A hétvége zárómeccseként a regnáló bajnokot fogadjuk hazai környezetben, így elmondható, hogy ismét mi játsszuk a forduló rangadóját. A csata győztese – ha lesz – minden bizonnyal – és joggal – nagy presztízzsel bíró három pontról fog beszélni, ám óva intenék attól mindenkit, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítson a mai találkozónak. A Vidi a Paulo Sousa által hozott új stílussal a korábbinál sokkal lendületesebb és élvezhetőbb focit produkál, de az összeszokás, -szoktatás fázisán még mindig nem sikerült átlendülni, és ez lehet a mi nyerő kártyánk.
Támadásaik jól felépítettek, rengeteg helyzetet dolgoznak ki, ám ezeknek csak töredékét sikerül értékesíteni. Vagy az a bizonyos utolsó passz sikeredik pontatlanra, vagy Alves lövi rossz helyre a labdát. Eddig, ha csapata gólt szerzett, abból ő is kivette a részét, de már-már Coulibalyéhoz hasonlít a helyzetkihasználása, ami semmiképp nem jó jel. Egyelőre élvezi a portugál mester bizalmát, de Nikolics ugrásra készen várja a lehetőséget a bizonyításra. 2010-ben ő volt a gólkirály, de tavaly csereemberként is nyolc találatra volt képes. Csatárgondok tehát nincsenek – mivel rendre csak egy van egyszerre a pályán – Fehérváron, s úgy tűnik, hogy az újjászervezett középpálya is működik. Gosztonyinak nem is volt és nincs is félnivalója, az ő játékstílusa beleillik edzője elképzeléseibe, a Sousa érkezésével legjobban járó Nagy Dániel szerepeltetését viszont Elek és Polonkai igencsak megsínyli. Előbbi már a szezonkezdettől parkolópályán van, utóbbit viszont csak a Sturm elleni kiesés óta nem látjuk – csupán néha, csereként beállva. A Sándor-Mitrovics-Vasziljevics trió is elég stabilnak látszik.
A védősorral viszont koránt sincs minden rendben, a friss szerzemény Hectór Sanchezről a BL-selejtezők alatt több gólt is „sikerült” kapni, és a Kaposvár is átszaladt rajtuk egy laza 2-0-val. Mi már azonban nem bízhatunk a spanyol ügyetlen megoldásaiban, mivel helyét Vaskó vette át.
Ami minket illet, eddig négyből négy, ráadásul úgy, hogy játszottunk az örök rivális FTC-vel, a mumus Kecskeméttel, és az otthon mindig erős – legalábbis eddig így volt – Zalaegerszeggel, ráadásul utóbbi kettővel idegenben. Nekünk tehát egyelőre megy a szekér, vannak meccseket eldönteni képes játékosaink, agilis, ambiciózus fiataljaink, válogatott kerettagjaink, s az csak hab a tortán, hogy ezek néha fedik is egymást. Ami viszont gátat szabhat – és kell is szabnia – a túláradó önbizalomnak, az az, hogy még nem játszottunk a 2011/12-es idény nagycsapataival, a Győri ETO-val és a Kispesttel. Bár egyelőre tartja előkelő helyezését, a Pécset nem sorolnám ide. Mindenféle lekicsinyléstől mentesen, érzésem szerint ott egyfajta teljesítménylufi van kialakulóban, amely nem kérdés, hogy kidurran, csupán az időpont bizonytalan. Az előbb említett két gárdánál viszont alapos és koncepciózus munka folyik, így eddigi produkciójuk nem lehet véletlen, az igazi értékmérő ellenük jön majd el a számunkra. Persze aktuális ellenfelünkkel szemben is roppant fontos a diadal, hiszen nem mellesleg évek óta ez a legjobban várt mérkőzés országszerte, amelyre még Győrből is rendszeresen érkeznek focibarátok. Ezúttal a szokásosnál is nehezebb dolgunk lesz, mert két kulcsembert is kénytelen nélkülözni Kondás Elemér. Egyikük Varga Józsi, aki az Izland elleni barátságos válogatott mérkőzésen szenvedett sérülést, a másikuk pedig Coulibaly, aki a kecskeméti kiállítása miatt kapott három meccses eltiltását kezdi meg ezzel a fordulóval. Vargát minden bizonnyal Ramos helyettesíti majd, a francia csatár pótlásának megoldása viszont egyelőre kérdéses. Ha szerkezetváltás nélkül vágunk neki a találkozónak, az újonnan szerződtetett Zahovaiko nevezése kézenfekvő. Alkata megegyezik Coulibalyéval, viszont ahogy az a Vasas ellen kiderült, mozgása sokkal lassabb, és szívesebben foglalkozik a szemben álló játékosokkal, mint a labdával. Ez bármely futballista esetében gondot jelent, de egy csatárnál pláne. Az átszervezésben is van viszont ráció, ha élni kívánunk a meglepetés erejével. Viszonylag kis módosítást igényel, ha Nikolicot állítjuk be. Reméljük nem jelent majd neki problémát „az egyből mélyvíz”.
Minden bizonnyal telt ház lesz az Oláh Gabin, jó lenne az elmúlt évekhez hasonló diadalittas módon emelni meccs után a korsót, ahogy például 2010. májusában történt, amikor a bajnoki döntőként aposztrofált rangadót követően könnyezve vonultak a fehérváriak az öltözőbe. Persze az egy évvel ezelőtti „sima” 3-1 lemásolása esetén sem sértődnék meg a csapatra.
Hajrá, Loki!
