Nyolc éve papíron a legjobb iskolát végzik a magyar futballedzők, mégsem akadt egy, aki csak közepes külföldi csapatnál dolgozna azóta. A siránkozás állandó, a belső imádat nehezen érthető, mint ahogy az is, miért nem ugyanúgy képzik a játékosokat az országban. Most már akad kitörési pont, meg kellene mozdulnia valaminek.
„Mérföldkő a sportág hazai történetében” – mondta dr. Mezey György 2002. november nyolcadikán, amikor Magyarország az UEFA edzőképző projektjének teljes jogú tagja lett. Ugyanekkor csatlakozott Anglia, Lengyelország, Szlovénia is, így már tizennyolc tagállamra terjedt ki a képzés. Az UEFA 1991-ben találta ki az egységesítést, egyben az európai edzőképzés rendszerét. A hazai, UEFA-rendszerű képzés hamarosan megkerülhetetlen lett, akkor is UEFA-diplomának hirdették, amikor még nem volt az (a Maldív-szigetekre önmagát száműző edző, Kiss László hadakozott is akkoriban emiatt Mezeyvel, akinek a képzésben vitathatatlan szakmai érdemei mellett anyagi haszna is volt). Ha csak a számokat vizsgáljuk, sikersztori is lehetne a hazai edzőképzés. A két legmagasabb fokozatú licencet, az A-t illetve a pro-t eddig 580-an szerezték meg, európai összevetésben kimagasló ez a szám.
Az UEFA szabvány szerint pro-képzést viszont csak kétévente lehetne indítani, maximum tizenötös csoportokkal (a szabály szerint az élvonal létszáma, mínusz egy fő alkothat csoportot), meghívásos alapon. Nálunk erre fittyet hánytak, nem veszik figyelembe a kötelezően előírt kétéves gyakorlatot sem. El lehet képzelni, a képzés rangját miként érinti a haszonmaximalizálás miatti duzzasztás. Akik a magyar edzői karból elsőként szereztek diplomát, félve nézik, kik kapnak most, a felhígulás látványos. Tavaly huszonhatos elitcsoport indult, de volt már ennél több is. Még nagyobb baj, hogy egy magyar trénernek még arra sincs esélye, hogy akár egy szerény bajnokságban szerepet kapjon, pedig ugyanazt tanulja itthon, mint bárhol máshol Európában. A tananyag mindenhol megegyező, Kisteleki István egykori MLSZ-elnök szerint abszolút európai, ők fordíttattak le szakkönyveket, cikkeket, mert a nyelvtudás hiánya még mindig komoly gondot okoz. (Mezey menesztésével távozott az oktatók java, volt egy köztes időszak, amikor a diplomát nem fogadták el Európában, de ennek vége.)
A pro licencért egyébként 900 ezer forintot kell fizetni, s tanulmányutakra kéne járni, ezért összességében kétmillió forintba is kerülhet. A tanfolyam 370 órás, előírás a háromhetes nemzetközi gyakorlat, amit nemzetközi kupában érdekelt csapatnál kell letölteni. El lehet képzelni, nyelvtudás hiányában milyen esetlen akár már Bécsben is, egy itthon tehetségesnek kikiáltott szakember. A licencet kilenc hónap alatt meg lehet szerezni, így jogosan mondhatják a képzés ellenzői, ez gyorstalpaló, nem helyettesítheti a diplomát, biztosan nem lehet elmélyülni néhány fontos témában, mint a pszichológia vagy akár az élettan.
Kistelekinek szívügye volt az edzőképzés, a világ legcsodálatosabb szakmájának tartotta. Ő maga is elvégezte a kölni főiskolát. Minden komoly futballnemzet rendelkezik egy ilyen típusú iskolával, csak Magyarországon maradt gazdátlan a Testnevelési Főiskola égisze alól kikerülő képzés. „Bentlakásos iskola volt, napi nyolc órát foglalkoztak velünk, hét hónapon keresztül. Emlékszem, Felix Magathra nagyon keményen rászóltak, ha linkeskedik, nem kap diplomát. Onnan kezdve mindig láttuk őt hétfő délelőtt. Az ő diplomáján is az van: futballtanár. Németországban nem belterjesség határozta meg, ki kaphat diplomát, vagy később munkát, hanem a teljesítmény” – vázolta fel Kisteleki. Magyarországon a lemondott MLSZ-elnök mellett még ketten végezték el a kölni főiskolát, szegény Bicskei Bertalan és Varga Zoltán (a képzés minőségét érzékelteti, hogy Bicskei tizenöt kilót fogyott ezalatt).
Kisteleki – Temesvári Miklós segítségével – kérdőívet adott az edzőknek, írják le, mit gondolnak a hazai viszonyokról, miben lehetne előrelépni. A felmérés nem került nyilvánosságra, de tudni lehet, első helyen az infrastruktúra hiányát emelték ki, utána azt, hogy nincs rendezett futballélet, nem lehet hosszú távra tervezni, emellett a külföldi tapasztalatok hiányát említették.
A cseh Miroslav Beránek, amíg nálunk tartózkodott, kiemelte, hogy a magyar futballfilozófia hiányzik, megszűnt. Nincs egységes, és legfőképp egyféle képzés, két edzőnek kétfélét jelent, mit kell tudnia egy jobbhátvédnek, ezért nem is tanítják meg jól az alapokra a játékosokat. Mészáros Norbert itthon sokáig csatár volt, Beránek tette a hátsó alakzatunk közepébe, Lisztes Krisztiánt irányítónak szánták, de a Werderben inkább védekezett, mint osztogatott, Vadócz Krisztián ugyanígy járt, Dombi Tibi sem volt soha csatár, pedig itthon eredetileg ezeket a posztokat látták jónak. A magyar szakma hajlamos mindent fitymálni, a lehetőségért siránkozik, de nem tesz azért, erről a Ferencvárostól Skóciába, majd Belgiumba kerülő László Csaba beszélt határozottan.
Emellett a többség nem a nap 24 órájában edző, csak töredékében. Jó esetben ismerik, kik vannak a tartalék alatt, de a Baróti-Illovszky-Lakat trióra jellemző akkurátusság már hiánycikk. Ők még a legfiatalabbakat is ismerték, pillanatnyilag nem ez a jellemző, bár Herczeg András és Benczés Miklós igazi kivételnek számít. Iszonyatosan erős viszont a hazai edzői kar belső imádata, más sportágakhoz képest indokolatlanul osztogatják a mesteredzői címeket. Verebes József a nyolcvanas években állami kitüntetést is kapott, noha klubcsapattal mindössze egy nemzetközi párharcot nyert meg, és brutális veréseket kapott (Standard Liege, Dinamo Kijev, Dinamo Minszk, Steaua). Verebes már a nyolcvanas években úgy gondolta, ő már mindent tud a szakmáról, neki nem lehet újat mondani, mégis elvégezte a tanfolyamokat.
A belső imádaton belül nagy a belterjesség is, nem a teljesítmény határozza meg, ki kap munkát, ebből adódóan érdemi versenyről nem beszélhetünk. Gellei Imre harmadik hellyel lehetett kapitány és mesteredző, Tornyi Barnabás teljes szezont is ritkán töltött ki, mégis szakérthetett, még az olimpiai válogatottig is eljutott. Tornyi mellett egy féltucat edző (Bognár György, Dajka László, Détári, Keszei Ferenc, Reszeli Soós István, Glázer Róbert) kapott szinte évente munkát a 90-es évek végétől a 2000-es évek közepéig tartó időszakban, dacára a visszafogott eredményeiknek.
,,Edzőként méltatlan helyzetben vagyok, de azért megpróbálom orvosolni a helyzetet, tanulok és képzem magam. Az edzői szakma teljesen más világ, mint amilyenben labdarúgóként részem volt, itt sokkal több függ a külső körülményektől. Ha jó futballista voltál, akkor valószínűleg volt helyed a csapatban, míg a kispadok világában komoly kapcsolatokra van szükség. A magyar edzői szakma belterjes világ, le vannak osztva a lapok, és nagyon nehéz betörni, de azért én megpróbálom. Hogyha normálisan, úgy mennének a dolgok, mint bárhol a világon, két éven belül edző lennék valamelyik első osztályú klubnál. Elértem arra a szintre, hogy már önállóan dolgozhassak, mint ahogy azt évek óta teszem is, igaz, nem a legmagasabb osztályban” – mondta Véber György 2008-ban.
Eközben Magyarországon felnőtt egy olyan edzői nemzedék, amelyik értékelhető színvonalú NB I-es mérkőzést sem nagyon látott, láthatott, következésképpen élő, eredendő élményei a futballnak nevezett szakmáról nem nagyon lehetnek. Ha hozzánk megérkezik egy külföldi, a képességek nem számítanak. Csakis az, hogy külföldi. Tehát nem magyar, s mint ilyen, egyszerűen nem értheti, nem érezheti, nem élheti át a mi gondjainkat, a mi problémáinkat, a mi történelmi szenvedéseinket. Aki külföldi, az vesszen, mert segíteni úgysem tud rajtunk, ellenben folyamatosan károg, rámutat a visszásságokra, és profi mentalitást próbál csempészni a megkövesedett itthoni viszonyok közé. No, persze nem csak rosszat hoz, mert ha elég jó a neve és a pedigréje, a fizetéseket egészen könnyedén feljebb tornászhatja. Csank mester örült is Sousa kinevezésének, kerek-perec megmondta egyik idei interjújában.
Pedig Martti Kuusela, egyfajta fehér hollóként mindmáig a kispesti klubtörténet utolsó bajnoki címét szállította az 1992-93-as szezonban, ráadásul nem is akármilyen körülmények között. Aztán azonban a közeg, a városvezetés, a magyar futballból élő tengernyi „szakmabeli” szívfájdalom nélkül megbuktatta. Arról már nem is beszélve, hogy a játékosai milyen csúnyán elárulták.
Nehéz az edzői sors, ám vannak kivételezettek…
Forrás: Index
(A képek forrása: nso.hu, nb1.hu)
