LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Nem alkottunk, de nem is égtünk

A múlt heti Újpest elleni kiütéses győzelem után pozitív irányba változott meg a szurkolói hangulat, és mindenki kíváncsian várta, mire lesz képes a csapat a felcsútiak otthonában. A papírforma (és a tabellán elfoglalt helyezés) nem mellettünk szólt, de a PAFC formája hagyott némi kívánnivalót maga után, így nem tűnt reménytelennek a helyzet. Végül győzni ugyan nem sikerült, de egy pontot elhoztunk a Pancho Arénából, ami az előzetes elvárásoknak megfelel, habár az összkép eléggé felemás.

A téli felkészülés során többször is hallhattunk az új célkitűzésről, a magasan indított letámadásról, és meglepő módon ebből már az Újpest ellen egész sokat láthattunk. Ráadásul érezhetően fejlődött pár hét alatt az erőnlétünk is, ami vélhetőleg Száraz Ádám munkáját dicséri. Engem ezek fényében különösen az érdekelt, hogy vajon idegenben milyen stílusú focival próbálkozunk majd: dominálunk vagy reagálunk. Vitelki Zoltán a találkozó előtt elmondta, hogy alkotni szeretnénk a pályán, és az lenne az ideális, ha a hazaiak alkalmazkodnának majd a mi játékunkhoz. Papíron ehhez minden adott volt, mivel az egy héttel ezelőtti kezdőből valamennyi játékost pályára lehetett küldeni, így nem meglepő módon ugyanaz a tizenegy focistánk futott ki a pályára, mint a múlt héten, ráadásul még a kispadon sem történt változás. Ez viszont egyúttal azt is jelentette, hogy Garbára és Nagy Sanyira továbbra sem számíthat a szakmai stáb, és egyelőre még az új igazolások sem kaptak szerepet. (Bár ez Habovda esetén valószínűleg hamar változni fog, de erről majd később.)

Az összecsapás aztán nem éppen úgy kezdődött, ahogy az a nyilatkozatok alapján várható volt. Az izgalmas támadófoci helyett langyos, álmosító labdázgatást kaptunk, amin a nem túl jó állapotban lévő gyepszőnyeg sem segített. Az első félóra így komolyabb események nélkül lepörgött, de azt azért meg lehetett állapítani, hogy a múlt héten alkalmazott agresszív letámadással csak elvétve próbálkoztunk, és sokkal mélyebben húztuk meg a védelmi vonalainkat, mint tettük azt az Újpest ellen. Ahhoz viszont nem eléggé mélyen, hogy a hazaiak ne tudják rendszeresen szöktetni a hátvédsorunk résein keresztül a támadóikat, ám szerencsére nem igazán sikerült mit kezdeniük a lehetőségeikkel. Mondjuk ezzel mi sem voltunk másként: a félidő végéhez közeledve először Szécsi lőtt hatalmas ziccerben a kapusba, majd Adenijiről pattant kapu mellé egy kifejezetten veszélyes centerezés. Az első játékrész zárásaként ismét mi álltunk közel a gólhoz, azonban a hazai védők bravúrosan mentettek Szécsi elől, akinek pedig már csak az üres kapuba kellett volna juttatnia a labdát. A játék összképe alapján mindenesetre reálisnak tűnt a gól nélküli döntetlen, amivel a csapatok az öltözőbe vonulhattak.

Fordulás után viszont sajnos elég hamar kiderült, hogy nem a mi irányunkba billen majd el a mérleg nyelve. Egyre jobban beszorultunk… vagy átadtuk az irányítást? Nem egyértelmű, de az biztos, hogy nem tűnt szerencsés szituációnak, hogy ennyire csak a túlélésre játszottunk. És bizony ez elég hamar meg is bosszulhatta volna magát, azonban az 51. percben Ferenczi egyértelmű tizenhatoson belüli szabálytalanságát meglepő módon Berke bíró nem fújta le, így megúsztuk a büntetőt. Vitelki is érezte, hogy változtatni kell valamit, és némileg meglepő módon Trujicot küldte be a fáradni látszó Adeniji helyett. A játék képe azonban nem változott, és egyre inkább érett a hazaiak vezető gólja: először Slaagver szerencsétlenkedte bedobásra a ziccerét, majd Kosicky védte hatalmas bravúrral Plsek közeli lövését. Jött is a következő cserénk, és Kusnyír helyett érkezett Csősz a pályára. (A csere legérdekesebb része az volt, amikor a kommentátor magabiztosan közölte, hogy Csősz támadó középpályás, majd még el is gondolkozott rajta, hogy akkor miként módosulhat emiatt a taktikánk.) A változtatás azonban eléggé pechesen alakult, mert pár perccel rá egykori játékosunk, Sós Bence sportszerűtlensége nyomán Haris vállsérülést szenvedett, így kényszerűségből a fiatal Baráth Péter állt be a helyére. És nem sokkal rá jött a váratlan fordulat: Trujic szépen lépett ki, majd hatalmas helyzetben kicsivel a hosszú alsó sarok mellé gurított. Meccslabda volt, és meglepő módon a mi oldalunkon. Ezt követően egyébként Trujic újra helyzetbe tudott kerülni, de csavarása nem okozott gondot Hegedüsnek.

És akkor a 90. percben jött a mérkőzés legérthetetlenebb megmozdulása: Bényei teljesen veszélytelen helyzetben csúnyán rácsúszott a hazaiak játékosára, amiért abszolút jogosan megkapta a második sárgáját (az elsőt sem lehetett vitatni), így megfogyatkoztunk az utolsó percekre. Ez pedig majdnem meg is bosszulta magát, mivel sorra jöttek a hosszabbításban a hazai helyzetek, és Urblík kapufája után egyértelművé vált, hogy itt már tényleg csak a túlélés lehet a cél. Ezt viszont végül sikerült elérni: a hármas sípszónak a látottak fényében egyértelműen mi örültünk jobban.

A játékosok értékelése:

Tomas Kosicky – 7 (6.7)
Egész meccsen roppant magabiztos teljesítményt nyújtott, az átlövések és beadások sem okoztak neki gondot, amikor pedig igazán szükség volt rá, akkor egy hatalmas bravúrral meccsben tartott minket. Egyelőre megnyugtató megoldásnak bizonyul Nagy Sanyi hiányában.

Bényei Balázs – 2 (4.2)
Védekezésben többször sikerült őt átjátszani a mérkőzés során, főleg az első játékrészben, és most támadásban sem éreztem őt annyira hasznosnak, mint az Újpest ellen. A piros lapja pedig kifejezetten bosszantó, és mentális gyengeségről árulkodik, mert ez egyáltalán nem volt egy kikényszerített szituáció. A következő meccsen valószínűleg Habovda játszhat majd helyette, mivel Haris kiválása miatt Kusnyírra a középpályán lesz szükségünk.

Kinyik Ákos – 6 (5.8)
A múlt héthez hasonlóan ismét remek teljesítményt nyújtott, és nagy szerepet játszott abban, hogy kapott gól nélkül lehoztuk a meccset. Számos nagy mentésére emlékszem, és a támadásokba is gyakran becsatlakozott. Egyedüli negatívumként azt tudom vele kapcsolatban megemlíteni, hogy ő is közel állt a második sárgához, egy szigorú (vagy rosszindulatú) bíró simán kiszórta volna.

Pávkovics Bence – 6 (5.6)
Egy fokkal kevésbé éreztem stabil pontnak, mint Kinyiket, de ő is megfelelő teljesítményt nyújtott. Úgy tűnik, mintha kezdene visszatalálni a korábbi jó formájához, amire nagy szükségünk lenne.

Ferenczi János – 4 (4.9)
Hajjajj. Az csak egy dolog, hogy összehozott egy büntetőt, még ha nem is fújták be, de egyébként is átjáróház volt az oldala. Ráadásul az utóbbi időben támadásban is haloványnak érzem, nem tud annyi veszélyt jelenteni az ellenfél kapujára, mint korábban.

Bódi Ádám – 4 (5.5)
Tudom, hogy sokan nem fognak velem egyetérteni, de ezúttal Ádámot láttam az egyik leggyengébbnek, és úgy érzem, hogy védekezésben és támadásban sem tudott annyira a csapat hasznára lenni, mint én azt tőle várnám. Urblík pl. nagyon csúnyán becsapta őt a kapufája előtt, de ennél is nagyobb probléma, hogy a szögletei egész meccsen borzalmasak voltak. Van egy olyan érzésem, hogy a téli szünetben bekövetkezett változások annyira nem fekszenek neki. Végső soron azért kap most rosszabb osztályzatot Vargánál, annak ellenére, hogy hasonló teljesítményt nyújtottak, mert rajta kevésbé láttam a tüzet és az akarást.

Kusnyír Erik – 5 (5.5)
Nehéz eldöntenem, hogy mit gondoljak róla, illetve a produkciójáról. Egyfelől sok párharcba belement, rendre csak szabálytalanul sikerült őt megállítani (vagy legalábbis elesett, ami után szabadrúgást kaptunk…), de védekezésben többször is bizonytalankodott, hibázott. Még mindig nem eléggé kiforrott a játéka, bár tény, hogy egy fiatal játékos esetében ez benne van a pakliban.

Haris Attila – 6 (5.4)
Rég láttam őt ennyire jól játszani: egyfelől védekezésben rengeteg labdát szerzett és több fontos mentést mutatott be, másrészt pedig a támadásokból is rendszeresen kivette a részét. Azóta kiderült, hogy valószínűleg hosszabb kihagyás vár rá a vállsérülése miatt, amit már csak azért is sajnálok, mert mintha most kezdett volna igazán formába lendülni.

Varga Kevin – 5 (5.3)
Sok hibát követett el, de láttam rajta az akarást, több nagy sprintet lenyomott, és rendszeresen próbálkozott beadásokkal, több-kevesebb sikerrel. A jóindulatú 5-ös osztályzat nem a teljesítményének, hanem a hozzáállásának szól.

Szécsi Márk – 4 (5.1)
Ezúttal is gyakran helyzetbe tudott kerülni, de rendre rossz megoldást választott. Ezért egyébként önmagában még nem kritizálnám, mert legalább veszélyt tudott jelenteni az ellenfél kapujára, de a második játékrészben olyan szinten láthatatlanná vált, ami már kevésbé fér bele.

Babatunde Adeniji – 5 (5.1)
Az első félidőben rengeteget harcolt, kifejezetten agresszív és határozott játékot mutatott, és a középpályás védekezésbe is besegített. A szünet után viszont mintha fáradni kezdett volna, egyre többet csúszkált, elveszítette a labdákat és nem igazán jelentett veszélyt a felcsútiak kapujára. Ezzel együtt összességében rendben volt a teljesítménye.

∼•∼

Nikola Trujic – 5 (4.6)
Nehéz kérdés… Becserélését követően támadásban az összes veszélyes szituáció az ő nevéhez fűződik, ami alapvetően pozitív dolog. Ezekben a helyzetekben viszont rossz megoldást választott, ami már kevésbé. Mégis, én tartom azt a véleményemet, hogy inkább tudjon valaki helyzetbe kerülni, és aztán időnként hozzon rossz döntéseket, minthogy még ez a veszély se legyen benne. Ugyanakkor nem lennék meglepve, ha a nyáron távozna, és nem is érezném pótolhatatlan veszteségnek. A kezdőcsapatba kerüléshez ugyanis kicsit kevésnek tűnik a teljesítménye, és már azt a szimpatikus hozzáállást sem feltétlenül hozza, amit az elején láthattunk tőle.

Csősz Richárd – 6 (4.6)
Ezúttal kifejezetten tetszett a játéka, többször tudott fontos helyzetben menteni, és a nehezebb szituációkat is magabiztosan oldotta meg. Kiegészítő emberként tehát lehet rá számítani, de azt a potenciált nem érzem benne, hogy ennél többre vigye.

Baráth Péter – 0 (4.7)
Megint nem kapott sok időt, de ezeket a tíz-húsz perceket is meg kell becsülni. Én személy szerint nagyon örülök neki, amikor legalább ennyi lehetőséget kap egy fiatal játékosunk a fejlődésre.

∼•∼

Vitelki Zoltán
Kicsit felemásak most a taktikával kapcsolatban az érzéseim. Kezdjük a pozitív résszel: védekezésben, szervezettségben és erőnlétben úgy tűnik, előre tudott lépni a csapat vele. Ugyanakkor ezúttal nem láttam megvalósulni azt a megalkuvás nélküli játékot, amiről a mérkőzést megelőzően beszélt, és a cseréi is arról árulkodtak, hogy megelégszik az egy ponttal. Panaszkodni viszont mégsincs okunk: ez az eredmény vállalható, és az előzetes minimális célkitűzésünknek megfelel.


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Bár akadtak lehetőségek mindkét oldalon (ha nem is túl sok), de összességében egy ritka gyenge színvonalú meccs volt. A csapat játékáról pedig a középszerűség jut eszembe: nincs vele alapvető baj, nem kell szégyenkezni miatta, de túl sok örömet sem okoz. Ahogy a címben is utaltam rá: nem alkottunk (Vitelki szavaival élve), de nem is égtünk. Ami pedig a játékvezetést illeti: lehetséges, hogy a bírók kapcsán van valamiféle Vitelki-mágia? Az eddigi két vele lejátszott bajnoki mérkőzésünkön ugyanis számunkra szokatlan módon inkább nekünk lejtett a pálya. Berke Balázs nem csupán egy egyértelmű büntetőt nem fújt be a hazaiaknak, hanem akár Kinyiket is leküldhette volna idő előtt a pályáról. Ezen kívül a mezőnyben is inkább a mi javunkra tévedett, Bényei kiállításával pedig nehéz lenne vitatkozni. Soha rosszabb játékvezetést számunkra! (Ugyanakkor, amint azt a pontszám is jelzi, objektív szempontból ez nem volt annyira jó teljesítmény a bírótól.)

Záró gondolatok:

Még mindig nem látni egyértelműen, hogy merre tart most ez a történet: viszont két meccs után nem is lehetne ezt várni, sőt, hiba lenne már most messzemenő következtetéseket levonni. Ilyenkor önkéntelenül is a meccs utáni mestermérlegből szoktam egyébként kiindulni, mert érdekel, hogy vajon az edző is ugyanazt látta-e a kispadról, mint mi, szurkolók. Nos, az, amiket Vitelki a múlt héten az Újpest elleni találkozó után nyilatkozott, amit nagyon szimpatikusnak találtam. Ezúttal viszont, akárcsak a meccs, elsőre erről is elég vegyes volt a benyomásom. Egyfelől reálisan látta, hogy a mérkőzés  második felében a hazaiak ránk erőltették az akaratukat, és nem nyilatkozott olyan, a valóságtól elrugaszkodott dolgokat, mint Hornyák Zsolt, aki szerint a második félidőben “lejátszottuk az ellenfelet”. Ami kicsit mégis ront számomra az összképen, az az, hogy Vitelki többször is elmondja az interjúban, hogy az egy pont nem annyira jó, meg csalódott a döntetlen miatt, azonban a találkozón látottak nem ezt támasztották alá. Egyrészt ugyanis közelebb állt a PAFC a győzelemhez (még ha nekünk is volt a végén meccslabdánk), másrészt pedig a cseréink és a taktikánk sem azt a benyomást keltették, mintha mindent meg akarnánk tenni a győzelemért.

Persze megközelíthetjük ezt a kérdést máshonnan is. Nézzük meg mondjuk a kispadunkat, és azt, hogy milyen rutint és minőséget képviseltek az ott helyet foglaló játékosok. Két fiatal, szinte “nullkilométeres” tehetség, egy NB2-ből elhozott játékos, egy meccshiányos légiós, egy klasszikus kiegészítő ember, egy ugyancsak NB2-es (vagy még az sem…) kapus, illetve az örökös (ön-)veszélyforrás, alias Szacsa. Ebből a felhozatalból talán naivitás is azt várni, hogy valaki érdemben bele tudjon nyúlni a mérkőzésbe. Kiábrándítóan vékony és gyenge a játékoskeretünk még mindig, és egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy majd a két új igazolásunk javítani tud ezen. Ebből (na meg az előzetes várakozásainkból) kiindulva tehát egyáltalán nem panaszkodhatunk az első két meccsen szerzett 4 ponttal. (Ne feledjük, hogy a pesszimistább tippelőink, köztük én is, az első 5 találkozóra számoltak ennyi szerzett egységgel.)

Ezen kívül arról pláne nem szabad elfeledkezni, hogy milyen helyzetben vette át Vitelki a csapatot. Mindösszesen kettő pontra voltunk nem is olyan rég még a vonal felett, és nem voltunk különösebben optimisták az esélyeinket illetően. Most már sokkal kevésbé érződik aggasztónak a (rövidtávú) helyzet. Csakhogy ne essünk megint abba a hibába, amibe szoktunk! Nézhetünk ugyanis előrefelé a táblázaton, álmodozhatunk, de a realitás az, hogy jelenleg még mindig egy, a kiesés elől menekülő csapat vagyunk. Ez pedig nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy minden egyes megszerzett pontnak örülnünk kell, pláne idegenben, egy nálunk sokkal erősebb játékoskerettel rendelkező csapat ellen. Minden más plusz elvárás (pl. szép, domináns, támadófoci) másodlagos ehhez képest, egyelőre mindenképpen. Ha majd biztonságban leszünk, akkor lehet beszélni a stílusról, a koncepcióról, a fiatalok beépítéséről, meg minden ehhez hasonló dologról. Addig viszont alázatosan, összeszorított foggal menni kell előre, és lehajolni a porba minden egyes kis pontért. Máshogy nem megy, főleg majd akkor nem, amikor egyre több lesz a sérült és eltiltott (lásd Bényei, Haris), vagy ha esetleg visszaáll a dolgok rendje, és hirtelen megint a kárunkra tévednek többet a bírók, meg befelé pattan az utolsó percben az ellenfél lövése a kapufáról, és nem kifelé. Olyankor számít igazán az elszántság, az alázat, az akarat. Márpedig ha van dolog, amiben igazán biztató az eddigi két meccs, az talán éppen ez.

Így végső soron kénytelen vagyok annyiban helyre tenni saját magamat is, hogy felesleges azon sírni, amiért nem domináltunk eléggé tegnap, meg hogy mennyire beszorultunk a legvégén, mert a lényeg mégiscsak a megszerzett pont, amivel kicsit megint nőtt az esélyünk arra, hogy ne kelljen izgulni a végén. Szerdán pedig jön a Fehérvár, akik ellen tudjuk jól, hogy sosem nekünk lejt a pálya, és minden fordulópontból rosszul szoktunk kijönni. Az egyetlen, amiben mégis reménykedhetünk, az az, hogy az Újpest ellen is egy 7 meccses nyeretlenségi sorozatot szakítottunk meg Vitelkivel. Próbáljuk meg hát a Vidi ellen is ugyanezt, és szurkoljunk ezért! De közben egy percig se feledkezzünk el a realitásokról (bármennyire is próbál a klubvezetés az ellenkezőjéről meggyőzni sokszor minket): mi jelenleg egy kiscsapat vagyunk, egy kis költségvetésű klub, akik a kiesés elől menekülnek, és a játékoskeret nem is alkalmas ennél nagyobb célok kitűzésére. Bármi tehát, amit ezen felül sikerül elérnünk, azt érdemes nagyon megbecsülnünk. Néha akár azt is, ha legalább nem égünk.

Hajrá Loki!

Enderson

(fotók: dvsc.hu)