Hát ez közel volt…

Csepelre látogattunk a Magyar Kupa 4. fordulójában, melynek tétje a legjobb 16 közé jutás volt. A harmadosztályú ellenfél hasonló játékerőt képviselt és játékfelfogásban is hasonló volt az előző körben kapott Gödöllőhöz. Végül ahogy az is, a Csepel elleni is egy utolsó perces góllal dőlt el…

Balage majdnem eltalálta a kezdőt a beharangozóban. Végül Erdélyi, Dacosta, Batik, Szakál, Keller, Janneh, Patai, Dénes, Cibla, Baldoni és Adinany kezdtek. És viszonylag aktívak is voltak, főleg Keller igyekezett mindennél jobban bizonyítani, csak elfelejtette, hogy a túlbuzgóság sokszor a teljesítmény rovására mehet. Adinany is kimagaslott a mezőnyből, kár, hogy a beadásokat nem sikerült kapuba juttatnia. Nézzük az első félidei eseményeket:

7. perc: szép passzjáték után Cibla lövése szögletre vágódik egy védőről.
10. perc: egy lapos centerezést Adinany lő mellé.
15. perc: Keller kap jó indítást Pataitól, a 16-oson belül beadja, jól érkezik Baldoni, de a lefejelt labda a földről a felső kapufát találja el, a kipattanót Cibla lövi rá, de véd a kapus.
25. perc: az első csepeli megiramodás, ami szöglet után egy kapu fölé rúgott labdával ér véget.
36. perc: Tóth László használja ki a védelmünk teljes tanácstalanságát és Erdélyi mellett gyakorlatilag az üres kapuba gurít. 1-0
38. perc: Egy beívelés utáni kavarodás után Keller közeli lövés-beadását a gólvonalról hárítja egy csepeli védő.
42. perc: Patai fűzi át magát a Csepel középpályásain, és bár egy védő megállítja, a második hullámban érkezik a labdára Dénes és a 16-os vonaláról szétbombázza a hosszút. 1-1

A Csepel nem sok mindent csinált, teljes mértékben a kontrákra rendeződtek be. Fájó volt, hogy egy kapus által előreküldött labda ennyire megzavarta a Batik-Erdélyi kettőst, egyik rosszabbul helyezkedett mint a másik, és Tóth konkrétan üres kapuba guríthatta a labdát. És ez sajnos nem az első pillanat volt, amikor nem éreztem profinak a mieinket. Hála azonban Dénesnek, a szünetet nem hátrányban kellett töltenünk, gyönyörűen kilőtte a hosszút a félidő végéhez közeledve.

A második félidőre változtatás nélkül jöttünk ki, és annak első 15 perce hasonlított leginkább arra, amit látni szeretnénk egy harmadosztályú ellenfél ellen. Helyzetek, szépen végigvezetett támadások, higgadt játék – csak az a fránya jó befejezés nem jött össze, bárki is próbálkozott.

49. perc: Centerezés után Adinany veszélyeztet, de a kapufára felpörgő labdát szögletre üti a kapus.
51. perc: Cibla fut el, gyönyörűen készít le a jól érkező Baldoninak, a lövés centikkel száll fölé.
54. perc: Újabb bizonytalanság hátul egy indítás után, Erdélyi kinn áll a kapujából, de az emelés túl magas, nincs újabb csepeli gól.
58. perc: Cibla indítja remekül Dénest, aki rávezeti a kapura, majd befele megcsinál egy cselt, de 12 méterről a kapu fölé pörgeti a meccs helyzetét.
59. perc: Mesteri támadás, Dacosta, Janneh, Cibla a labda útja, mintha zsinóron húznák. Utóbbi 12 méterről nagy helyzetben kilövi a felpattanó labdát a stadionból.

Ekkor hármas cserére szánta el magát Remmel, és ez mintha meg is akasztotta volna az addigi jó játékunkat, mert a következő 25 percben konkrétan helyzetbe sem kerültünk. Pedig beállt Szendrei, Egri és Kocsis (Dénes, Adinany, Baldoni helyére) majd nem sokkal később kényszerűségből Mejías (Dacostát rúgták meg), és rá tíz percre szintén kényszerűségből Samper (Janneh fogott rosszul talajt egy beadás után). Ez nagyon hosszabbításnak nézett ki, de egy újabb csepeli előreívelést követően tökéletes kontrát vittek végig és fejeztek be a hazaiak a 83. percben. Torda Bence köszönte Batiknak, hogy az indítás pillanatában megállt és nem követte az akciót, Erdélyinek pedig, hogy a vonalon maradt (pedig konkrétan az ötös vonalára érkezett a labda) és mellkassal (!) vette be a kapunkat. Volt még hátra sok, csak az volt a gond, hogy teljesen impotensnek tűntünk elöl. Kocsis beadása után bár egyenlíthetett volna fejjel Batik, de az is messze elkerülte a kaput. A profizmus és a higgadtság teljes hiányát éreztem, szét voltunk esve. Batik középcsatárként végig elöl maradt, Cibla nem középről osztogatott, hanem bal szélről ívelgetett, Kocsis Mejíassal veszekedett, aki nem ért vissza hátra, emiatt Szendreinek kellett jobbhátvédként mentenie a kontráknál. Patai hiába osztogatott kiválóan a meccs nagy részében, hátul kellett maradjon Szakál mellett. A távoli lövéseket teljesen kivettük a lehetőségek közül, minden áron Kocsist és Ciblát kerestük a támadásokkal, hogy aztán ők beadják középre, ahol rendre 6-7 csepeli ember fogta a debreceni játékosokat és szabadítgattak fel könnyedén. Zierkelbach már mutatta ujjaival a 3 perces hosszabbítást, és én már fogalmaztam is meg fejben a kiesésről szóló összefoglalónkat, amikor mégis történt valami…

Samper (az ebben a helyzetben is egyetlen higgadtan és profin játszó emberünk) unta meg a szerencsétlenkedést, és négy ember közül tökéletesen passzolt Ciblához, aki ezúttal nem magasan ívelt be, hanem meglepetésre laposan játszotta meg Egrit, aki átvette, lőtt, és egy bevetődő védő valószínűleg kézzel hárított… Zierkelbach nem jelzett semmit, Egri viszont nem adta fel, visszaszerezte a labdát és ezúttal már nem volt ki megállítsa a lövését. Kiegyenlítettünk! Jöhetett a hosszabbítás… vagyis jöhetett volna, ha a csepeliek nem adják vissza egyből a labdát a középkezdés után…

…de eladták,  mert Patai beleblokkolt. Kocsis egyből emelte is Szendrei felé, aki pedig fejjel indította be az elöl ragadt Patait, aki tökéletesen szolgálta ki a félpályáról (!) óriásit sprintelő Kocsist, aki kilőtte a rövid felsőt. A 92. és a 93. percben megfordítottuk a találkozót, Kocsis előtt pedig le a kalappal, hogy a gólörömben véletlenül felborított kissrácnak adta a mezét a lefújáskor. A csepeliek a földön, mi pedig kifújhattuk magunkat, ismét az utolsó pillanatban oldottuk meg azt, amit mi magunk rontottunk el korábban. De van valami ezekben a srácokban, ha ilyen helyzetekben is képesek visszajönni! Úgyhogy hiába fociztunk igazán jól csak 15-20 percig, hiába nem lett volna érdemtelen, ha ilyen jó teljesítmény után a Csepel minimum a hosszabbítást kiharcolja, de végül mégis képesek voltunk a magunk javára billenteni a meccset.

Meccs emberét nem szokásunk megszavaztatni veletek az MK meccsek után, és most sem lesz ilyesmi, de nem nehéz nekem megneveznem a legjobbat, aki bár egy gólt sem szerzett, sőt, talán lövése sem volt, de kettőben is maradandó érdemei voltak, és az egész meccsen kiválóan helytállt, nagyon szép labdái voltak, a támadásaink többségében jelentős érdemeket szerzett, ő pedig nem más mint Patai Dávid. Talán nem túlzás azt mondanom, hogy a legjobb meccse volt eddig a Lokiban. A kapufánál ő indította remekül Kellert, az első gólnál ő tört be a tizenhatosig ügyesen, amiből aztán Dénes kilőtte a hosszút, a győztes gólnál pedig nem csak labdát szerzett, de aztán tökéletesen is szolgálta ki Kocsist. Említést érdemel még Egri, aki csereként beállva hozott vissza minket a meccsbe, és Samper, aki kevés játékperce ellenére is megvillantotta párszor a kimagasló játékintelligenciáját; továbbá Dénes, aki bár kihagyta a meccs helyzetét, de előtte nagy gólt lőtt.

Kötelező letudva, robog tovább a Lokomotív!
Csibu

Borítókép: Török Attila, Nemzeti Sport