Különös érzések kavarogtak bennem tegnap meccsre menet. Mivel a sajtó szerint az e heti Loki – Győr volt az év meccse – bár mostanában szerintük minden találkozó az, amit nálunk játszanak – , s az eddigi 12 forduló alatt csupán egy nap telt el úgy, hogy nem mi álltunk az NBI élén, reméltem, hogy legalább a közvetlen üldözőnkkel izgalmas rangadót vívunk majd. Félreértés ne essék, nem kívántam én semmiféle ponthullajtást, vagy ilyesmi, és bár nagyon hízelgő, hogy mindenki hanyatt dobja magát a Nagyerdőn, van ennek árnyoldala is. Bár tudtam, hogy Csertői nagyobb hangsúlyt fektet a védelemre, mint egy Koeman-sündisznó hibrid, bíztam benne, hogy rákényszerítenek minket arra, hogy egyszer hozzuk ki végre a maximumot magunkból.
A meccseinken rendre mi szerzünk vezetést, miután még példás módon gyötörjük egy kicsit az ellenfeleket, mint kíváncsi kisgyerek a cserebogarat, aztán mikor látszanak a megadás jelei, sorsukra hagyjuk őket. Mondjuk egy otthon játszó csapattól ez így illik. Ezt a győrieknek is tudniuk kellett, s valószínűleg tudták is. Nekik még hazai pályán is a kontrastílus fekszik, itt mégis valami mással próbálkoztak. Igaz, a gyors gól elmélete (és az azt követő betonvédekezés) nem hangzik rosszul, de azt kezdeményezően fellépve, szervezetten és tudatosan rohamozva lehet (általában) elérni.
Ezt viszont az ETO vagy összekeverte az egész pályás letámadással, vagy nem gyakorolják elég régóta (vagy mindkettő). Labdát akartak szerezni, olykor-olykor szereztek is, de mintha már nem futotta volna épkézláb összjátékra. Gyakorlatilag egyetlen kidolgozott akciójuk sem volt az egész 90 perc alatt. Volt ugyan pár ígéretes átlövési kísérlet, ezek azonban mind véletlenszerű, koncepciótlan próbálkozások voltak. Pedig a kezdőcsapat alapján nem erre következtetnénk:
Pedig Dudás Ádám elmondása alapján ők mindent beleadtak, így – hogy egy közkeletű kifejezéssel éljünk – valószínűleg fejben nem voltak elég felkészültek. A mi játékosaink viszont annál inkább. Aki eddig jó formában játszott, most is hozta, aki korábban annyira nem, ezúttal feljavult. Jól mozgattuk a széleket, felváltva támadtunk jobb és bal oldalon, de mégsem nyílt ki túlságosan a védekezésünk. Mindig volt utolsó ember, mindenki tudta, mikor mit kell tennie. Ha pedig netalántán mégis hibázott valaki, a társak azonnal kisegítették. Így aztán teljesen megérdemelten szereztünk vezetést a 21. percben. A láthatóan begyakorolt szögletes szituációnál a győriek megfeledkeztek Simacról, aki egész könnyedén bólinthatott a kapu közepébe. Már nagyon érett a találat. Magának a gólszerzőnek is volt korábban egy hasonló lehetősége, de Szakály, sőt Varga előtt is adódott gólhelyzet, Kulcsár pedig konkrétan három egymást követő alkalommal választott rossz megoldást döntő pillanatban.
Aztán kissé leült az iram, igaz, volt honnan visszavenni. Az embernek olyan érzése támadt, mintha a csapatok arra várnának, hogy a másik cselekedjen. Negyedórányi pötyögés után a zöld-fehérek unták meg a status quo-t, s ragadták magukhoz a kezdeményezést. Az innentől a félidő végéig tartó hat-hét perc alatt komoly nyomás alatt tartottak minket, ám sem előtte, sem utána nem okoztak fejtörést a számunkra. Aleksidze egyszerűen eltűnt Mészárosék között, egyetlen lövőhelyzete is úgy adódott, hogy kihúzódott a tizenhatoson kívülre, s az alapvonal közeléből visszapasszolva tudták megtalálni a labdával. De gól nem lett sem ebből, sem a többiből, így nem sikerült lélektani előnybe kerülni a szünet előtt.
A szünet viszont éppen arra a legalkalmasabb, hogy a mesterek rendezzék a sorokat, akit kell, megnyugtassanak, akinek meg arra van szüksége, felpörgessék. Ám a dunántúliakon semmiféle változtatás nyoma nem volt észrevehető. Az összefoglalóban azért nagyon veszélyesnek tűnő szabadrúgásból – ez volt az egyetlen győri kapuralövés a második játékrészben, s egyben az utolsó a lefújás előtt – is csak az azt megelőző hajcihő maradt meg inkább számomra.
Vendég oldalon egyébként is indokolatlanul sok volt a hiszti – talán a tehetetlenség miatt? -, s mivel a játékvezető hajlott ezekre a képtelen kezdeményezésekre, egy barátságosan induló összecsapást is „sikerült” roppant feszültté változtatni. Összesen hét sárga lap talált gazdára, négy itt, három ott. Szerencsére Bognár Tamás azért hamarosan „visszajött a meccsbe”. Nem úgy az Egyetértés, akik a gyönyörűen kijátszott második gól után végleg elvesztették a fonalat. Körülbelül fél óra volt még hátra, mikor Korhut a támadó térfél felénél, bal szélen kénytelen volt visszafordulni, de megtartva a labdát középre passzolta azt. Coulibaly elengedte a lába között, így Bódihoz került, aki pontosan az ezalatt az egész zöld-fehér védelmet megtévesztve előrefutó Korhut lábára rajzolta a bogyót. Ifjú védőnknek már csak annyi dolga volt, hogy az ötös sarkáról a szintén ügyesen helyezkedő Kulcsár elé tálaljon. A végeredmény egy Barca-kategóriás összjátékból született gól, mely sokak számára emlékezetes marad. Szerzőjének azért, mert 100. élvonalbeli meccsén hozta össze, az előkészítőnek meg azért, mert „meccs embere” díjat hozott neki. Nekünk meg azért, mert ezzel 2-0-ra vertük a Győrt, aki elvileg a legnagyobb ellenlábasunk.
Itt nyer értelmet a bevezetőben említett eszmefuttatás. Ha ugyanis továbbra is ilyen ritmusban játszunk, elég hamar tét nélkülivé válhat a bajnokság hátralevő része. Bár még félidőnél sem tartunk, minden adott ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Nem tagadjuk, a fölényes győzelmeink mellett akadtak szerencsések is, de nem szálltunk el sem ettől, sem attól. A keretet kitűnő játékosok alkotják, a kezdő fele saját nevelés, értékteremtő képességgel megáldott cseréink vannak. A csapatszellem szinte már egy külön játékos, és bár veretlenség még mindig van, görcs annál kevésbé. Semmit nem elkiabálva, és nem vedelve előre a maci bőrére, szépen lassan, suttogva elrebeghetjük a bajszunk alatt, hogy a mezőny fölé emelkedünk.
Őszintén szólva nem is baj, hogy számos idegenbeli rangadó – ha annak lesz még nevezhető akkor – tavaszra marad, hiszen így van esély rá, hogy nem fullad unalomba az idény második fele.
Taktikai érdekességek
1. Az ábrán az első gólt megelőző szöglet látható. Szakály tudatosan kifut a kapu előteréből, mintha kis szögletet akarna, ezzel elcsalja az egyik embert a rövidről, szabaddá téve a labda útját az ötösig. Ott pedig az egy sorban tébláboló győri védők nem tudják eldönteni, ki kinek az embere, így aztán Simac anélkül buksizhatta a hálóba a lasztit, hogy bárki is felugrott volna vele. Ez most első szándékból sikerült, de tisztán látszik, hogy a labda útjának vonalában végig helyezkedtek játékosaink, így ha Selim túl magasan tekert volna, Coulibaly vagy Varga ugyanúgy elvégezhette volna, amit Simac. Az esetleges kipattanóra/felszabadításra pedig Mészáros és Kulcsár leselkedett hiénaként.
2. Mikor világossá vált Csertői előtt, hogy a győzelemhez szükséges csoda nem jön magától, kettős cserére szánta el magát. Ám olybá’ tűnik, még ennek a megszervezése is feladja a leckét. Az Aleksidzét váltó Ahjupera, illetve a Ji-Paraná helyére érkező Ceolin két perc különbséggel léptek pályára, úgymond saját maguk elől húzva az időt. Arról nem is beszélve, hogy a játék képén nem látszódott a frissítés ténye.
Percek, események
8.perc: Korhut remek labdáját viheti kapura Kulcsár, majd lő is hat méterről, de kiszorított helyzetből, ráadásul igen gyatrán.
13. perc: Völgyi csapja arcon-nyakon Bódit kinyújtott karral, szándékosan, de nincs sárga.
21. perc: Simac megszerzi a vezetést: Bouadla bal oldali szögletét a védekező játékos mellől hét méterről a kapu középbe fejelte a védő. 1-0.
31. perc: Bódi fejel le egy labdát a két középső védő között – akik jóval magasabbak nála – Kulcsárnak, aki 15-ről jobbal a jobb kapufa mellé gurít.
34. perc: Beadás balról, amely Dudás elé pattan, a 18 méterről leadott lövés viszont csak UFO-vadásznak jó.
40. perc: Trajkovics ad be balról, Novakovics röviden üti ki a labdát, Alekszidze visszaadja Dudásnak, aki 11 méterről most egy GPS-műholdat vett célba.
52. perc: Komédiába illő, másfél perces szerencsétlenkedés után Ji-Paraná tekerné a rövid felsőbe kissé jobbról, 25 méterről a szabadot, de Novakovics hatalmasat véd a ficak előtt.
55. perc: Korhut, Kulcsár játszik össze, előtte Coulibaly lépte át a labdát, majd Bódi passzolt gyönyörűen. A csattanó: Korhut begurít az ötös bal sarkáról, Kulcsár pedig hat méterről a kapu közepébe belsőzött. 2-0.
71. perc: Sztevanovics-lepke, majd Szakály sarkazza be a kapus lába között a labdát a gólvonalon túlra, de les.
82. perc: Korhut megy el a balon, bead, Nikolic fejel tíz méterről a kapus kezébe.
Pontosztás
Novakovics – 8: Nélküle, illetve lenyűgöző teljesítménye nélkül ma sem érhettünk volna célt. A bravúrok maradtak, a pocsék kirúgások már messze járnak. A védősort is egyre jobban igazgatja.
Nagy Z. – 6: Ma kezdettől fogva hasznosan játszott, csupán egyszer fűzték be, azt is az utolsó negyed órában, ráadásul a nála sokkal frissebb Ahjupera. Hibáit ezúttal az öltözőben hagyta.
Simac – 8: A fejes gól nem ment a védőmunka rovására, mire kellett, mindig visszaért. Néhányszor ki kellett lépnie tizenhatos elé megelőzésképpen, de ez sem jelentett gondot.
Mészáros – 7: Most nem voltak meglepetésszerű felfutások, de az alapfeladat hibátlanra sikerült. Aleksidzét olyan szinten levette a pályáról, hogy grúz népviseletben sem vettem volna észre.
Korhut – 8: Egy gólpassz – nem rajta múlt, hogy csak egy – s jelentős mezőnymunka a neve mellett. Mindössze egyszer tudtak mellette elmenni, de abból sem beadás, hanem visszapassz lett. Hivatalosan is ő lett a meccs embere.
Bódi – 7: Ügyesen szolgálta ki a társakat, ezúttal nem volt önző. A második gólt megelőző labdája már-már Iniestát idézte. A szabadrúgások és szögletek azonban most nem működtek. A labdaelrúgás miatti sárga butaság, de megértjük, hogy pipa volt – nem is csoda.
Varga – 8: A válogatott meccs meg se kottyant neki. Nagyon faragták az ellenfelek, de kitartóan tűrte, s volt pár, a szokásosnál is fontosabb megelőző szerelése. Minden ízében csapatjátékos, akkor is Kulcsárt kereste, amikor ő lőhetett volna, ráadásul kedvezőbb helyzetben is volt.
Szakály – 7: Könnyedén gólszerzővé válhatott volna – gyakorlatilag keretbe foglalhatta volna a rangadót – de most a balszerencse költözött a cipőjébe. Nem baj, a mezőnyben így is sokat dolgozott, szép indításokkal segítette a támadókat, és a párharcokat is nagy arányban nyerte.
Selim – 8: Nagyon gyors, és technikás is. Ennyi meccs után kijelenthető, hogy nemcsak „kijött neki párszor a lépés”. Rárajzolta Simac fejére a labdát, de több kitűnő egyéni megmozdulása is volt, és még hátra sem felejtett el visszamenni.
Kulcsár – 7,5: Igaz, megrúgta a gólját, de nem volt túl nehéz dolga, és amúgy végig nagyon önzően viselkedett. Sajnálta a többiektől a labdát, még egyértelműen esélytelen helyzetből is inkább rátűzte. De legalább hajtott.
Coulibaly – 6: Ő viszont most eléggé eltűnt. A második félidőben nem mutatta magát, a befejezéseknél nem volt jelen. Egyébiránt a leindításokat szépen összeszedte, s osztotta ki a többieknek. Nem volt önző, nem volt terhére a többieknek csak azért, mert neki nem ment.
Nikolic – 6: Lelkesen focizott, most is akart magának egy gólt. Nem jött össze, de nem baj. Így is jó volt látni játszani.
Yannick, Dombi: –
