel, úgyhogy plusz kordont vetettek be a biztonságiak, de ekkorra már tényleg lecsillapodtak a kedélyek, koncentrálhattunk a második félidőre.

A 49. percben egyből veszélyeztettünk, a Garba-Varga-Trujic passzjáték után utóbbi elé került a labda, a meccs helyzetét azonban Sirigu hihetetlen vetődéssel hárította, maradt a 0-2. Azonban nem sokáig. A csapat ugyanis megújult erővel jött vissza a szünetről, óriási elánnal, nagyon jól működő letámadással nehezítettük meg ellenfelünk dolgát, sőt, szögletet is kiharcoltunk belőle. Abból végül nem, de Haris gyors labdaszerzéséből már újabb helyzet alakulhatott ki, Ferenczi ugyanis szépen tette le a labdát Varga Kevinnek, aki tökéletes ívben tette a kapu elé berobbanó Garba fejére a labdát, aki nem hibázta el a lehetőséget. Akciógóllal szépített a Loki, felrobbant a stadion és elértük a másik célkitűzést is. 1-2.

Innentől kezdve pedig jó ideig abszolút egyenlő partnerei voltunk a Torinonak, a 62. percben beállt nálunk Zsóri, de hiába adott meseszép sarokpasszt Szécsinek, a lövését blokkolták az olaszok, az ellentámadásból pedig Zaza adott hasonló sarokpasszt, itt azonban Belotti nagyobb helyzetből nem hibázott. Iskolajáték volt, bár kellett hozzá az is, hogy Tőzsér csak kísérje az akciót, Szatmári és Pávkovics pedig láthatóan nem ilyen szituációkhoz szoktak az NB I-ben. 1-3. Az ezt követő percekben ismét mi veszélyeztettünk, egy szöglet után éppen csak fölé szállt Szacsa 12 méterről leadott lövése, majd Zsóri csele akadt el egy vendég lábban, az ezért megítélt szabadrúgást pedig Tőzsér bombázta kapura, de Sirigu a helyén volt. Közben Millico Belotti helyére állt be, Adeniji Tunde pedig Garbát váltotta, ezzel első tétmérkőzésén bemutatkozva a debreceni publikumnak, majd Izzo helyét Singo, Trujic helyét pedig Csősz foglalta el.

Az utolsó percekben Millico lövését kellett védeni Nagy Sándornak, majd Szacsának blokkolnia. A támadó igen aktív volt, a három perces hosszabbításban szépen kivitelezett fejessel pedig sajnos a gól is összejött neki, pedig előtte Zaza lövésénél is dicsérhettük kapusunkat, a kipattanóra azonban nem figyeltünk. 1-4. A végeredmény pedig már nem változott, összesítésben 1-7-tel, mindkétszer három gólos különbséggel bizonyította be a Torino, hogy sokkal jobb csapat a Debrecennél, azonban a csapatunk játékát látva csupán a negyedik gól okozott nekem némi csalódást.

Játékosok értékelése

Nagy Sándor – 5
Négy szép védéssel mutatta meg, hogy lehet rá számítani, és bár a tizedik percben hibájából majdnem gólt kaptunk, Kusnyír kisegítette. A bekapott gólokról nem tehetett, ettől függetlenül a négy kapott gól nem mutat szépen.

Kusnyír Erik – 6
Védelmünk legjobbja volt, a meccs elején lövést hárított, megnehezítette az ellenfél dolgát, és hatalmasat harcolt, szép szerelései voltak.

Szatmári Csaba – 4
Különösen a harmadik gólnál etették meg rendesen a támadók, összességében viszont nem panaszkodok most rá. Volt egy gólszerzési lehetősége, az összes passza pontos volt (16-ból 16), de a 13 párharcából csak hetet nyert meg. Mentségére szóljon, kevés magyar középhátvéd lenne, aki fel tudná tartóztatni a Belotti-Zaza kettőst.

Pávkovics Bence – 3
Az első gólnál csúnyán elküldték gyufáért, de a többinél is elég tehetetlennek tűnt. Párharcmutatója az egyik leggyengébb, 16-ból csak 6-szor került ki győztesen (38%), a levegőben pedig 5-ből csak 1 fejpárbajt nyert meg. Ráadásul sárgát is kapott. A Torino nagy falat volt neki (is).

Ferenczi János – 5
Nagyot küzdött ő is és azt éreztem, magabiztosan játszik. Jó aránnyal nyerte párharcait és két csellel is próbálkozott – mindkettő sikeres volt. Egyetlen tényező van, ami még a Torino ellen is lehetett volna kicsit jobb: 46 passzkísérletéből 14 sikertelen volt (70%).

Varga Kevin – 7
Varga Kevin mintha megtáltosodott volna az új idényben, láthatóan jó hatással volt rá, hogy az Európa Ligában is bizonyíthat. És bizonyított mindkét hazai találkozón. Ezúttal számos jó beívelése, gólpassz értékű labdája volt (Tőzsér, Garba és Trujic helyzete is az ő passzából alakult ki) sőt, a gólunkat is az ő beadásából szereztük. Küzdött, hajtott, és bár nem minden esetben jött be a számítása, ezen a meccsen húzóembere volt csapatunknak – talán épp azért, amit hiányoltunk korábban tőle: képessé vált csapatjátékosként tekinteni szerepkörére.

Haris Attila – 6
Nagy változás történt, ismét a megszokott Harist láttuk a pályán, aki sokat robotol, labdákat szerez, ütközik és megnehezíti az ellenfelek támadásait. Ezt jól mutatják mutatói is: 6-ból 6 nyertes fejpárbaj, 61%-os párharcnyerési mutató, 76%-os passzteljesítmény (29 kísérletből 22 sikeres). Az ő labdaszerzése és szép passza is kellett a gólunkhoz.

Tőzsér Dániel – 3
Csapatkapitányunk kétszer mutatta meg magát az egész találkozón: amikor az első félidőben fölé vágta Varga labdáját, majd amikor a második félidőben szép szabadrúgással veszélyeztetett. Ennyi. Ez pedig édeskevés, különösen annak tudatában, hogy a legrutinosabb játékosunk. Szűrőmunkája gyakorlatilag nem volt és a futásain is látszott, mennyit számít, hogy már lassan közelebb van a negyvenhez mint a harminchoz. Jól mutatja a közte és Haris közötti különbséget, hogy míg társa 28 párharcba ment bele (és nyert meg 17-t), addig ő csak 12-be (!), amiből csak 6-ot hozott le sikeresen. Amit pozitívumként egyedül kiemelnék, az jó passzmutatója (81%).

Szécsi Márk – 4
Bár volt egy-két lövési lehetősége és szép passza, ő tűnt el a leglátványosabban a védők között, nem sokszor jutott labdához, ha mégis, akkor igyekezett csapatjátékosként jól kiszolgálni a társakat.

Nikola Trujic – 6
Nem akarja elvinni a hátán a műsort, nagyon jól beilleszkedett a Lokiba, nagyon jó a passzmutatója és hatalmasakat sprintelt egy-egy labdáért. Kár, hogy egyetlen lövését hárította Sirigu.

Haruna Garba – 7
Ahogy Varga Kevin is, úgy ő is bizonyította újból, hogy lehet rá számítani. Második hazai meccsén második gólját szerezte, a Torino kapujába pedig még különlegesebb érzés lehetett betalálni. De gólján kívül is igen megnehezítette a védők dolgát, több lehetőségnél is közel járt a lövéshez, vagy éppen gólhoz.

∼•∼

Zsóri Dániel – 5
Az InStat szerint csak két meccsen játszott ennél jobban (pont azon, ahol gólt is lőtt: a Fradi és a Mezőkövesd ellen), és bár csak 30 percet kapott, végig igyekezett. A játékvezető sajnos nem volt elnéző a kisebb faltjainál, de ezek a mérkőzések is biztosan jót tesznek egyéni karrierjének – különösen, ha tanul belőlük. A 31 perc alatt csak ritkán került hozzá a labda, így igazán bizonyítani most nem tudott.

Tunde Adeniji és Csősz Richárd – 0
Tíz percet kapott új játékosunk, ez alatt sokat nem tudott hozzátenni a meccshez, pláne Csősz nem, aki csak a hosszabbításra szállt be.

∼•∼

Herczeg András
Rajta semmi nem múlik, jogosan éltette őt ismét a szurkolótábor. Ebből a meccsből sokkal többet nem biztos, hogy ki lehetett volna hozni, bár nagyobb energiákat fektetve a védelembe, bizonyára kevesebb gólt kapunk, de örülök neki, hogy hazai pályán a saját játékunkat akartuk játszani és gólra törekedtünk, s végül ezt el is értük


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Remek összecsapást láthatott a közönség, öt gól, szép játék a torinói csapattól, remek második félidő a hazaiaktól. A színvonalat a szurkolók jelenléte és a csapatok hozzáállása is nagyban segítette. Ez utóbbi miatt pedig a csapat teljesítménye is közelít az ötöshöz. A négy bekapott gól, valamint az első félidő gyengébb percei miatt bármennyire is büszke vagyok a csapatra, az ötöst nem tudom kiosztani. A meccs horvát játékvezetője nagy hibát nem vétett, bár túlságosan tisztelte az olasz csapatot, így jellemző kép volt, hogy nekik minden apró szabálytalanságot egyből megítélt, ezt nehezen viselték játékosaink, Zsóri például rendszeresen igyekezett az olaszoktól elsajátítani a megfelelő kézmozdulatokat, de nem igazán járt sikerrel a sporinál. Aki közben elfeledkezett arról az új szabályról is, hogy a lecserélt játékosoknak a játéktér legközelebbi oldalán kell elhagyniuk a pályát. Ettől függetlenül végig kézben tartotta a találkozót.

Ezzel véget ért a párharc és a 2019/20-as év nemzetközi porondja a Loki számára. Azt gondolom, kihoztuk a lehető legjobbat a két párharcból és bízom benne, a csapat hasznára váltak ezek a mérkőzések. Másfél hét múlva már a Kisvárda ellen játszhatunk, remélem, kitart a csapat lendülete – mert ha úgy játszunk majd, mint ezen a meccsen a Torino ellen, nem kétséges a mérkőzés kimenetele.

Hajrá, Loki!
Csibu

Képek forrása: www.nso.hu és www.dvsc.hu