Vasárnap délután újra benépesül az Oláh Gábor utcai stadion, a bajnokság ötödik fordulójában az ifj. Bene Ferenc által irányított Lombard Pápát látjuk vendégül. A balul sikerült Európa Liga mérkőzés és a kiszenvedett pécsi siker után tehát ismét jó esélyt kapnak játékosaink, hogy bizonyítsák, nem felejtettek el jól és hatékonyan futballozni. Ráadásul nyom minket a kényszer is: szombaton minden közvetlen riválisunk megnyerte mérkőzését, így ha nem akarunk lemaradni az élbolyról, kötelező a győzelem az utolsó előtti helyen álló fekete-sárgák ellen.
Legutóbb tavasszal randevúzott a két csapat a Nagyerdőn, akkor emlékezetes meccsen, két gólos előnyről buktunk el pontokat ellenük. Ez, és az elmúlt két mérkőzésünk valamennyire óvatossággal kell, hogy eltöltsön minket, azonban ha komolyan gondoljuk a címvédést, földbe kell döngölni az ellenfelet. Hogy ez mennyire nem egyszerű, arról talán legfőbb riválisunkat, a Videotont tudnánk megkérdezni, akik hazai pályán nem tudták megverni a mérkőzést gyakorlatilag végig bekkelő pápaiakat, akik ugyanakkor ezt leszámítva mindössze egyetlen pontot tudtak megszerezni, az elmúlt két meccsüket pedig elveszítették. A mi részünkről nem bánnánk, ha folytatnák megkezdett sorozatukat…
A Lombard FC háza táján nyáron nem volt nagy játékosmozgás, egyedül Lovrencsics elvesztését nevezhetjük jelentősnek. Az eddigi négy bajnokijukon leginkább a védelmen variált Bene Ferenc, ami amúgy is fontos szerepet tölt be a csapat életében. A Videoton ellen gyakorlatilag kilencven perc kontrajátékkal sikerült pontot lopniuk, vélhetően valami ilyesmire számíthatunk mi is. A kapuban majdnem biztosan Szűcs Lajos fog állni, Coulibalyéknak alighanem főként ő, és nem a védelem okozhat majd fejfájást. A középpályán Maróti az egyetlen jól(?) csengő név, ebben a csapatrészben tehát nem lehet kérdéses a fölényünk. A támadójátékuk nagyban Mouhamadou Seye tudására épül, a francia gólkirályunkra hajazó testfelépítéssel megáldott szenegáli támadó mindössze tizennyolc percet hiányzott az eddig lejátszott találkozókon, bár gólt még csak egyet sikerült elérnie. Rajta kívül Quintero játékára kell talán leginkább figyelnünk, ha nyerni akarunk. Sérültjük mindössze egy van, Horváth Levente, ami pedig érdekesség, hogy ellenfelünk már szombaton elindult Debrecenbe, a mérkőzés előtti éjszakát pedig Hajdúszoboszlón töltik.
Nálunk az összeállítás kapcsán több kérdés is felvetődhet. Hogy Vargát és Selimet nem kezdetjük, arra elég nagy az esély. Előbbi csak injekciókkal tudta vállalni a játékot a Bruges ellen is, utóbbi pedig még úgy sem. A következő nagy talány pedig a nagy vihart kavart kapuskérdés: mivel Polekszics kezdett csütörtökön, elég valószínűnek tűnik, hogy a héten Verpeczé lesz a szerep a bajnokságban. Továbbra is nagy problémát jelent a játékosaink pihentetése, többeken látszott már a fáradtság Pécsett is. Ezzel kapcsolatban viszont továbbra is hiánnyal küzdünk, ugyanis nincs aki megfelelően pótolhatná Mészárost, Coulibalyt, Szakályt… és még sorolhatnánk. Mohl Dávid szerepeltetése is kényes dolog, ha szeretnénk hosszabb távra visszaigazolni, tanácsos lenne játszatni, és megnézni mennyire tud beilleszkedni, ellenkező esetben Korhut elfoglalhatja megszokott helyét.
Bár egy három gólos vereség után furcsa ilyet leírni, de a csütörtöki első félidőben mutatott játékunkra lehet és kell is építeni a továbbiakban, ugyanis negyvenöt percen át gyakorlatilag teljesen kézben tartottuk a neves rivális elleni összecsapást. A vélhetően betömörülő ellenfél ellen fontosak lennének a középpályások távoli próbálkozásai, illetve a csatáraink váratlan húzásai. Pontrúgásból idén még csak egy gólt kaptak, így aligha ez lesz ellenük a megfelelő fegyver. A mérkőzés előtt tehát elbízni nem szabad magunkat, ugyanakkor játékosaink képességei alapján akár egy könnyed, több gólos győzelem is kinéz vasárnap. Az EL-vereség után pedig a cél egyszerű: leszegett fejjel tenni a dolgunkat, a bajnoki címre ugyanis még mindig mi vagyunk a legesélyesebbek.
HAJRÁ LOKI!!!
(A kép forrása: dvsc.hu)