Ahogy arról már az összefoglalóban beszámoltunk, az előzetes várakozásokhoz képest kissé keserűre sikeredett a búcsú a 2010/11-es szezontól. Egyetlen „szerencsénk”, hogy a Ferencváros nyerni tudott otthon a Pápa ellen, különben valószínűleg mostanra már romokban állna a DVSC székháza a szurkolói felháborodás miatt. A drukkerek egy része azért így is hangot adott nem éppen hízelgő véleményének. Mert ki lehet kapni otthon is, csak nem így, nem ilyen játékkal, és főleg nem ilyen mentalitással!
A találkozó közben is látszott, hogy nem ezt a meccset fogják demo DVD-n kínálni játékosaink leendő csapatuk vezetőinek, ha a próbajátékon referenciát kérnek tőlük. Azt gondoltuk azonban, hogy a kötelezőt azért behúzzuk, és ha más nem, az a büntetőből rúgott sovány gólocska feloldja majd a srácokat, és simán lövünk még párat a Halinak, hogy tartson ki nekik hazafelé a hosszú úton. De nem ez történt!
Berger József „játékvezető” (de inkább provokátor) mélyen gyökerező dilettantizmusról tett tanúbizonyságot, amikor sorozatban osztotta a lapo(ka)t játékosainknak, a Halinak meg semmit, holott a hazaiak és a vendégek hasonló vehemenciával faragták egymás alsó végtagjait. Már ez sem lenne megengedhető, ha a bíró semlegességét szakmai minimumként állítjuk fel, de mivel a szurkolónak is van igazságérzete, ez még talán belefért.
A csapat ugyanis korántsem szolgált rá arra az addig mutatott produkcióval, hogy a közönség a bírói hármast tegye felelőssé az esetleges vereségért. Sőt, ebben később sem következett be fordulópont, az utolsó 5 percre időzített hajtás és/de kapkodás ellenére sem.
Viszont az, hogy egy nyilvánvaló, büntetőterületen belüli kezezés után nem ítél tizenegyest a játékvezető, csak azért, mert az első félidőben már adott egyet annak a csapatnak, nevetséges. Hasonló „népszerűségre” tettek szert az olyan ítéletek, mint Yannick két kézzel történő ellökéséért semmi, Coulibaly szabályos leütközéséért viszont szabadrúgás. Teljesen következetlen eljárások, melyek a nézőből csak gúnyos kacajt, talán egy-egy „KURVAANNYÁÁD!” bekiabálást váltanak ki, ám a pályán lévőket totálisan összezavarják a tekintetben, hogy mit és mit nem engedhetnek meg maguknak. Egyenként egyáltalán nem súlyos tévedések, „halmazatban” viszont már képesek heves indulatokat kiváltani.
Ami miatt ez mégsem kíván egy „fikázzuk együtt a bírót” bejegyzés lenni, az az, amivel a gárda előrukkolt. A Berger által megadott alaphangulatot ők szították tovább impotens erőlködésükkel, de ez a kör még a dicsérhetőbb kategóriába tartozott (Bódi, Varga, Simac, Verpecz). A többiek még ennyire sem voltak képesek, az ember helyettük szégyellte magát, ha rájuk nézett. Erről elég is ennyi, a lényeg már olvasható az összefoglalóban.
Mindezek együttesen vezettek oda, hogy 89 percnyi kitartó buzdítás után kiborult a bili az ultráknál, s kb. harmincan még a lefújás előtt felsorakoztak az északi oldal (tehát a B közép) szélén arra készülve, hogy a találkozó végén berohannak. A „helyükön maradók” a Meneküljetek! – Meneküljetek! rigmussal kísérték zeneileg az eseményt, mintegy a poént is lelőve. Az ominózus berohanásra egyébként valóban sor került, de az esetleges kezdeti félelmeket meghazudtolva teljesen békésen zajlott le. Azt gondolom, ez a kép magáért beszél:
A hepaj azzal folytatódott, hogy páran odarohantak az egyik partjelzőhöz, akihez egyikük az asszisztens későbbi elmondása szerint így szólt: „Add ide a zászlót, te kis buzi!”. Az pedig már a lelátóról is látszott, hogy engedett a kérésnek, így legalább néhány embernek megadatott, hogy ha már kedvencei győzelmének nem örülhetett, futhatott egy kört egy igazi asszisztensi zászlóval. Később persze vissza kellett szolgáltatni. Ezután a gólszimulátorhoz hasonlítható ironikus ünneplés vette kezdetét a kezdőkörben.
Árnyalja a képet, hogy a már említett „meneküljetek” mellett ilyen is felhangzott, hogy „Mocskos zsoldosok! – Mocskos zsoldosok!”, illetve ilyen is, hogy „Nem kell nigger, nem kell!”. Lehet persze véleményt nyilvánítani, nem baj, ha radikális, csak legalább lenne igaz. A „mocskos zsoldosok” már Simacnál megbukik, jóllehet, ő akár a szabályt erősítő kivétel is lehetne. A kilenc légiósunk közül ő és még talán Ramos az, aki nem érdemel ilyen értékelést. A bekiabálás valószínűleg inkább a vezetőségnek szólt, a „mocskos zsoldosok”-at feltehetően nem is értették külföldi játékosaink. Nem így a „nem kell nigger”-t, ami már sokkal inkább nemzetközi. Igaz, hogy mostani színeseink nem húzzák az igát kellőképp – itt is tehető kivétel Ramos személyében -, de volt idő, amikor egy fekete játékos is kiváltotta még a törzsszurkolók elismerését is. Őt pedig úgy hívják, Sidibe. Ő volt az első afrikai nálunk, s leigazolásakor rögtön született is róla egy dalocska, amit joggal nevezhetünk pejoratívnak:
„Reggel kinyitottam az újságot, és nem hittem el:
A debreceni keretben egy nigger szerepel,
Sidibe, Sidibe, AIDS-es volt anyád,
Egy nagy benga oroszlán falta fel apád!”
A szenegáli azonban rövidesen elhallgattatott minden ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulást, a sok gól a legrasszistábbak száját is befogta. Az is igaz viszont, hogy a mostaniak (Salami, Coulibaly, Yannick) szörnyen szerencsétlenek hozzá képest. Aki nem képes 5 centiről belőni, vagy akár csak bekotorni egy ziccert, annak még a magyar élvonalban sincs helye.
Mindenesetre a kritikák egyértelműek, meglátjuk megfogadják-e.
Páran már távoztak, (Kabát új csapata még bizonytalan, Cicó a belga Kortvijkban folytatja), és valószínűleg fognak is még. Kabát Peti – ahogy a romlott alma megrohasztja az épeket, ha közéjük teszik – már kifejtette hatását néhány, korábban kiegyensúlyozott játékosunkra. (Gondoljunk csak a Loki-Fradira, amikor Kabátot a játékosok követelésére nem cserélte le Herczeg, vagy a harkovi botrányra, ahol szintén Kabát volt a főszereplő.) Kérdés, nekik van-e onnan visszaút, és ha igen, melyik városban? A korábbi évekhez képest most minden bizonnyal szűkre szabott a pénztárca, az elmaradó nemzetközi szereplés miatt nem lesz komoly bevásárlás.
Ellenben mégsem mindegy kik jönnek, a kétéves kontraktust a minap aláíró Kondás Elemérrel ugyanis állítólag egy európai szereplést érő helyezés megcsípése a cél. A mostani kerettel viszont örülhetünk, ha a középmezőnyben végzünk jövőre.
A mérkőzés utáni történéseket övező sajtócsenden egyébként nagyon megdöbbentem, főleg úgy, hogy végignéztem, ahogy a fotósok és tévések igyekeznek mindenhol ott lenni, ahol akármilyen párbeszéd bonyolódik játékos és szurkoló között…
(1. és 3. kép: dvsc.hu)
(2. kép: haon.hu)
